A Nemzetközi Valutaalap egyeztető képviselőivel folytatott maratoni tárgyalás után még jóformán fel sem ocsúdtunk a csodálkozástól, hogy eget rengető változást nem követelnek tőlünk, csupán az államapparátus leépítését kérik, amikor a niši dohánygyárból máris létszámleépítésről érkezik a hír. Annak ellenére, hogy Mirko Cvetković kormányfő sietve próbálta nyugtatni a kedélyeket, hogy nem kell tartani az elbocsátásoktól, még akkor sem, ha az egyeztető fél ezt látja megoldásnak, nekünk ez azért már eleve gyanús volt. Miért mond ilyet, amikor erről úgy általában véve nem volt szó. Talán azért, mert logikusnak tűnt, hogy ha már nem lesz adóemelés és egyéb intézkedés, akkor valami mással kell bizonyítani az államnak, hogy rászolgált a Nemzetközi Valutalap által beígért pénz lehívására.
Nem az államapparátus berkeiben kezdték meg a folyamatot, ott még halogatják az ügyet, jó ha két év múlva sor kerül rá, hanem egy termelővállalatban. A Philip Morris International által magánosítás útján megszerzett dohánygyár új tulajdonosa nem bíz semmit a véletlenre, könyörtelenül leépít, a 910 dolgozója közül 306-ot tett lapátra hétfőn reggel, s nyomban elkezdték a végkielégítés kifizetését. Tették ezt egyenként behívogatva az elbocsátott dolgozókat, talán azért, hogy ne kerüljön sor tömeges megmozdulásra, netalán gyűlésre, ahol a dolgozók hangot adhatnának elégedetlenségüknek.
Való igaz, nem elvetendő az az összeg, amit kapnak, hiszen átlagban 15 000 euró üti a markukat, de állítólag akad olyan is, aki kereken 100 000-et kap. A mostani válságos körülményekhez képest ez nem is olyan rossz. Talán tudnak vele mit kezdeni azok, akik kapják. Különösen, ha inkább azok éltek vagy élhettek a lehetőséggel, akik a nyugdíjaztatáshoz közelebb állnak. Ámbár nem biztos, hogy válogatni lehetett, hogy ki mit akar, munkaerő-felesleg lenni vagy nem, mert állítólag a kiegészítőszolgálat köréből kerültek ki az elbocsátottak, nem a termelésből, mert ezt az esetleges hiányt a gyár vezetése könnyűszerrel tudja pótolni, például tiszteletdíjas tevékenységgel. A Philip Morris eddig is sikeresen vette az akadályokat, hiszen 2003-ban magánosították a dohánygyárat, az új tulajdonos az akkori 2500 dolgozó közül 1400-tól nyomban, szociális programmal, úgymond önkéntes elbocsátással megvált. A második kör most következett be, amikor a munkások egyharmadát küldték el, csak az a meglepő, hogy az első nagy leépítés után vajon miért hagytak egy gazdasági beállítottságú vállalatban ilyen sok kiegészítőtevékenységet végző, mint most kiderült, teljesen felesleges dolgozót. Talán akkor nem voltak eléggé racionálisak.
Szóval egy tehetősnek mondható dohánygyárban megkezdődött az őszi elbocsátási hullám, ha jólmenőéknél ilyen a helyzet, akkor felvetődik a kérdés, vajon mi vár a többiekre? Mondjuk, ugyan mi várható annál a 63 000 szerbiai cégnél, ahol zárolták a számlát, mert akadozik a vállalat működése, vagy már teljesen csődbe jutottak, a tönkremenés fenyegeti őket. Talán van annak némi alapja, hogy szociális elégedetlenségtől fűtött forró ősz vár ránk, ezt jósolgatják egész nyáron a gazdasági és szociális kérdésekben a szakértők. A félresikerült magánosításért előbb-utóbb valakinek felelnie kell, talán most érkezett el a pillanat, hogy kezdjük benyújtani a számlát.
