A VIII/2 fele az iskola elvégzése után dolgozni akar, a többiek tanulnának tovább
Pontosan 20 éve, hogy 1990. november 20-án életbe lépett Szerbiában az a gyermekek jogairól szóló egyezmény, amely kimondja: a sérült gyermekeknek joguk van a teljes életre és olyan körülményekre, amelyek biztosítják számukra a megfelelő fejlődést. A belgrádi gyermekjogi központ 2006-os kutatása szerint Szerbiában a fogyatékos gyermekek 60%-a mégsem jár iskolába. Akik igen, azok ún. speciális iskolába kerülnek – Óbecsén ilyen az 1974-ben alapított Bratstvo Általános és Középiskola.
– Fogyatékosságra és korra való tekintet nélkül mindenkinek joga van az oktatásra, ez a lényeg! – foglalja össze summásan a kétnapos szemináriumot a tanáriban az egyik pedagógus. Mindenki izgatott, úgy érzik, a gyermekek és az iskola sorsa is függ az inkluzív oktatás bevezetésétől.
Az alsósok memóriajátékot játszanak
– A reform célja a többségi és a speciális iskolák kiegyenlítése: minden fogyatékos diáknak egyéni oktatási tervet kell készíteni, és minden gyereknek a többségi iskolában kell megkezdenie a tanulmányait. Az azonos tantárgyakkal – nálunk a földrajz, a fizika, a biológia bevezetésével – az iskolák közötti átjárhatóságot kívánják biztosítani – foglalja össze nekem az igazgató, Sztankó Imre. Korábban tornatanárként dolgozott az iskolában, egy éve igazgató, és egy hete nyújtotta be lemondását. Megmaradásuk esélyét a középiskolai oktatás fejlesztésében, új szakok megnyitásában látja, ehhez azonban önkormányzati és állami segítség kell:
– Mezőgazdasági, gépészeti és fodrász szakon tanulnak nálunk szerbül és magyarul a gyerekek. A mitrovicai fodrászversenyen második éve érünk el dobogós helyezést. Két-három gyerek a rendes iskolából is átjött hozzánk tanulni, mert itt is 3. fokozatú oklevelet kapnak a diákok – mondja büszkén.
Sztankó Imre igazgató több szakot szeretne az iskolában
Az iskolában kevés a magyar defektológus, Rajsli-Tokos Elvira Belgrádban tanult, 20 éve dolgozik az iskolában, azt mondja, akkor még enyhébb volt a gyerekek értelmi fogyatékossága:
– Egyre több a középsúlyos fogyatékosságú gyerek, és már autista, hiperaktív, Down-szindrómás, epilepsziás és halmozottan sérült gyerekeink is vannak. Az is gond, hogy sok gyerek nem járt óvodába, így ott nem sajátították el a szükséges alapkészségeket, ezt az első két osztályban kell ilyenkor bepótolni. Sokszor a szülő is a mi tanulónk volt, ezért a gyermek otthon sem tudja megkapni a szükséges támogatást – tudom meg a szakembertől.
Az iskola diákjainak az önkormányzat fizeti az útiköltséget, az uzsonnát és a tanfelszerelést, ezért egyes vélemények szerint olyan szociális esetek és/vagy elhanyagolt gyerekek is bekerülnek ebbe az iskolába, akiknek nem itt lenne a helyük. A defektológus ezt cáfolja, szerinte hozzáértő szakemberek döntik el, vajon szegregált intézményben van-e a helye a gyereknek.
– Amióta kimondták, hogy az inklúzió keretében a többségi iskolák pedagógusainak kötelessége egyéni fejlesztési tervet készíteni, egyre többen jönnek hozzánk azzal, hogy a gyermek speciális iskolába való. Amíg a fejlesztési terv nem volt követelmény, ezek a gyerekek „elvoltak” ott, de ezentúl több figyelmet kell nekik szentelni. Vannak persze olyan tanítók is, akik hozzánk fordulnak tanácsért – állítja Rajsli-Tokos Elvira, aki szerint az inkluzív oktatás bevezetésének a speciális intézményekre gyakorolt hatása függ a helyi oktatáspolitika felfogásától, az intézményvezető ügyességétől, a többségi iskola szülői közösségén és a szakembereken is. Elmondása szerint Nagykikindán például 2/3-ára csökkent a tanulók száma, ott ugyanis kivonták a roma diákokat és az enyhén fogyatékosokat a speciális iskolából, Újvidéken azonban azért nem csökkent a létszám, mert több halmozottan sérült kívánt élni az oktatáshoz való jogával.
