Szerbia a sor végén kullog Európában, mert nálunk az azonos évben születettek generációjának mindössze 10 százaléka szerez diplomát valamely felsőoktatási intézményben. Boldogok lennénk, ha mi is egyes – korábban lenézett – szomszédos országok mára már 20 százalékos arányával dicsekedhetnénk. Ám most újabb pénzelvonásra kerülhet sor a szerbiai felsőoktatásban, úgyhogy még jobban lemaradunk, még távolabbra kerülünk Európa szerencsésebb részétől.
Most kiderült, az állam az egyetemi karok reális kiadásainak mindössze a 15–20 százalékát fedezi, a többit saját maguknak kell előteremteniük. Ha most a módosított köztársasági költségvetés 15. szakasza miatt az állami egyetemi karoknak saját jövedelmük 40 százalékát a büdzsébe kell befizetniük, az egyet jelentene a felsőoktatási intézmények anyagi csődjével, mert nagyon gyorsan zárolnák a számlájukat. A szerbiai felsőoktatási intézmények vezetői szerint fennáll a veszély, hogy egyik-másik fakultás kapujára lakat kerül. Egyes karok máris bejelentették a tandíj-emelést, például a belgrádi földrajzi fakultáson mintegy 40 százalékos tandíj-növelést helyeztek kilátásba. Persze, a tandíj drasztikus emelése sem sokat javít a felsőoktatási intézmények helyzetén. Meghökkenve értesültünk róla, hogy a fővárosi állatorvosi kar havi rezsiköltsége – villany, víz, telefon, utazási költségek, szemétkihordás és sok egyéb – 5,5 millió dinár, aminek az állam alig 15 százalékát állja. Nem fedezi a hiányt a tandíj sem, az önköltséges hallgatók éves szinten ,,csak'' 4,8 millió dinárt fizetnek be a kar számlájára.
Tehát, most kiderült, hogy az állam kenyéren és vízen tartja a felsőoktatási intézményeket. Mintha teljesen elfeledkeznének róla az ország irányítói, hogy a mostani egyetemista generáció lesz a jövő társadalom főszereplője. Tény, hogy az egyetemeken képezik a társadalom vezető rétegeit. Az élet minőségét javító tudományos eredményeket is az egyetemek, főiskolák produkálják. A tudásba való befektetés a gazdasági versenyképesség növelésének fontos eszköze. Ha az állam most a felsőoktatás nadrágszíján is tovább akar szorítani, ahelyett, hogy a felsőoktatási intézményeket segíti, ha az egyetemi hallgatók tízezrein akar takarékoskodni, akkor a társadalom jövőjét fecsérli el.
Felelőtlenség a fiatalokon garasoskodni. Ha az egyetemek megemelik a tandíjakat, akkor kevesebb fiatal tud beiratkozni. A munkanélküliek felét most is a 30 év alattiak alkotják. Mi lesz velük, ha nem kapnak érvényesülési lehetőséget? Az elszegényedett családok, amelyek már minden kis tartalék pénzüket felélték, nem tudnak borsos tandíjat, beiratkozási illetéket, vizsgadíjat fizetni, az albérleti költségekről és egyéb igen tetemes kiadásokról nem is szólva. Botladoznak a bolognai labirintus útvesztőjében, s a három- vagy négyéves alapképzés után – ha valaha álláshoz szeretnének jutni – legtöbben saját költségen tudják csak folytatni tanulmányaikat a mesterképzésen, különféle specializációkon. Természetesen gátlástalanul magas összeget fizettetnek ezért velük a felsőoktatási intézmények. Senki nem kérdezi, honnan teremtik elő a családok, a fiatalok a pénzt minderre. Az állam ahelyett, hogy minél olcsóbbá tenné gyerekeinknek a továbbtanulást, minél több tehetséges egyetemistát nem csak szimbolikus összegű ösztöndíjjal segítene, a felsőoktatási intézményeket sújtó takarékoskodással fiatalok tízezreit fosztja meg a tanulás lehetőségétől. A tanulás a tehetősek kiváltságává válik, az orruk hegyénél távolabbra nem látó felnőttek a tehetséges fiatalokat nagyvonalúan, felelőtlenül hagyják elkallódni, elveszni a süllyesztőben. Ezt a fiatalok pontosan érzik, ezért is gyakoribbak az egyelőre csak néhány száz fős egyetemista tüntetések. A fiatalok érzik, a felnőttek nem sokat törődnek az ő sorsukkal, ezért igyekeznek kiharcolni a tanuláshoz, érvényesüléshez való jogot. Nem csak az ő jövőjükről van szó, hisz a mi vezetőinknél bölcsebb államirányítók már régóta tudják, hogy a tudásba való beruházás a leginkább kifizetődő befektetés egy ország számára.
