Kedves atya, engem az érdekelne, hogy lehet-e átok egy hívő keresztényen. Meg lehet-e valakit átkozni, és ez miből vehető észre? Mit mond a katolikus tanítás: létezik átok egyáltalán, vagy ez kitaláció? És ha van, mit lehet tenni ellene? Köszönöm, ha választ ad kérdésemre. Nandi
Az átok rossz kívánság kifejezése más felé. A bosszúálló és irigy emberek tudnak rosszat kívánni másoknak, például, hogy száradjon el a keze, ne legyen sikere, érje mindenféle baj stb., stb.
Az átkozódás nagyon elterjedt és nagyon gyakori a világban. A legtöbb ember azzal akarja megoldani a problémáit, hogy az ellenségnek számító felebarátjának a pusztulását kívánja, akár rejtetten, vagyis önmagában, akár nyíltan vagy hangosan, kiabálva, átkok szórásával.
Nagyon gyakran felmerül a kérdés, hogy fog-e az átok. Levélírónk is ezt a kérdést teszi fel: „Lehet-e átok egy hívő keresztényen? Meg lehet-e átkozni valakit?”
Mi, emberek egymásra hatunk. Ebben a mi esetünkben az egymásra hatás a rossznak a szándékával, a rossznak a kívánásával történik. Ez a ráhatás nem vehető észre, nem egy kívülről ránk vetődő sötét árnyék, hanem egy megmagyarázhatatlan belső nyugtalanság, zaklatottság. Azt, hogy ezt valakinek a rossz szándéka okozza, arról ismerhetjük fel, hogy egy valakinek az emléke megjelenik bennünk, makacsul vissza-visszatér, és szinte a megszállottjává válunk. Ez azért van, mert az illetőből árad felénk a rossznak a kívánása.
Attól nem szabad félnünk, hogy ő ezzel árthat nekünk, hogy amit kíván, az be fog következni. Embernek ilyen hatalma nincs. Csupán azt teheti, hogy kiváltja bennünk ezt a zaklatottságot. De ezzel már átkot is hoz ránk, mert a zaklatottság minket pusztít és rombol. Nem az ő rossz kívánsága, hanem a mi nyugtalanságunk. A baj az, ha félünk, rettegünk emberektől, ha haragot, gyűlöletet táplálunk irántuk. Minden félelem, minden rettegés, minden harag, minden gyűlölet átok bennünk, egy olyan rossz, ami pusztít minket. Ezek szerint nem az átoktól és az átkozóktól kell tartanunk, hanem csak attól, hogy mi teret engedünk magunkban a zaklatottságnak.
Vannak hivatásos ráolvasók, bűbájosok, úgynevezett boszorkányok, jósok, akik valamiféle praktikával vélik előidézni a bajt másoknál. Amikor szerencsétlenségek szakadnak ránk, akkor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy egyvalaki hozta ránk a rontást. Nagyon gyakori ez a praktika, és sok embert megijesztenek vele. Maga az ijedség a rontás, amit az ilyen megrontók okoznak. Nem szabad megijedni semmiféle eszközüktől, és akkor semmilyen ártalmat nem tudnak okozni nekünk. Nyugodtan figyelmen kívül kell hagyni furcsa eszközeiket, bátran el lehet ezeket távolítani, önmagukban semmit nem árthatnak. De ha megijedünk tőlük, akkor védtelenek vagyunk a ránk törő problémák, bajok ellen, megbabonázottan nem keressük a megoldást, hanem megadjuk magunkat a végzetnek, abban a hiszemben, hogy ez átok.
Maga az átok, a szerencsétlenség nem a megrontóktól, az átkozódóktól jön, hanem a bűnös világ szerkezetéből. „A föld átkozott legyen miattad!” (Ter 3,17) – mondja Isten a tőle elforduló embernek. Szinte hullámverésként jönnek mindenféle bajok. A földi élet nem mennyország, hanem a jónak és a rossznak az állandó harca. A rossz szünet nélkül támad minden embert, és aki nem veszi fel a harcot ellene, azt legyőzi, megrontja, megátkozza.
Maga Krisztus azért jött a világunkba, hogy megszabadítson minket az átoktól. A szabadítást úgy vitte végbe, hogy ő maga átok lett a kereszten, ahogy ezt Szent Pál mondja: „Krisztus megváltott minket a törvény átkától, amikor átokká lett értünk, mert írva van: »Átkozott mindaz, aki a fán függ«.” (Gal 3,13) Az isteni törvények meg nem tartása miatt száll az emberre mindenféle átok. Mózes 5. könyve ezt mondja: „Ha hallgatsz az Úr, a te Istened szavára, minden áldás rád száll. Ha azonban nem akarsz hallgatni az Úrnak, a te Istenednek a szavára, akkor minden átok rád száll.” (Mtörv 28,1.2.15.) Krisztus a kereszten magára vett minden átkot, hogy megszabadítson minket tőlük. A megszabadítás abban áll, hogy ha szállnak is ránk átkok (és szállnak, mert nem tartjuk meg Isten törvényeit), ő ezeket hatástalanná teszi bennünk. Ezt Ő maga mondta ki: „Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, s minden ellenséges hatalmon, és semmi sem fog ártani nektek.” (Lk 10,19) „Akik hisznek, azok kígyókat vesznek fel, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik.” (Mk 16,18) A krisztusi emberen tehát nem fog semmilyen átok, olyan értelemben, hogy nem árt neki.
