Milyen lelkesen, a győzelmi mámortól megrészegült, leplezetlen bosszúvágytól lihegő hangnemben ünnepelték a jugoszláv vezetők Trajcso Kosztovnak, Bulgária miniszterelnök-helyettesének őrizetbe vételét. Pontosan hat évtized eltelte ellenére mélységesen megdöbbentő, milyen elfogultságot tanúsítottak még a képzett, neves külföldi egyetemeken tanult vezető tisztségviselők is. Noha ismerték az embermilliókat meghurcoló, megsemmisítő sztálini mechanizmus működését, színtiszta igazságként fogadták el a megalapozatlan vádat, hogy Kosztov az imperialista országok megbízásából kémhálózatot épített ki hazájában.
A mai napig érthetetlen, hogy a Tájékoztató Iroda határozatával a népi demokrácia országainak táborából kiközösített, kiátkozott Jugoszlávia vezetői miért érezték kötelességüknek, hogy beálljanak a hamis vádakat harsogó, halált követelők kórusába, hiszen már akkoriban is nyilvánvaló volt, hogy egy ártatlan embert adnak hóhérkézre.
Mint alantas ösztönöktől fűtött kocsmai politizálók, tudatosan figyelmen kívül hagyták, hogy a számos történelmi traumától terhes szerb–bolgár kapcsolatokban ismételten feltépték a teljesen soha be nem hegedt sebeket. A két nép ugyanis a balkáni háborúk kezdetén még együtt harcolt a legyengült Törökország ellen, de győzelmük után egymás ellen fordultak, s a határok meghúzása előtt kíméletlen etnikai tisztogatást hajtottak végre. Mindezt tetézték a két világháborúban egymás sérelmére elkövetett bűnök.
Alig csendesedett el a harci zaj, Jugoszlávia – Sztálin követelésére – szorgalmazta a konföderáció létrehozását Bulgáriával. Ezt nem fogadták lelkesen Szófiában, mert attól tartottak, hogy a bolgár, mint a kisebb fél, a hegemonizmus áldozata lesz. Ezt a nézetet vallotta Kosztov is. Letartóztatása után, egy szóval sem említve a meghiúsult egyesülési tervet, Belgrádban azt állították róla, hogy ,,elkeseredett ellensége az új Jugoszláviának, az ellene indított rágalomhadjárat élén állt, ellenségesen viszonyult a bolgár–jugoszláv őszinte barátság iránt”.
A kortárs bolgár történészek nemzeti érzelmű kommunistát, olyan kiemelkedő személyiséget tisztelnek Kosztovban, aki még a Szovjetunióval folytatott tárgyalásokon is védelmezte hazája gazdasági és más érdekeit. Az előbbieket közvetve alátámasztja a koholt vádirat is, amely bűnei közé sorolta nacionalista elhajlását, szovjetellenességét, s azt is, hogy a bolgár dohányért és rózsaolajért magasabb árat kért a szovjet féltől.
Kosztov bátor magatartást tanúsított a koncepciós perben: visszavonta a börtönben brutális eszközökkel kicsikart vallomását. Belefojtották a szót. A kivégzése utáni napokban utólagosan megfogalmazták a vészbíróság előtt elhangzott állítólagos beismerő vallomását, amelyben az ítéletet teljesen helyesnek tekinti, mivel az Bulgária érdekeit, békés fejlődését, az angol–amerikai imperialisták elleni harc ügyét szolgálja. A szöveg alá hamisították a nevét.
Sztálin halála után hivatalosan ártatlannak nyilvánították, s szobrot emeltek neki. Honfitársai körében népszerűségnek örvendett, s ezt egyértelműen bizonyította, amikor 1999 decemberében magasra csaptak az elégedetlenség hullámai Bulgáriában, a tömeg tolvajoknak, gyilkosoknak nevezte az állami és pártvezetőket, a morajlás csak egy szobor előtt csendesedett el: a nagyszámú tüntető néma vigyázzállásban rótta le kegyeletét Trajcso Kosztov előtt.
Jugoszlávia vezető személyiségeinek pontosan hat évtizeddel ezelőtti vádjait a mai napig nem vizsgálták felül, nem vonták vissza. Nem erősítették, de nem is cáfolták meg.
Szövevényes a történelem. Főleg a közhelyszerűen lőporos hordóként emlegetett Balkánon.
