Alulírottnál jóval bölcsebbet kellene megkérdezni, mi a magyarázata, hogy egyfelől időnként számos kamera megörökítette, valamennyi televízió sugározta, össznépi mozgalomnak tűnő erélyes harc indul a különféle névvel illetett szervezett bűnbandák fölgöngyölítésére. Magától értetődően részletesen arról is tájékoztatnak bennünket, hogy nem lesz kivétel, irgalom, a törvények megszegésével harácsolt vagyont elkobozzák, ügyelnek az épületek társadalmilag hasznos rendeltetésére.
Aztán ellankad a lendület. Eddig csak a bérgyilkos, emberrabló, kábítószer- és fegyvercsempész Milorad Ulemek Legija vagyonának morzsáját sajátították ki.
Akik ezután kényszerülnek vagyonuk törvényes eredetének bizonyítására, olyan hangzatos a nevük, befolyásos egyének, népes híveik tábora, hogy megalapozott a gyanú, hogy egyhamar nem kell pironkodniuk a vádlottak padján. Nehezen képzelhető el, hogy Slobodan Milošević özvegye, Mira Marković, fiuk, Marko dedinjei villáik, házaik, üzleteik sokasága nélkül marad.
Másfelől az írott és elektronikus sajtó elhallgatta az önhibájukon kívül munkahelyüket elvesztettek aggasztóan népes hadát hátrányosan érintő új törvénynek azt a szakaszát, amely a két évvel nyugdíjaztatásuk előtt álló munkanélküliek segélyét 24-ről 12 hónapra csökkentette. Ha Slobodan Lalović, az előző kormány munkaügyi minisztere ennyire nem éber, akkor csak a sasszeműek figyelnek fel e jelentéktelennek nem minősíthető módosításra.
Az exminiszter igen okosan állapította meg, hogy a helyzet súlyosbodásával egyidejűleg korlátozzák a társadalmi támogatást, megnyirbálják a juttatásokat, a szolidaritás az elvont fogalmak kategóriájába szorul: a hatalmi elit önzése miatt magukra maradtak ennek a felemás, félresikerült magánosítás áldozatai.
Le a kalappal Lalović exminiszter tudást, tapasztalatot egyesítő ítélőképessége előtt! Erényét megillető tisztelettel csak azt találom meglepőnek, felelős tisztségének betöltése idején miért nem csillogtatta kiváló adottságait, miért titkolta el, milyen mélyen együtt érez a társadalom peremére szorultakkal? Nevéhez fűződik ugyanis annak a munkatörvénynek a kidolgozása, amely ripsz-ropszra öt évvel növelte az addigi öregségi nyugdíj elérésének idejét. Talán ez nem is lenne baj, ha teljesen nem mellőzi a szociális védőháló kidolgozását.
Ha már vállaltuk az időszerű kérdések lajstromozásának magasztos feladatát, nem hallgatható el, milyen heves, durva vita dúl arról, vajon felelősségre vonható-e a háborús uszítással megalapozottan gyanúsítható újságíró? Ha az emberiesség elleni bűncselekmények miatt eddig politikusokat, rendőröket, katonákat ítéltek el jogerősen, miért lennének érinthetetlenek, eleve ártatlan báránykák az újságírók?
Akadt sorainkban nem is egy, nem is kettő, aki mételyezte a lelkeket, élesztgette az emberben rejlő gonoszt. Ha olyan lelkesen uszítottak a vérontásra, miért ne adnának számot kártékony ékesszólásukért?!
