2024. szeptember 27., péntek

A befogadónak kell kitárni karjait

Stevan Nikolić: A nemzetek sajnos még ma is egymás mellett, és nem egymással élnek
1971-ben, a romák első világkongresszusa alkalmából április 8-át a romák világnapjává kiáltották ki. Valamivel később az illetékesek meghatározták a roma zászlót és himnuszt. Szerbiában a nyilvántartások szerint 108 000 roma él, bár az Emberi Jogi és Kisebbségügyi Minisztérium megítélése szerint a romák létszáma 500 000 körül mozog. Petar Antić, a minisztérium államtitkára a romák világnapja alkalmából tegnap kijelentette, a romák a leghátrányosabb helyzetben élő nemzeti közösség az országban, akik különböző okoknál fogva gyakran nem is akarják elismerni nemzeti hovatartozásukat. A három évvel ezelőtt elvégzett felmérések rámutatnak, a Belgrádban élő mintegy 36 000 roma polgár 13 százalékának nincsenek személyes dokumentumai. A romák világnapja alkalmából Stevan Nikolićtyal, a Szabadkai Roma Oktatásügyi Központ elnökével beszélgettünk a romák legjellemzőbb gondjait illetően. Stevan Nikolić beszámolójából a következő tényekkel ismerkedhettünk meg:

– A romákat érintő gondok négy területet érintve valósulnak meg, ezekre a kérdésekre mielőbb választ kell találni. Ezek az iskoláztatás lehetőségének a kibővítése, a foglalkoztatottság növelése, a lakhelyi problémák megoldása, valamint a romák egészségügyi ellátásának a biztosítása. Ha mindezt nem tudjuk megvalósítani, akkor a romák soha nem válhatnak a társadalom egyenrangú tagjaivá. Természetesen már mindannyiunk számára ismert a romák szegénysége. Különböző felmérések rámutattak, a legszegényebb roma hatszor szegényebb a társadalom legszegényebbénél. A romák még a szegénység fogalmát illetően is kívülállók. Ami a lakhelyi problémákat illeti, ki kell hangsúlyoznom, a romák házaiban általában nincs bevezetve az áram, legjobb esetben egyetlen vízcsap van az épületekben, így teljesen érhető, hogy még a legalapvetőbb tisztálkodási szokásokat sem tudják elfogadni. Vajdaságban egyébként jelentősen jobb körülmények között élhetnek a romák. A Tartományi Végrehajtó Tanács két intézménye is képviseli érdekeinket. Az általam képviselt szervezet céljait illetően pedig elmondanám, a roma közösség integrációjáért küzdünk, ez főleg a roma gyerekek és fiatalok iskoláztatásának támogatásával valósul meg. Valójában mi az állami oktatásügyi szervek és a roma közösség közötti közvetítő szerepét vállaltuk fel.

Az iskoláztatás kérdésének megoldását illetően, hogyan lehetne előrehaladni ez ügyben? Illetve, sikerült-e az elmúlt időszakban közelebb kerülni a célhoz?

– Az illetékesek szerint a romák integrációja, ami nagy arányban az iskoláztatásra épül, az utóbbi négy évben egyre sikeresebb. Elismerem, történtek előrehaladások, de ez még megközelítőleg sem elegendő, sok még a tennivaló. Mindez főleg köztársasági szinten érvényes, ahol szinte semmit nem tesznek a roma gyerekek iskoláztatásának a támogatásáért. Vajdaságban ehhez képest tavaly 355 középiskolás roma diák nyert el tartományi ösztöndíjat. Szintén Vajdaságban, azokban az iskolákban, ahol arra lehetőséget teremtenek, a roma diákok hetente kétszer az anyanyelvápolás érdekében fakultatív tantárgyként választhatják a roma nyelvet. A roma közösséget illetően nagy gond a környezetnyelv hiányos ismerete. Ennek a ténynek a megváltoztatása érdekében Szabadkán egyes óvodákban, szervezetünk szakmunkatársainak a részvételével, a roma gyerekek intenzív gyakorlatok mellett sajátíthatják el a környezetnyelvet. Ezt a kezdeményezést sajnos még sehol sem intézményesítették, pedig eddig igencsak jó eredményeket tudtunk felmutatni.

A romák integrációját illetően mennyire játszik fontos szerepet a társadalom?

– Szerintem a romák integrációjának megvalósítása érdekében kulcsfontosságú szerepet játszik a társadalom. Nemcsak nekünk kell akarni beilleszkedni, a társadalomnak is akarnia kell bennünket befogadni. Az előítéletek még ma is kifejezőek, ezt az aktuális belgrádi események is alátámasztják. Az előítéletek miatt kell a fővárosban a házaikból kitelepített romáknak az utcán tengődniük, mivel a polgárok sehol sem akarják őket befogadni a közösségbe. Sőt, csak maguk mellett kellene megtűrniük a romákat, mivel elvégre senki sem kéri a polgároktól, hogy házaikban adjanak helyet a kitelepítetteknek. Ezek az előítéletek semmi esetre sem vezetnek jó irányba, éppen ezért minél előbb le kell rombolni őket. Ennek magvalósítása kommunikációval, ismerkedéssel, illetve kapcsolat teremtéssel valósulhat meg. Akármennyire is multietnikus ország Szerbia, a nemzetek sajnos még ma is egymás mellett, és nem egymással élnek.