Egeresi Sándor: Az extrém megnyilvánulásoknak, a szélsőséges szervezetek tevékenységének egyfajta melegágya lett Szerbia
Egeresi Sándort, a Tartományi Képviselőház elnökét kértük meg, hogy a Belgrádban történt erőszak kapcsán, nyilatkozzon lapunknak. Feltettük a kérdést, hogy vajon bizonyos jelekből tudni lehet-e azt, hogy előbb-utóbb ilyen dolog be fog következni, s meg lehetett volna-e előzni azt, hogy idáig fajuljon az egész.
– Meg vagyok győződve, hogy meg lehetett volna előzni, de egy gondolat erejéig időzzünk el a belgrádi incidens kapcsán, vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy a sajnálatos erőszakos cselekményről beszéljünk a francia fiatalember meggyilkolása azt bizonyítja, hogy a szerb társadalomnak egy része bizony intoleráns. Ebből adódik, hogy az a program amit mi vajdaságban beindítottunk, a toleranciával kapcsolatos tevékenységünk, a tábor, a rendezvények, a sporttalálkozók és a vetélkedők, bizony nagyon is szükségesek voltak, hiszen ily módon a fiatalokkal együttműködve, párbeszédet folytatva velük, egyértelműen azt próbáljuk elérni, hogy ehhez hasonló események ne fordulhassanak elő. Mi ezt itt Vajdaságban felismerjük és küzdünk ellene, erre lenne szükség egész Szerbiában. Hiszen a toleranciára és a toleráns légkör kialakítására, mint ahogy a mellékelt ábra bizonyítja, nagyon nagy szükség van az egész országban. Sajnos a történtek után azt kell feltételeznem, hogy az extrém megnyilvánulásoknak, a szélsőséges szervezetek tevékenységének egyfajta melegágya lett Szerbia. Emlékezzünk csak vissza az amerikai nagykövetség felgyújtására, a rendőr megverésére a futballmeccsen, akit majdnem felgyújtottak, és a mostani esetre. Ez mind-mind azt bizonyítja, hogy egy réteg, szeretném hinni, hogy csak egy kisebb rétegről, csoportról, kisebbségben lévő csapatról van szó, nem riad vissza akár az erőszaktól sem, azért, hogy egyéni vagy csoportos megnyilvánulásait vagy valamiféle politikai célkitűzéseit ezen cselekedeteken keresztül próbálja megvalósítani. Ilyen veszélyes szervezetek a Nemzeti Vonal vagy az Obraz, de azt hiszem van belőlük még több is.
– Mit kell tenni ellenük?
– Azt, ami most megtörtént, hogy a társadalom minden rétege felemelte szavát az effajta kilengés, bűncselekmény ellen, s ami mindeddig hiányzott, hiszen mi jól tudjuk, hogy a nemzeti alapon történő incidensek során, amelyeket itt Vajdaságban követtek el, eddig ilyen felhördülés egységes társadalmi fellépés nem történt. Egyértelmű, hogy elmaradt az efféle kiállás a hasonló cselekedetekkel szemben. Igaz, hogy ez a mostani még ráadásul a belpolitikai helyzetünket súlyosbítja, és az ország nemzetközi megítélésén is csorba esik miatta, de számomra felfoghatatlan, hogy korábban miért nem lehetett ily módon reagálni egy-egy szélsőséges eset kapcsán, s meggyőződésem, ha ez megtörtént volna évekkel ezelőtt, akkor a folyamat nem fajult volna el odáig, amit most tapasztalhatunk. Megengedhetetlen, hogy a külföldi turisták, szurkolók eljönnek hozzánk az ország vendégszeretetét élvezik és ilyen borzasztó tragédia zavarja meg a turisták békés nyugalmát, s az egyenesen égbekiáltó bűn, hogy vandálok agyonvernek egy embert. Ez elfogadhatatlan az egész társadalomra nézve, erélyesen tiltakoznunk kell és okulni az esetből. Nem elég az aláírásgyűjtés, a tüntetés, a társadalmi megmozdulás, az hogy elítéljük mindezt, hanem konkrétan lépni kell, cselekedni kell, hogy megelőzzük az efféle bűntetteket. De amikor a polgártársaink szenvedő alanyai voltak a nemzeti alapon történő incidenseknek, akkor nem történt meg mindez, pedig mi joggal elvártuk volna, hogy a társadalom reagáljon és az állami szervek intézkedjenek. Nemcsak hogy nem ítélték el akkor a megtörtént eseteket, hanem még a rendőrség, az ügyészség és a bíróság se állt a helyzet magaslatán, s ebben az irányban próbáltam én lépni az elmúlt egy-két évben.
