A közel kilencezer lakosú Muzslya közigazgatásilag Nagybecskerek legnagyobb helyi közössége, egyben a vidék magyarságának a központja, amelyet legtöbbször önálló településként emlegetünk. Nem csak azért, mert egykor az is volt, hanem mert annak idején politikai indíttatásból olvasztották be a városba.
Az itt élők többsége számára nyilván sok szempontból jobb lett volna az, ha önálló településként megmaradnak. Ennek alátámasztására nem kell szemléletesebb példa, mint a szennyvízlevezető-csatornahálózat építése. A muzslyaiak ugyanis évtizedekig fizették a járulékot a közös kasszába, s miközben a városban építkeztek, addig náluk hozzá sem fogtak az itt élők egyik legnagyobb kommunális problémájának a megoldásához. A gazdasági megszorítások közepette most újabb felhők tornyosulnak a település fölött.
A muzslyaiak immár 38 éve fizetik a 2, 4 vagy a 6,5 százalékos helyi járulékot, amely az év végén lejár. Meghosszabbítása pedig nem lesz egyszerű, mert a referendum csak akkor eredményes, ha a véleménynyilvánításban részt vesz a lakosoknak több mint a fele, és persze a többség a járulék fizetésének a meghosszabbítására szavaz. Tekintettel a gazdasági helyzetre, és arra, hogy az utóbbi években egyre kevesebben vesznek részt bárminemű véleménynyilvánításon, a végkimenetel bizonytalan.
–A muzslyaiak saját pénzükből építettek ki 55 km utat és járdát, csaknem ilyen hosszúságú vízvezeték- és szennyvízelvezető-hálózatot, elkészült a gázvezeték, az utcai világítás, aszfaltút vezet a határba, karbantartották és bővítették a középületeket stb. A jelenlegi helyzetben, amikor a városnak nincs pénze a kisebb kommunális beruházásokra sem, a helyi járulék az, amiből fenntartható a kommunális infrastruktúra. Ha pedig nem lesz folytatása, akkor minden eddiginél komolyabb anyagi gondjaink lesznek. Képtelenek leszünk ellátni az öt középületet (Petőfi MME, Muzslyaiak Klubja, Tűzoltó Otthon, Lehel Sportközpont és a Nyugdíjasok Otthona) és a 24 civil szervezet irodáját, amelyek ráadásul támogatás nélkül maradnak, mondja Hallai Zoltán tanácselnök.
A helyi járulékot a munkaviszonyban levők és a bejegyzett földművesek fizetik. Hogy ez mekkora összeg, azt a muzslyaiak nem tudják pontosan, mert a pénz (immár) a városi kasszába kerül, és onnan kapnak vissza egy bizonyos összeget. Évi szinten ez mostanában nem sokkal több hatmillió dinárnál. Ebből viszont nem sokra futja. Pedig rendezni kellene a temetőt, folytatni a járdák felújítását, lecserélni az utcai villanyvezetéket, karbantartani a játszótereket, kaszálni a füvet. A köztisztasági vállalat ez utóbbi munkát csak a búcsú előtt szokta elvégezni, mert ez a helyi közösség a város perifériájának számít. Ezentúl nyilván majd még ritkábban nyírják a füvet, mert a városi közvállalatok 30 százalékkal kevesebbet kapnak a költségvetésből.
– Nincs olyan hét, hogy ne lenne két-három esemény a faluban, és támogatás híján kérdésessé válik mintegy kétezer ember munkája, kezdve a sporttól a művelődésig. És, ami még lényegesebb: a társadalmi szervezetek munkájának a megszűnésével nagyban megnehezül majd az itt élő szórványmagyarság nemzeti önazonosságának a megőrzése. Ezért abban reménykedem, hogy kellő előkészületek mellett mégis sikerül majd meggyőzni az embereket a helyi járulék meghosszabbításának a fontosságáról.
A városi státus elnyerésével eddig a helyi közösségek vesztettek a legtöbbet. Működésképtelenné váltak, akár meg is szűnhetnek. Persze nehezen hihető, hogy állandó munkaviszonyban levő titkár és tanács nélkül marad egy kilencezer lakosú település, de a muzslyaiak inkább abban reménykednek, hogy a városi önkormányzatnak új felállásban sikerül majd kiharcolnia a község státusát, mert a szomszédos, alig három kilométerre fekvő Lukácsfalvával együtt meglesz az ehhez szükséges tízezres lélekszám.
– Megkezdtük ez irányban a lobbizást – manapság másképpen nem megy –, léptünk már az önkormányzat, sőt Belgrád irányába is. Vannak ígéretek, de tudvalevő, hogy nálunk minden lassan megy. Hosszútávon ez lehetne az igazi továbblépés, azaz ha lenne saját képviselő-testületünk, a mostaninál biztosabb bevételünk, ami szavatolná, hogy a vidék magyarságának a központja – ahol a legtöbb magyar él, dolgozik és tanul– megmaradjon.
