Szokatlan környezetben, a Delibláti homokpuszta közepén levő Fejértelepen (Šušarán) tartotta meg nyári táborát a Vajdasági Óvodapedagógusok Egyesülete, amelynek keretében nemcsak kézműves munkákat tanultak, hanem ismerkedtek a környezettel, a környezet magyar emlékeivel.
– Egy kicsit szokatlan volt a helyszín, de azt is akartuk, hogy kilépjünk szokásos óvodáinkból, konferenciatermeinkből, sőt szokásos környezetünkből is, és a továbbképzésen kívül a magyarságismeretet is célul tűzzük ki, vagyis hogy megismerjük a magyarság által lakott területeket, ahol már nagyon gyéren laknak magyarok, de gazdag kulturális hagyománnyal és emlékekkel rendelkeznek. Az az érzésem, hogy az óvónők megrázó tapasztalatokkal tértek haza, és talán először szembesültek sokan azzal, hogy ha nem vigyázunk, ránk is ugyanaz a sors vár, mint a Versec környéki magyarokra. Úgy érzem, hogy jobb, erőteljesebb tapasztalatot a személyes élményen kívül nem szerezhettek arról, hogy hogyan szórványosodik el egy közösség. Az ötlet onnan ered, hogy doktori disszertációmhoz nagyon sok példát hoztam erről a területről, és gyakran is emlegettem nekik, hogy könnyen az ő sorsukra juthatunk. Ezért is kérték, hogy ők is a helyszínen éljék meg ezt az élményt, és sokuk számára ez nemcsak emlékezetes, hanem megrázó is volt. Remélem az óvónők majd elmondják a szülői értekezleteken azt, amikor az 50–60 éves nagyszülők sírva mesélik, hogy gyerekeik, unokáik már nem beszélik a nyelvet, és azt is tudják, hogy hol hibáztak: amikor az állítólagos jobb érvényesülés érdekében szerb tagozatokra íratták gyerekeiket, és ezzel valójában önmagukat számolták fel – mondja dr. Szőke Anna, a Vajdasági Magyar Óvodapedagógusok Egyesületének elnöke, a tábor szervezője és vezetője.
A táborban a kézműves foglalkozásokon kívül voltak a továbbképzés elmaradhatatlan részét képező elméleti előadások is.
– A magyarság kulturális értékeiről, a kisebbségi lét hátrányairól és egyfajta előnyéről, a köztes identitásról és az úgynevezett etnicitásról magam tartottam az előadásokat, és egy-egy környezet értékrendjéről, arról többek között hogy az értékrend, mint például az, hogy csak a vagyontárgyak jelentik az értéket, hogyan befolyásolja az előbb említett folyamatokat és magának a településnek a sorsát – mondja Szőke Anna, hangsúlyozva, hogy a szakrális és más történelmi emlékek megismerését pedig kirándulások formájában ejtették meg.
– A nagybecskereki egyházmegyében Huzsvár püspök úrral az élen pontosan felmérte az egyház megtartó szerepét, és az elmúlt tizenhárom évben ebben a környezetben négy templomot is építettek. A verseci nagytemplomban például elbeszélgettünk Gyuris László plébánossal, aki elmondta, hogy a hittant szerb és horvát nyelven tanítja a magyar gyerekeknek is, de magyarul imádkoztatja őket. A fehértemplomi plébános, Király Tibor előadása számomra is az újdonság erejével hatott. Arról beszélt, hogy hogyan kell közelíteni a vegyes házasságokból származó gyerekekhez, hogy azok megtartsák hitüket és nyelvüket – mondja Szőke Anna.
Hogy ne csak elmélet legyen, kézműves foglalkozásokat is tartottak, amelyeken Ujj Éva békéscsabai népművelő ismertette meg az óvónőkkel a legújabb technikákat, rámutatva, hogyan lehet ötvözni a hagyományost és az újat.
– El kell mondani, hogy egy igen költséges táborról volt szó, már csak azért is, mert a busz állandóan velünk volt, hiszen szinte minden nap utaztunk valahová. Ezért külön köszönettel tartozunk a Szekeres László Alapítványnak. Másik támogatónk a Magyar Oktatásügyi Minisztérium volt, és külön köszönettel tartozunk a nagybecskereki püspökségnek is, amely rendelkezésünkre bocsátotta a fejértelepi Szent László plébánia vendégszobáit, amelyet Huzsvár püspök úr szavai szerint azért építtetett, hogy nemes célokra használják, és élet zengje be a templomot – mondta dr. Szőke Anna, azzal a meggyőződéssel, hogy az óvónők az ott szerzett tapasztalatokat egészen biztosan tovább fogják adni.
