Egeresi Sándor , a Tartományi Képviselőház elnöke egy évvel ezelőtt, amikor a tisztelt ház elfogadta a statútumot, rendkívül bizakodó volt. Vele folytatott beszélgetésünk során arra voltunk kíváncsiak, ma hogyan tekint vissza az elmúlt időszakra, gondolta-e tavaly október 14-én, hogy 2009. október 14-éig a Szerbiai Képviselőház nem lesz képes napirendre tűzni és megtárgyalni a statútumot.
– Kesernyés szájízzel tekintek vissza az eltelt egy esztendőre. Amikor a vajdasági parlament több mint kétharmados többséggel tavaly október 14-én elfogadta a statútumot, az volt a meggyőződésem, hogy fellendülés következik és a lehető leggyorsabban a köztársasági parlament is így tesz. Igaz, nem ment egyszerűen a dolog, hiszen a képviselőházi ülést 11 órára hirdettük meg, s az egyeztetés még 10 órakor is tartott, a koalíciós partnereink még akkor is konzultáltak Belgráddal, sőt bizonyos módosításokat eszközöltek a szövegen az utolsó pillanatban, de mégis úgy tűnt, teljes az egység és simán fog menni a dolog. Meg voltam róla győződve, hogy ami a vajdasági parlamentben történt, az a köztársaságiban is megismétlődik, úgy véltem, hogy a 250 képviselőből nem csak a szükséges 126-an szavaznak majd a statútumra, hanem akár 145 voksot is be tudunk gyűjteni. Bíztam abban, hogy egy-két hónap alatt lefut az ügy. Ígérgetések voltak bőven, mégsem került napirendre a statútum kérdése a köztársasági képviselőházban.
Mikor jött az első hidegzuhany?
– Novembertől januárig türelmesek voltunk és reménykedtünk, hiszen december vége volt a megszabott határidő, de amikor ezt túlléptük, már láttam, hogy itt valami nem stimmel. Gyanakodni kezdtem a politikai készségre és jó szándékra, és egyértelművé vált, hogy valami gond van a koalíciós partnerek tájékán, avagy fogalmazzak inkább így: a belgrádi központú pártok körében.
Miként manifesztálódott ez?
– Decemberben kezdődött a statútum körüli tömeghisztéria, ami egy húszéves begyepesedett felfogásnak a hullámszerű felszínre törése volt, a központosítás támogatói egyre-másra kezdték támadni Vajdaságot és a statútumot. Felsorakozott itt a pravoszláv egyház, a belgrádi értelmiségi réteg egy része és a politikai elitnek is egy bizonyos tábora. Azt hiszem, úgy kell tekintenünk erre a dologra, hogy létezik egy úgynevezett belgrádi kör, amelynek nagyon kifejezett az ellenállása a decentralizációval szemben. Ők párthovatartozástól, gazdasági, politikai és kulturális meggyőződéstől függetlenül egy táborba tartoznak és a központi hatalmat képviselik. Egyszerűen azért van ez így, mert Milošević idején kivívtak maguknak egy elit réteghez való tartozást, politikai, gazdasági és intellektuális körökben, s ez a réteg foggal-körömmel ragaszkodik a privilégiumaihoz, óvja mindazt, amit elért, s mindenféleképpen gátat próbál vetni a decentralizációs és a demokratizálódási folyamatok végkifejletének. Nem lehet ezt személyekhez kötni, ez egy rendszerbe tartozó csoportnak az érdeke, ami mögött pénz és hatalom áll. Nem szerbiai jelenség ez, hiszen Európában bármerre megyek, mindenhol nagy-nagy ellenállás tapasztalható a központi hatalom részéről a decentralizációval szemben. Máshol se fényesebb a helyzet, csak ott már megvívták ezt a harcot, s kialakították az Európa által igényelt regionalizációt és decentralizációt. Például Spanyolországban sem ment ez könnyen, nem decentralizálták önként például Katalóniát és Baszkföldet, ott is meg kellett ezért küzdeni az adott tartományok önállóságáért.
Mit próbált tenni ez ellen?
– Amikor láttam, hogy nagyon nehezen fog menni a dolog, a köztársasági parlament elnök asszonyával leültem tárgyalni és akkor javasoltam neki, hogy járjuk körbe szűkebb Szerbiát, s ismertessük az ott élőkkel, hogy mi is a statútum, a decentralizáció és a regionalizáció lényege. Így jutottunk el Kragujevácra, Jagodinába, Nišbe és Novi Pazarba, ahol megértéssel viszonyultak hozzánk és hálásak voltak nekünk, hogy megnyitottunk egy tabu témát, a regionalizáció kérdését, hiszen évtizedeken át erről nem volt szabad beszélni. Kiderült, hogy ők is érdekeltek az akadálymentes gazdasági fejlődés tekintetében ebben a kérdésben és én sikerként könyvelem el ezt a tavaszi körutat. Sajnos, ezután sem történt semmi, csak többszöri ígérgetés, hogy hamarosan meglesz a statútum.
A köztársasági elnökkel nem próbálkozott tárgyalni?
– Ötször kértem fogadást tőle a kabineten keresztül, és ugyanennyiszer a TVT által, egyetlen alkalommal sem talált szabad időt, hogy fogadjon. Júniusban találkoztam vele ugyan Kamenicán, természetesen az első kérdésem az volt, mikor kerül sor a statútum elfogadására, amire ő azt válaszolta, hogy legyek türelemmel, hamarosan. Azóta több mint három hónap telt el, és semmi sem történt, noha az utóbbi időben tapasztalható némi mozgás.
A külföldi vendégek nem érdeklődtek Önnél a statútum iránt?
– Ha a nagykövet, az Európiai Parlament képviselője, vagy bármely európai intézmény küldötte érkezett hozzám, ez volt az első kérdése: Mi van a statútummal, elnök úr? Ugyanez vonatkozik a külföldi látogatásainkra, bárhova mentem, mindenhol elsőként az érdekelte a vendégfogadókat, hogy milyen szakaszába érkezett a statútum elfogadásának folyamata. Folyton letörten vették tudomásul az általam említett szomorú valóságot, de mindenki biztatott, hogy nem szabad elállnunk, kitartóan követelnünk kell a statútum jóváhagyását, hiszen ez a decentralizációs folyamatnak egy lényeges pontja. Meggyőződésem, hogy még várnunk kell rá, de úgy vagyok vele, ha ezt az egy évet kibírtuk, akkor talán most már csak egy vagy két hónap kérdése, hogy végre valahára elfogadják.