A nem krisztusi emberen viszont fog mindenféle átok, olyan értelemben, hogy árt neki. De az, hogy fogja az átok, éri az átok, nem úgy történik, hogy valaki megátkozza, hogy valaki ráolvassa a rontást, hogy valaki rosszat akar neki, hanem úgy, hogy a Gonosz, „a világ fejedelme” (Jn 14,30) – ahogy Jézus nevezi a sátánt –, megkísérti, rához mindenféle szerencsétlenséget. Ezt nem teljhatalommal teszi, hanem Isten engedelmével, ahogy ezt Jób könyvében olvassuk: „Kezedbe adom és pusztítsd el mindenét, amije van; őrá azonban ne nyújtsd ki kezed.” (Jób 1,12) És akkor azt történik Jóbbal, hogy sorra pusztul el minden jószágállománya, a marhák, a juhok, a tevék, aztán egy viharban szörnyethal mind a 10 gyermeke, őt meg „undok kelések sújtják tetőtől talpig”, ennek következtében elhagyja a felesége és minden barátja elfordul tőle. De az a sok átok nem veszi rá Jóbot, hogy átkozza Istent, hanem továbbra is áldja („Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!”), tehát nem árt neki. A sátán láncra vert kutya, nem pusztíthatja el Jóbot, csak annyi rosszat tehet, amennyit Isten megenged neki. Isten pedig csak a próbára tevést engedi meg neki, amennyi szükséges ahhoz, hogy az ember megmutassa, áldja-e vagy átkozza-e Istent akkor, amikor átok éri.
Emberi hatalomból tehát nem jön átok. Senki ember a maga rossz szándékával, rossz kívánságával nem árthat a másik embernek. Csak érzelmileg hathat rá, ahogyan azt fentebb elmondtuk. Ördögi hatalomból viszont jön átok, de ez Isten ellenőrzésével történik, azzal a céllal, hogy próbára tegye az embert, de a létének az elpusztítása nincs megengedve a gonosznak. Ezt csak Krisztus, az élők és holtak Bírája teheti meg, aki az utolsó ítéleten a pusztulásba taszítja a gonosztevőket:
„Ez Emberfia eljön dicsőségében, Összegyűjtenek eléje minden nemzetet, ő pedig elválasztja a jótevőket a gonosztevőktől. Az előzőeknek azt mondja: »Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta.« Az utóbbiaknak pedig azt mondja: Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és az ő angyalainak készült.” (vö. Mt, 25,31-46) Az áldás csak Istentől jön, de az átok is: Isten a gonoszokat megátkozza.
Ha Isten útján járunk, nem kell tartanunk senkinek a rossz szándékától, rossz kívánságától, átkozódásától, bűbájosságától. Nemcsak, hogy nem árthatnak nekünk, hanem még vissza is fordíthatjuk rájuk, hogy szeretjük őket, áldjuk őket, ahogyan az evangélium tanítja: „Szeressétek ellenségeiteket és imádkozzatok értük!” (Mt 5,44) „Áldjátok azokat, akik átkoznak benneteket és imádkozzatok azokért, akik gyaláznak benneteket!” (Lk 6,28) Ez olyan, mint a napfény melege, amely legyőzi a sötétség hidegségét.
Jézus kifejezetten tanítja, hogy nem kell félnünk senkitől, aki pusztulást akar ránk hozni, ugyanakkor csak Őtőle kell félnünk, mert ha gonoszságot cselekszünk, akkor Ő megátkoz és az örök kárhozatba taszít minket: „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de semmi többet nem tehetnek. Megmondom én nektek, kitől féljetek: Féljetek attól, akinek, miután megölt, hatalma van a kárhozatra vetni. Igen, mondom nektek: tőle féljetek.” (Lk 12,4) Ez Ő, Jézus Krisztus, az Emberfia, akinek az Atyaisten megadta a hatalmat, hogy az örök életet adjon az embereknek, vagy örök halált: „Aki megvall engem az emberek előtt, azt az Emberfia is megvallja majd Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt ő is megtagadja majd Isten angyalai előtt.” (12,8–9)
Átok tehát létezik, de ez csak a gonosztevőkre száll rá. Azt tehetjük ellene, hogy „nem fáradjunk bele a jótettekbe” (Gal 6,9). Jézus pedig minden jótettért megáld minket, ahogy Ő mondta. „Aki inni ad akár csak egy pohár friss vizet is egynek e legkisebbek közül, mert a tanítványom, bizony, mondom nektek: nem veszíti el jutalmát.” (Mt 10,42)