– Mi évek óta készültünk erre a reformra. A speciális iskolák olyan szolgáltató központtá alakulhatnak, ahol azoknak a halmozottan sérült gyerekeknek segítenek, akik eddig a felszámolásra ítélt otthonokban voltak, vagy középsúlyos fogyatékosokat oktatnak – avat be hosszú távú terveikbe Elvira, aki egyben az Óbecsei Defektológusok Egyesületének elnöke is. – Ez a mi jövőnk is, már három éve működik a fejlődéssegítő központunk. Ehhez hasonló intézmény Újvidéken, Zomborban, Nagybecskereken és Pancsován van – magyarul csak itt és Szabadkán.
A Gyermekhét keretében az iskola diákjai kipróbálhatták, milyen testi fogyatékkal élni
Három évvel ezelőtt húszezer dináros önkormányzati támogatással indult a központ, logopédiai foglalkozásokat és pszichomotoros redukációt biztosítottak a rászoruló 13 gyereknek, de a tavalyi pénzhiány miatt most csak kilencen járnak ide foglalkozásra. Idén 4 iskolás és 50 óvodás jelentkezett be hozzájuk, őket most fogják szűrni – remélik, a beígért támogatást is meg fogják kapni.
Radovan Vujović 38 évet dolgozott az iskolában, 25 évig volt az igazgatója, számára nem vitás, ezek az iskolák megmaradnak:
– Máshol sem vált be az inklúziós kísérlet: ha egy 30 fős osztályba bekerül egy-két értelmi fogyatékos gyerek, azzal az egész oktatás felborul, különösen, ha a fogyatékosság hiperaktivitással is párosul. A pedagógusok sincsenek erre felkészülve, egy szeminárium erre nem elég. Szlovénia is felhagyott ezzel a modellel. Ezek a speciális iskolák megmaradnak, de a munkamódszer megváltozik: nem a nevelés lesz a prioritás, hanem a korrekció. A cél az, hogy azonos nevelési és munkaprogrammal működjenek az iskolák, így meglesz közöttük az átjárhatóság. Nálunk különleges bánásmódban részesülnek nemcsak a gyerekek, hanem a szüleik is – közülük sokan maguk is a mi tanulóink voltak.
Az iskolában most kevesebb az elsős, mint a korábbi években, Óbecsén három kisdiák tanul a harmadikosokkal összevont tagozaton, Péterrévén, az iskola kihelyezett tagozatán négy magyar és négy szerb nebulója van az iskolának. Az általános iskolába összesen 110 magyar és 39 szerb diák jár, a középiskolában (az ún. nulladik, előkészítő osztállyal együtt) 32 a magyar és 20 a szerb tanuló. Amikor arról kérdezem az igazgatót, hogy ha a község területén fele-fele nagyjából a lakosság aránya, mivel magyarázza a jelentős nemzetiségi eltérést a diákok körében (általánosban 74% a magyar, 26% a szerb diákok aránya) azt mondja: Adáról, Moholról és Temerinből is járnak ide gyerekek, míg Bácsföldvárról a szerb diákok inkább Újvidékre mennek tanulni. Ez azonban csak részben magyarázza a jelenséget, információim szerint Adáról és Moholról ötödik osztálytól járnak Óbecsére diákok, de csupán mintegy tízen. Tudomásom szerint a szerb tagozatokra enyhe értelmi fogyatékossággal nem is igen kerülnek be gyerekek az intézménybe, szinte kizárólag középsúlyos vagy súlyos esetek vannak közöttük. Több szakembert is faggattam a jelenség okáról, de első válaszuk rendre az volt, hogy erre nincs magyarázatuk. A kérdést tovább feszegetve azonban arra a következtetésre jutottunk: a magyar szülők és pedagógusok egy része hamarabb „lemond” a gyerekéről, belenyugszik a helyzetbe, és a könnyebbnek vélt utat választja a gyerekének. Az iskola munkáját egyébként egy pedagógus, egy félmunkaidős pszichológus és egy szociális munkás támogatja – információim szerint sajnos egyikük sem beszéli a magyar nyelvet, a gyerekekkel „tolmács” útján értekeznek… |
