Magyarország újonnan kinevezett nagykövete ,Varga Imre immáron három hete Belgrádban van. Szerdán, szeptember 9-én fogadta őt Boris Tadić köztársasági elnök, hogy átvegye tőle a megbízólevelet.
– Nagykövet úr, milyen reményekkel és tervekkel veszi át a Magyar Köztársaság Belgrádi Nagykövetségének az irányítását?
– Mielőtt még a saját reményeimre és terveimre rátérek, elöljáróban hadd mondjam el, úgy ítéljük meg Budapesten, hogy most a kétoldalú kapcsolatoknak egy felfelé ívelő, mondhatni szerencsés periódusát éljük. Megvan a kölcsönös politikai szándék, jóindulat mind Budapest, mind Belgrád részéről, hogy minden lehetséges területen, ami kifejezi a kölcsönös érdeket, erősítsük, mélyítsük és szélesítsük az együttműködést. Azért bocsátottam ezt előre, mert ez adja meg a keretét az én reményeimnek és terveimnek. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen, a korábbiakhoz képest kedvező helyzetben az ember vérmesebb reményeket is táplálhat a reményeivel kapcsolatban, és merészebb terveket szövögethet. Egyértelműen az a célom, hogy minden lehetséges területen használjuk ki az adott lehetőségeket, értelemszerűen a prioritások között első helyen kell megemlíteni a most már jól fejlődő széleskörű és a legnagyobb szinten is kialakított politikai párbeszédet, amelyet folytatni kell. Az elért szintből nem szabad leadni, ami a politikai dialógusnak a legfelsőbb szintű érintkezések számát, hangulatát és őszinteségét illeti. Ezek nagyon őszinte s egyre inkább bizalommal teli érintkezések. Második helyen a tervek között az szerepel, hogy minden lehetséges módon szorgalmazni kell a gazdasági együttműködésnek a kiszélesítését. Amit elértünk, azzal többé-kevésbé elégedettek lehetünk, hiszen komoly forgalmunk van, majdnem 1,4 milliárd euró volt a tavalyi teljesítmény. Eltekintve az időközben bekövetkezett globális pénzügyi-gazdasági válságtól, ami sajnos egyaránt sújtotta Magyarországot és Szerbiát, hiszen emiatt visszaesésről kell beszámolnunk, de minden reményünk megvan arra, hogy a gyógyulás következtében újból visszaáll ez a nagyon is elfogadható magasságú forgalmi szint. Emellett szeretnénk, ha a magyar beruházások volumene jelentősen növekedhetne. A magyar befektetők jelen vannak elsősorban a Vajdaságban, de a továbbiakban szeretnénk Dél-Szerbia felé orientálódni. Nem hagyható ki a szellemi szféra a kétoldalú kapcsolatokból, itt rengeteg a teendő, de hát sajnos az elmúlt tizenvalahány évben a legtöbb sérülést a kapcsolatoknak ez a része szenvedte el. Miután itt emberi kapcsolatokról van szó, nem kizárólag intézményesről, tehát a helyreállítás is ezen a területen igényli a legtöbb óvatosságot, érzékenységet és odafigyelést. Jó hír az, hogy 2008. január elseje óta a Belgrádi Magyar Nagykövetségen hivatalos kulturális diplomata foglalkozik ezzel a kérdéssel, aki szabadkai születésű, ismeri a területet, a nyelvet, és óriási kapcsolatrendszere van. Megteremtettük az intézményes keretet az úgynevezett szellemi érintkezés területén, így most már annak kell következnie, hogy látványosan haladjunk a kapcsolatok építésében.
Önök vagy akármelyik nemzethez tartozók ebben nekem segítségemre lesznek.
– Van-e konkrét elképzelése, mi módon lehetne még előrébb mozdítani a két ország közötti együttműködést?
– Eljutottunk egy olyan szintig, ahol nagyon látványos ugrásokat már nem lehet produkálni, nem is az a cél, hogy felforgassuk a kialakult kétoldali kapcsolati viszonyokat, hanem a szívós, apró munka időszaka jött el. Ebben van némi rutinom.
– A vajdasági magyarsággal, a kisebbségi kérdéssel foglalkozott az első szerbiai kiküldetése során. Bizonyára ezentúl is a szívén viseli a sorsunkat. Számíthatunk-e arra, hogy az anyaországi támogatás a közeljövőben fokozódni fog?
