2024. december 22., vasárnap

Hanyatlás a külpolitika összehangolása terén

Aleksandar Vučić államfő Emanuele Giaufret-val, az Európai Unió szerbiai küldöttségének vezetőjével találkozik, aki átadja neki az Európai Bizottság Szerbiáról szóló 2022-es évi jelentését.

Az Európai Bizottság Szerbiáról szóló jelentésének átadása előtt elemzések jelentek meg a dokumentum egyes részeiről.

A szövegben az áll, hogy Szerbia az EU-s külpolitikával való összehangolás terén hanyatlást ért el, 2020-ban 64 százalékra becsülték annak megvalósulását, mára ez a szám mindössze 45 százalékot tesz ki. Hangsúlyozzák, hogy Szerbia az Oroszországgal szembeni szankciós politikához sem csatlakozott. Az ország márciusban megszavazta az ENSZ határozatát, amely elítélte az orosz inváziót.

– Bár az első időszakban igazodtunk a nemzetközi intézmények kulcsfontosságú döntéseihez, Szerbia nem mutatott elkötelezettséget, hogy ebben a konkrét esetben európai partnerei mellé állna – mutatott rá Milena Lazarević, az Európai Politikai Központ munkatársa.
Az idei kutatások szerint a polgárok 44 százaléka ellenzi az európai integrációt, míg 35 százaléka támogatja.

Milan Antonijević ügyvéd úgy véli, hogy a brüsszeli üzeneteket nem szabad zsarolásként vagy Szerbiára gyakorolt nyomásként értelmezni.

– Éppen ellenkezőleg, tükörként szolgál, azokat a területeket, amelyek nincsenek kellőképpen szabályozva, ahol nem mutattunk ki kellő előrelépést, az elkövetkező időszakban javítani és sokkal nagyobb figyelmet fordítani rá – mondta.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás