Kezdjük a legfrissebbel! Megbízható helyről hallottuk, hogy az Oktatási Minisztérium közép-bánáti felelősének a kezdeményezése ellenére Nagybecskereken, Szentmihályon és Lukácsfalván mégsem vonják össze a magyar osztályokat, és valószínűleg Muzslyán is marad a három magyar elsős tagozat. Erről csak hosszas tárgyalás után egyeztek meg a köztársasági és a tartományi oktatási felelősök.
Az érintett iskolák még nem kaptak hivatalos tájékoztatót, de mindenki azt reméli, hogy ez még a héten megtörténik, és szeptember elsején probléma nélkül kezdődik a tanítás a közép-bánáti magyar osztályokban, ugyanis több szülő jelezte, hogy összevonások esetén gyerekét nem engedi majd iskolába. A bizonytalanság persze még ott lebeg a levegőben, de Nagybecskereken mindenki a szerencsés végkimenetelben reménykedik.
Nagybecskereken, a bánáti magyarság oktatási központjában (innen délebbre már nincsenek magyar tannyelvű középiskolai tagozatok) – mint ahogy egész Szerbiában is – évről évre kevesebb elsőst íratnak be. Ez vonatkozik minden itt élő nemzetre, de persze hogy a gyerekek számának a csökkenése minket, kisebbségieket érzékenyebben érint. A városban 4,5 ezer magyar él, de már csak a Sonja Marinković Általános Iskolában – az egykori Messingerben – maradtak magyar tagozatok. A város területén egyetlen magyar bölcsődei és óvodai csoport működik. Mind kevesebb gyerek van a szerb osztályokban is, ami persze számunkra nem vigasz. A Tartományi Oktatási Titkárság jóváhagyásával eddig mindig megnyílt a magyar osztály, még akkor is, ha nem volt ki a törvény által megszabott létszám. Ezt a jóváhagyást júniusban is megkapták Nagybecskereken, pedig már akkor is érezhető volt a gazdasági válság. Éppen ezért hatott úgy Staniša Banjaninnak, az Oktatásügyi Minisztérium közép-bánáti felelősének a minapi utasítása a magyar osztályok összevonására vonatkozóan, mint derült égből a villámcsapás. Žarko Obradović miniszternek az osztályok létrehozásával kapcsolatos utasítására hivatkozva szerinte a Sonja Marinković Általános Iskolában a négy magyar alsó tagozatot kell(ene) összevonni (az elsőt a harmadikkal, a másodikat pedig a negyedikkel) kettőbe. Szentmihályon egy alsós tagozattal lenne kevesebb a második és a negyedik osztály összevonásával, Lukácsfalván pedig a két összevont (magyar) tagozatból formálnának egyet. Muzslyán viszont nem tartotta elégnek a 40 magyar elsőst ahhoz, hogy két osztály nyíljon, egy a központi iskolaépületben, egy pedig az úgynevezett kinti iskolaépületben. Ez azt is jelenti, hogy négy-öt magyar pedagógus munka nélkül marad.
A buzgó (akár mondhatnánk túlbuzgónak is) tanügyi felelős nyilatkozataiban továbbra is keményen kitart elképzelései mellett, hangoztatva, hogy a húsz-egynéhány osztály megszüntetése a város területén véletlenül sem irányul a kisebbségek ellen. Arra is panaszkodik, hogy különféle nyomásnak van kitéve, de ő pénteken 10 óráig csakis az írásban benyújtott kifogásokat továbbítja majd a minisztériumba.
Az eset kísértetiesen hasonlít 1990-re, amikor Nagybecskereken „ésszerűsítették”(csak) a magyar tannyelvű oktatást. Ennek szükségét akkor azzal indokolták, hogy a kisebbségi osztályokban kevés a gyerek, az állam pedig túl szegény ahhoz, hogy a kis létszámú tagozatokat pénzelje. Mint most.
Mindenkit meglepett a minisztérium emberének a bejelentése annál is inkább, mivel a magyar osztályokban szó sincs nagy tanulóhiányról, hiszen alig két-három tanuló hiányzik a törvénybe szabott létszámhoz, az összevonás miatt viszont drasztikusan megcsappanhat a magyar diákok száma. Ugyanakkor példaértékű a szülők, az érintett helyi közösségek, a tanárok és az igazgatók kiállása, amely nyilván nagyban hozzájárul(hat) a kedvező végkimenetelhez.
Nyilvánvaló, hogy valaki túllőtt a célon, és egy héttel a tanévkezdés előtt megpróbált ránk ijeszteni. De azért mégsem kell most örömünnepet ülni a magyar osztályok megőrzése miatt, vagy netalán politikai tőkét kovácsolni a történtekből, mert a dicsőség, ha esetünkben van ilyen, elsősorban a szülőké, akiknek a tiltakozó aláírása többet ér bármilyen jól megfogalmazott pártközleménynél. Mutogatni sem kellene egymásra. Még azokra a magyar szülőkre sem, akik a lehetőség ellenére nem taníttatják gyereküket az anyanyelvén. A tanügyi felelős szemmel látható túlbuzgóságával vagy netalán politikai múltjával sem érdemes foglalkozni. Inkább okuljunk abból, hogy milyen könnyen vészhelyzetbe kerülhet az anyanyelvi oktatás, amelynek a megőrzésért annyit és annyian tettek/tesznek. Ehelyett inkább folytatni kellene a leendő magyar óvodások felkutatását és az aggályoskodó magyar szülők meggyőzését az anyanyelvi oktatás fontosságáról, ugyanis most is bebizonyosodott, hogy sokszor egy-két gyereken múlik a magyar osztály megnyitása vagy megszüntetése. A magyarul tanuló diákok érvényesülésében, eddig számtalanszor bebizonyosodott, még véletlenül sem hátrány az anyanyelven való tanulás.