– Ebben nagyon bízom. Ismereteim szerint – készülve az interjúra utánanéztem néhány adnak – a tavalyi év során több mint egymilliárd forint támogatás érkezett célzottan a vajdasági magyar kisebbség szervezeteihez, intézményeihez vagy projektjeinek a támogatására, ami elég nagy összeg. Tudom, hogy nem elég. Abszolút tisztában vagyok vele, hogy ennél lehetne többet is adni. Gondolom, hogy a magyar kormány elkötelezett e tekintetben, ha vannak értelmes projektek, és ha vannak jól működő intézmények, márpedig itt vannak, akkor ezeknek a támogatása nem kérdéses. Kérdés viszont egyedül az, hogy a jelenlegi helyzetű gazdasági viszonyok közepette mit tud megengedni a költségvetés. A politikai elkötelezettség a magyar kormány részéről nem kérdőjelezhető meg, hogy szándékában áll, ahogy eddig is állt, támogatni a vajdasági magyarság intézményeit, szervezeteit és akcióit. Azt tudom megígérni, mindenképpen azon leszünk, hogy a gazdasági lehetőségeink javulásával érzékelhetően nőjön a támogatás is.
– A vajdaság i magyarságnak nyújtott támogatáson belül, mivel a Magyar Szónak készül az interjú, fel kell tennem a kérdést, hogy a vajdasági magyar tájékoztatás és konkrétan a Magyar Szó milyen támogatásra számíthat?
– Ebben a kontextusban, amit említettem, minden bizonnyal lehet rá számítani, hogy támogatás érkezik. Tudomásom szerint a Magyar Szó az elmúlt években számos alkalommal kapott célzott támogatásokat, mind a nyomda fejlesztésére, mind képzésre, mind pedig a terjesztési feladatok finanszírozására. Tekintettel arra, hogy az egyik legfontosabb partnerünk itt a Vajdaságban a magyar nemzeti közösségen belül a Magyar Nemzeti Tanács, az pedig alapítója, gondozója, ha úgy tetszik, a Magyar Szónak, nyílt válaszom az, hogy a Magyar Nemzeti Tanáccsal együttműködve, a Magyar Nemzeti Tanácson keresztül a Magyar Szó a jövőben is számíthat a támogatásunkra.
– A vízumügyről is beszélnünk kell, hiszen az év végéig aktuális marad. Kínálkozik-e valamilyen megoldás a vízumkiadásra régi útlevél esetén? Van-e járható útja ennek az elképzelésnek?
– Itt két irányú lesz a válaszom. El kell mondjam a házi feladatomat, mert nem szeretnék zsákbamacskát árulni, és az a tapasztalatom még a főkonzulkodásom idejéről, hogy becsületesebb dolog és kifizetődőbb mindenképpen megmondani az igazat, ha az az adott esetben kellemetlen is. Az emberek ezt többre becsülik. Tehát meg kell mondanom, hogy a közös schengeni döntéssel – itt Magyarország nem szuverén már teljes mértékben – a fő szabály az, hogy a vízum abba az útlevélbe adható, amelynek még legalább három hónapnyi érvényessége van. A jelenlegi tudomásom szerint, a szerb kormány közlése alapján, amelyet az európai bizottság felé tett, idén december 31-én lejárnak az úgynevezett kék vagy régi útlevelek. Tehát lejár ezeknek az útleveleknek a hatálya. Ebből kifolyólag a schengeni tagállamoknak elvben október eleje után nem nyílik lehetőségük arra, hogy vízumot adjanak, ez a főszabály. Viszont arról is van tudomásom, hogy küszöbön áll egy olyan döntés a szerb kormány részéről, hogy meghosszabbítja ezeknek a kék útleveleknek a hatályát, legalább még fél évvel. Mi ebben reménykedünk, mert számolunk azzal, hogy ez be fog következni, hiszen nem fognak tudni minden kérelmezőnek január elsejéig új, biometrikus útlevelet adni a hatóságok, mert ez technikailag szinte kizárt, ha még meg is van hozzá a szándék. Tételezzük fel, hogy a szándék megvan, egyszerűen fizikailag lehetetlen minden igénylőnek január elsejétől kiadni a biometrikus, piros útlevelet. Másrészt nekünk az a szándékunk, függetlenül attól, hogy meghosszabbítják-e vagy sem a kék útlevél érvényességét, amennyiben itteni klienseink, partnereink, ügyfeleink hozzánk fordulnak kék útlevéllel vízumkérelemmel, akkor azt egyenként vizsgálni fogjuk, és amennyiben mód van rá, méltányosságból indokolható, akkor nem fogjuk elutasítani. Én arra biztatnék mindenkit, természetesen a főszabály ismerete mellett, hogy ne hezitáljon, és a két magyar diplomáciai misszióhoz, vagyis a konzuli részleghez forduljon, amennyiben utazni kíván.
– Ez bizony biztató válasz volt számunkra. Még egy megkerülhetetlen kérdés van. A külföldi rendszámtáblájú autók esetében a Magyarországon bejegyzettekre vonatkozik-e az újonnan életbe lépett büntető rendelkezés. Tudnak-e ilyen ügyekről?