– Valóban talán nem fajultak volna el a dolgok ez irányban, ha annak idején mondjuk már 10 év óta mikor a magyarverések „felütötték a fejüket”, a szélesebb társadalmi összefogás megtörténik és az állami szervek is hatékonyan közbelépnek.
– Mi szemtanúi voltunk annak, hogy szinte az idei évig, amikor nemzeti alapon történő incidensről volt szó, akkor a rendőrségi jelentésben bizony nem ez szerepelt. Megpróbálták eltusolni ezeket az ügyeket, de hála istennek tavaly óta, amikor találkoztam Dačić belügyminiszterrel, változott a helyzet. Valójában most már a rendőrségi jegyzőkönyvekben az szerepel, hogy a gyanúsított nemzeti alapon történő incidenssel gyanúsítható, így küldik az ügyészségre tovább az ügyet, s ott dől el, hogy miként fogják majd azt kezelni. Korábban is rendszerint az ügyészséggel volt baj, mert a legtöbb esetben csak szabálysértési eljárást kezdeményeztek, nem pedig bűnvádi feljelentést tettek. A kettő között óriási a különbség. Ám én májusban Radovanović állami főügyésszel és Ostojić ügyészhelyettessel beszéltem erről a kérdésről, s azóta már konkrétan két esetben indítványozták az ügy újravizsgálását, s folyamatban van, hogy szabálysértés helyett súlyos testi sértésről beszélnek az adott eset kapcsán. Sikerült oda hatni, hogy az állami szervek részéről megvan a készség arról, hogy méltóképpen kezelje az ügyet, és hatékonyabban, gyorsabban járjon el.
– A mostani belgrádi ügy után a köztársasági elnök is hatékonyabb fellépést ígért.
– Csakis így lehet küzdeni az elharapózott erőszakos kilengések ellen, ám engem az zavar, hogy egy ilyen szélsőséges esetnek kellett történnie ahhoz, hogy az állam észhez térjen és határozott lépésre szánja rá magát. Nem lett volna sokkal egyszerűbb, ha megelőzzük mindazt? Ezért mondom, hogy a toleranciaprogram nagyon is hatásos, mi évekkel ezelőtt így próbáltunk hatni a fiatalokra, mert ne felejtsük el azt, hogy az esetek legtöbbjében 18–20 évesek követik el ezeket a tetteket. Én készen állok arra, hogy a toleranciaprogram keretében szerzett tapasztalatokat, átadjam az érdeklődőknek, s készségesen segítek minden szempontból, akár a szerbiai parlament elnökének, ha felkér erre, vagy a köztársasági elnöknek az erőszak elleni fő küzdelemben. Talán ehhez a témakörhöz tartozik még az is, hogy a közelmúltban részt vettem Budapesten a nyugat-balkáni államok parlamenti elnökeinek a csúcstalálkozóján, ahol a biztonságról, a stabilitásról és a népek és az államok közötti kölcsönös, őszinte, békés együttélésről szóló konszenzus megfogalmazását és aláírását kezdeményeztem. Ezt valamennyien készségesen és támogatólag elfogadták, úgy hogy minden bizonnyal jövőre Újvidéken lesz a következő csúcstalálkozó, ahol már a megszövegezett konszenzust alá fogjuk írni. Ezzel valamennyien közelebb kerülünk az európai felzárkózáshoz, és kölcsönös tapasztalatcserével küzdhetünk együttes erővel az elharapózni látszó erőszak ellen. (Fotó: Ótos András)
A toleranciára és a toleráns légkör kialakítására nagyon nagy szükség van
