Egy, kettő vagy talán már három éve is annak, hogy az újvidéki szívkórház két orvosi szaktekintélye silány rémfilmre emlékeztető vádakkal illette egymást. A fiatalabb azzal terhelte a nem kevésbé neves kollégáját, hogy egy kilencven éven felüli asszonyt rendkívüli orvosi vizsgálat ürügyén kicsempésztek a belgrádi idősek otthonából, az újvidéki gyógyintézetbe szállították, ahol néhány nap múlva elhunyt.
A fiatalabb azt állította, hogy a néniről feltételezték, nincs örököse, s halála előtt aláíratták vele végrendeletét, amelyben Belgrád központjában levő két lakását, megtakarított pénzét az idősebb orvos feleségének adományozta. Többször összehívott sajtóértekezletének mindegyikén megismételte azt is, hogy néhány nappal az idős asszony eltemetése után váratlanul Kanadából megérkezett valaki, aki a néni rokonának és egyetlen örökösének vallotta magát, s követelte jussát.
Az érintettek nem terhelték a bíróságot a végtelenül bonyolultnak tűnő ügy kibogozásával, testvéreknek példát mutatóan egymás között megállapodtak.
Az idősebb orvos sem maradt adós, szintén többszöri sajtóértekezletén bűntények sorozatának elkövetését rótta fel munkatársának.
A közvélemény nem értesül e hátborzongató, visszataszító, morbid történetekről, ha vádak vagy rágalmak özönét, ki ennek a megmondhatója, nem nagyszámú újságíró előtt zúdítja egymásra az orvostudományok két doktora. Mi más lenne a sajtó feladata, mint az, hogy széltében-hosszában, töviről hegyire beszámoljon egy orvosháborúról.
Ekkor lépett színre Tomica Milosavljević, szintén a tudományok doktora, egészségügyi miniszter. Csak helyeselni lehet, amit mondott: orvosokhoz méltatlan a kölcsönös vádaskodás, mert árt szakmai tekintélyüknek, az egészségügynek, a polgároknak is, mert megingatja a gyógykezelésükben nem mellőzhető bizalmukat, hitüket, hogy jó kezekben vannak.
Senki sem követelte a miniszter lemondását, bár többen úgy vélték, sürgetnie kellett volna a minden részletre kiterjedő vizsgálatot. Lehetséges, hogy ezt meg is tette, de nem nyilvánosan, hogy elkerülje a hatásvadászat vádját. Azt azonban mind a mai napig nem tudni, hol tartanak, és mire jutottak az ügy tisztázásában. Ennek közlésével adósak maradtak.
Anja Grahovac hároméves kislány két évvel ezelőtti halála miatt első ízben merült fel a miniszter felelősségének kérdése, s követelték távozását a tárca éléről. A gyermeket 2007 májusában műtötték meg egy belgrádi magánkórházban. Eltávolították szeméről a szürke hályogot, a sebészi beavatkozás után kómába esett és az önkívületi állapotból nem sikerült felébreszteni. A rutinjellegű műtét tragikus kimenetele felzaklatta a kedélyeket. Milosavljević miniszter igyekezett megnyugtatni a közvéleményt. Hangsúlyozta, semmi sem maradhat titokban. Először is azt kell kideríteni, miként történhetett meg, hogy egy szemészeti magánklinikán nincsenek sem megfelelő, sem szükséges műszerek, és e műtétre miért szépészeti sebészetre szakosodott, miért nem szemészeti magánkórházat választottak.
Az előbbi, lényegtelennek nem nevezhető kérdések azóta is válasz nélkül maradtak, még csak azt sem közölték, ki adott működési engedélyt egy kifogásolható felszereltségű magánkórháznak, s a különösebb szaktudást nem igénylő műtétet miért nem az adófizetők által pénzelt közkórházban végezték el. A belgrádi katonakórház, az ország tekintélyesebb tudósai szakvéleményükben egyöntetűen leszögezték, hogy a kislány egészségi állapota alapján biztonságosan elvégezhették volna a műtétet. Halálát oxigénhiány okozta, az altatóorvos szakszerűtlen munkájának következtében.
A kérdés tehát úgy is felvethető, hogy az illetékes miniszternek tudnia kell-e, hogy a törvényes, szakmai követelményeknek nem megfelelő magánkórházak miként juthatnak működési engedélyhez?
Az előbbinél jóval keményebb hangon követelték Tomica Milosavljević lemondását a belgrádi egészségházak igazgatóinak letartóztatása után. Megalapozott a gyanú, hogy huzamosabb ideje dézsmálták az egészségügynek szánt pénzt. Felróják a miniszternek, hogy a fővárosi egészségügyi titkár többször figyelmeztette a pénzügyi visszaélésekre, de a miniszter minden alkalommal védelmébe vette a gyanúsítottakat.
Mivel indokolta meg Milosavljević ragaszkodását tisztségéhez? Úgy fogalmazott, hogy az egészségügy helyzete olyan, hogy minden hónapban történhet valami, amely miatt lemondhatna. Nem meggyőző az érvelése. Harmadik megbizatási időszakában áll a tárca élén, és ha ilyen siralmasak az állapotok, akkor nem mentesülhet a felelősség alól.
A miniszter tévedett, vagy mellébeszélt az újfajta influenza megjelenése idején. Derűlátóan azt nyilatkozta, hogy Szerbiát nem fenyegeti veszély. A lehangoló valóság rácáfolt. Nem pártkatona szakemberek úgy vélik, hogy az illetékesek felelőtlensége miatt az ország nem készült fel e csapásra.
A járvány terjed, a miniszter marad. S ha átadná a helyét? Esetleg rátermetebbnek? Mintha nem érzékelné, hogy a hatalom felelősséggel párosul.
