Amikor még tavaly béremelést követeltek a Magyar Szó dolgozói, megalakult egy sztrájkbizottság. Nem a szakszervezet bizottsága volt ez, hanem a dolgozóké. A vállalat vezetése és az alapító, Mihók Rudolf igazgató és Józsa László, az MNT elnöke nevében ezzel a bizottsággal folytatott tárgyalásokat. A Magyar Szó dolgozóinak legfőbb követelése a béremelés volt, azt szerettük volna elérni, hogy a legalacsonyabb újságírói bér ne legyen alacsonyabb a szerbiai átlagbérnél. A tárgyalások során tudomásul vettük, hogy a vállalatvezetés ezt a követelésünket nem tudja azonnal teljesíteni, de bizonyos fokú béremelést igen. Ezt meg is tette, és ezért a szerkesztőség elállt a sztrájktól, annak ellenére, hogy nem csak az újságírók kaptak béremelést, hanem a sztrájkot ellenző nyomda dolgozói is, valamint a cég többi része, beleértve a vállalatvezetést is. Elálltunk a sztrájktól, mert az alapító és a munkaadó azt ígérték, hogy az év során teljesíteni fogják alapvető követelésünket. Hamarosan azonban kiderült, hogy erre képtelenek.
Hogy miért? Egyrészt a világválság miatt, legalább is erre hivatkozik a Magyar Szó igazgatója, másrészt pedig azon bankhitelek miatt, amelyeket az új/használt nyomdagép vásárlása miatt kellett felvenni. Fizetéseinket a munkaadó csökkentette, és egyre nagyobb késéssel kezdte kifizetni. A sztrájkbizottság ezután ismét összeült és megfogalmazta új követeléseit, amelyben többek között kérte az elmaradt bérek bércsökkentés nélküli kifizetését. Ezzel a követeléssel a Magyar Szó dolgozói június 17-én álltak elő, augusztus elseji határidővel. Csaknem másfél hónap állt a vállalatvezetés és az alapító rendelkezésére, hogy eleget tegyen követeléseinknek. Ezt a másfél hónapot nem arra használta fel, hogy a megoldást keresse és megtalálja, hogy a hattagú sztrájkbizottsággal tárgyaljon, hanem arra, hogy bővített igazgatóbizottsági ülésen, majd Mihók Rudolf és Józsa László vajdasági körútja során, amelyet a zentai, a szabadkai és az újvidéki szerkesztőségekben tettek, arról győzzék meg az újságírókat – valószínűleg a megosztás és a megfélemlítés szándékával –, hogy továbbra is éhbérért dolgozzunk, és örüljünk annak, hogy egyáltalán kapunk pénzt, mert ugye, világválság van, meg aztán ki kell fizetni a naponta dráguló rotációs papírt, az adókat, a különböző költségeket, mert ha ezeket nem fizetik ki, zárolva lesz a számla, és nem lesz Magyar Szó. Tárgyalások tehát nem voltak, de a nyomásgyakorlással sem sikerült a szerkesztőséget megosztani, eredeti szándékától eltéríteni. Ezért került sor a figyelmeztető sztrájkra, amivel még két hét halasztást kapott az igazgató és az MNT elnöke.
Arra a kérdésre pedig, amelyet a „tárgyalások” során tettünk fel, hogy ki a felelős az előállt helyzet, az előállt állapotok miatt, választ nem kaptunk sem a munkaadó, sem az alapító részéről. A válaszadást elegánsan megkerülték. Jómagam viszont úgy gondolom, hogy ezen felelősséggel aligha lehet az újságírók közül bárkit is vádolni.
