Az írott szó ereje rendkívüli. Az írott szó akár veszélyes is lehet, sőt úgymond fegyverként is bevethető. Magánemberként is módomban állt megfigyelni, hogy bizonyos írások mennyire befolyásolhatják az embereket és állásfoglalásukat. Ez a befolyás gyakran kedvezőtlen irányba vihet.
A jó újságíró legmegfelelőbb pillanatban megírt, ügyes és megfelelő szavakkal részletezett témafeldolgozása olykor hegyeket is megmozgathat.
Példának okáért, karácsony tájékán biztosan nagyobb nyomot hagy az emberekben és segítségnyújtásra ösztönzi őket egy olyan írás, amelyben a szerző az adventi időszak meghitt, családias hangulatának fényében a szegények viszontagságos, keserű életéről tudósít. Gyakori, hogy ilyen írások olvasása után az emberek ruhát, élelmiszert, vagy esetleg pénzt adományoznak a rászorulóknak, hogy legalább ünnepnapjaikat egy kicsit szebbé tegyék. Ez volt a példa a pozitív irányú befolyásolásra. A napokban bizonyos szerb nyelvű napilapok hasábjain megjelenő írások várhatóan kevésbé pozitív gondolatok megszületésére ösztönözhetnek.
Vajdaság statútuma és a tartomány hatásköreiről szóló törvény több mint 13 hónapon át osztotta meg a közvéleményt és az ország politikumát. Feleslegesnek érzem újból ismertetni a már jól ismert részleteket, történéseket, az ellenzéki pártok olykor ép ésszel felfoghatatlan ellenvetéseit. Ezekről a dolgokról javarészt már minden érdeklődő polgár értesülhetett. Valószínűleg azt is mindenki tudja, hogy a statútumot és a hatáskörökről szóló törvényt hétfőn elfogadta a Szerbiai Képviselőház. Érdekes módon bizonyos szerb nyelvű napilapokban nem a parlamenti megerősítés híréről szóló írások jelentek meg, hanem olyan irományok, amelyekben arról értesülhetnek a lapok olvasói, hogy a vajdasági Temerinben a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom aktivistái Nagy-Magyarország térképével díszített pólókat árulnak. A lapok hasábjain pontosan leírták, hogy milyen képek, feliratok láthatók még a pólón, sőt azt a következtetést is levonták a szerzők, hogy mindez bizonyíték arra, hogy Vajdaság el akar szakadni Szerbiától. Ezzel párhuzamosan a lapok Aleksandra Janković, az Új Szerbia parlamenti képviselőjének idevágó állásfoglalását is tolmácsolták. Janković többek között leszögezte, hogy a temerini magyar közösség java része tisztességes és szorgalmas polgár, ugyanakkor a HVIM mintegy 60 temerini aktivistája komolyan fenyegeti a szerb lakosságot, még a gyerekeket is. Janković szerint a rendőrség az olykor fizikai fenyegetések ügyében semmit sem tehet, mivel a fenyegetők a nemzeti kisebbségnek adott jogok mögé bújnak meg. A parlamenti képviselő szavaiból szinte azt a következtetést lehetett levonni, hogy a vajdasági magyar közösség bizonyos fajta védettséget élvez.
Nem fogok azzal kapcsolatban találgatásokba bocsátkozni, hogy kinek van igaza, vagy kinek nem. És arra sem próbálok választ találni, hogy a Janković által részletezett fenyegetések megtörténtek vagy elhangzottak-e. Ez nem az az írás, amelyben bárki pártjára kellene állni. Ebben az esetben egyedül az olvasó, az emberek oldalára kell állni. Az ilyen jellegű írásokban rejlő veszély csakis rosszat tehet egy közösséggel, egy állam polgáraival. Bár a szóban forgó cikkek a bulvár-kategóriába sorolható lapokban jelentek meg, bizonyos kimutatások alapján ezeknek az újságoknak az olvasottsága sem hanyagolható el. Gondolkodjunk el egy pillanatra a lehetséges következményeken: a Belgrádtól délebbre élő szerbiai lakosság számára javarészt ismeretlen Vajdaság, annak történelme és státusa, a vajdasági magyar lakosságról pedig szintén nem sokat tudnak. Erről személyesen volt lehetőségem meggyőződni. Ezek az emberek már hónapok óta mást sem hallanak, csak azt, hogy Vajdaság statútumának elfogadása az ország szétszakadását, Szerbia vagyonának elvesztését fogja eredményezni. És akkor földieperként a tortán lévő habra megjelennek ezek az írások, amelyek azt tudatják az olvasókkal, hogy a statútum, a hatáskörökről szóló törvény csak könnyebbé teszik a vajdasági magyarok számára a tartomány kisajátítását.
A legtöbb kultúra történetében megtalálhatjuk az írott és a beszélt szavak erejébe, hatékonyságába vetett hitnek a nyomát. Évezredekkel ezelőtt a régi egyiptomiak leveleket írtak a holtaknak és arra kérték őket, hogy változtassanak az élők világának eseményein. Arra használták az írott szó erejét, hogy saját életükben változásokat, csodákat idézzenek elő. Ismét bebizonyosodott: olykor tanulhatnánk a régmúlt idők emberétől. Bár az is igaz, hogy a csodák, a változások nem mindig kedvezőek. Ugyanakkor nem szeretném azt hinni, hogy egyes emberek az írott szó erejével borzongató változásokat szeretnének előidézni. Ebben a régióban, ebben az országban az illetékesek tanulmányt írhatnának arról, hogy az írott szó milyen tragédiák tüzét táplálhatja.