– Ha a jogszabály betűjéből indulok ki, akkor az egy univerzális jogszabály, nem diszkriminál rendszámtálba és rendszámtábla, vagy kibocsátó ország és kibocsátó ország között. Értelemszerűen vonatkozik ez az új jogszabály a Magyarországon kibocsátott rendszámokra is, azokra, akik ilyen rendszámú autókat használnak itt, Szerbiában. Van tudomásom már olyan esetről magyar rendszámtáblára vonatkozólag, hogy a szerb rendőrség leszereltette ezeket a rendszámtáblákat, és meg is bírságolta, nem kevés bírsággal, a rendszámtábla-használót. Itt ezek általában tizenöt-huszonötezer dináros bírságok, tehát semmiképpen sem nevezhetők alacsony bírságnak. Viszont nincs tudomásunk olyan esetről, hogy kizárólag magyar állampolgárságú, itt élő, és Magyarországon bejegyzett autóját itt használó személyekkel szemben alkalmazták ezt a jogszabályt. Akikkel szemben alkalmazzák, azok vagy kizárólag csak szerb állampolgársággal rendelkeznek, vagy kettős állampolgárságúak ugyan, de itt élnek életvitelszerűen, és itt használják a magyar rendszámú autót. Ilyenről van tudomásunk. A Szabadkai Főkonzulátusunk megkereste ezzel a kérdéssel a szabadkai körzeti rendőrparancsnokságot, ahol saját hatáskörben úgy nyilatkoztak, hogy amennyiben ez a probléma tömeges dimenziót ölt, akkor ezt politikai szinten kell megtárgyalni, tehát elhárították a közvetlen válaszadást erre a kérdésre, amit én megértek, mert ezt nem azon a szinten kell rendezni, hiszen ez technikai szint, amennyiben majd politikai problémává minősül át, mert mondjuk, olyan nagyszámú és zavaró üggyé válik, mint ahogy most még nem, akkor majd tovább kell lépni. Szeretném hangsúlyozni, hogy mi nem kezeljük ezt a kérdést politikai kérdésként, akkor kell majd foglalkozni vele, ha esetleg nagyobb méretűvé válik. De alapvetően a rendelkezés filozófiája körülbelül ugyanaz, mint a hasonló magyarországi rendelkezésé. Nálunk is van ilyen rendelkezés, mert a magyar állam sem szereti, ha magyar állampolgárok az adójukat más államnak fizetik be, mert az alacsonyabb. Azt nem szeretnénk, ha ezt a rendelkezést diszkriminatíven alkalmaznák, és mondjuk, olyan méreteket öltene a bírságolás, ami zavaró kérdéssé válna.
– Szarajevóból került ide, ott volt nagykövet. Ott hogyan érezte magát?
– Köszönöm a kérdést, szívesen beszélek erről. Jól éreztem magam, jó volt ott dolgozni, és jól lehetett dolgozni, hangozzék ez bármilyen paradox módon, hiszen önök itt valamennyien ismerik és követik az ottani eseményeket, hogy Bosznia-Hercegoniva nem egyszerű ország, számos súlyos problémákkal küzd, ennek ellenére magyar nagykövetnek ott könnyű volt lenni. Mind a három államalkotó közösség, annak vezetői és politikusai, az ország intézményei nyitottan viszonyultak Magyarországhoz, a magyar diplomáciai misszióhoz, személy szerint hozzám, és éppen ezért úgy gondolom, hogy a kétoldalú kapcsolatok az én ottani működésem alatt kölcsönös megelégedésre elég szépen fejlődtek. Örülök, hogy a magam módján hozzá tudtam járulni ehhez.
– Néhány óra múlva találkozik Boris Tadić köztárassági elnökkel? Korábbról ismerte-e őt?
– Személyesen még nem volt alkalmam találkozni vele. Nem emlékszem korábbról sem, hogy összefutottunk volna. Ez lesz az első hivatalos alkalom, hogy találkozunk. Nem kevés izgalommal várom ezt, bár most már ez a második ceremónia, amin részt veszek, egyszer Szarajevóban már átestem egy hasonlón, de bármennyire is profi az ember, vagy rutinszerűen viszonyul a protokolláris dolgokhoz, mégis azt lehet mondani, egy ilyen ceremónia azért megérinti az ember lelkét. Ez mégiscsak egy olyan aktus, amitől kezdve egy nagykövet valóban annak érezheti magát hivatalosan is, hiszen elismerik nagykövetnek. Én ehhez így viszonyulok, mert úgy tartom, hogy ez nagyon fontos momentum. (Fotó: Ótos András)
