EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Abban az időben: Jézus Jerikó városán haladt át. Élt ott egy Zakeus nevű gazdag ember, aki a vámosok feje volt. Szerette volna látni és megismerni Jézust, de a tömeg miatt nem láthatta, mert alacsony termetű volt. Így hát előrefutott, felmászott egy vad fügefára, hogy láthassa, mert arra kellett elhaladnia.
Amikor Jézus odaért, felnézett és megszólította: ,,Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.”
Erre ő sietve lejött, és örömmel fogadta Jézust. Akik ezt látták, méltatlankodva megjegyezték: »Bűnös embernél száll meg.«
Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: ,,Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megkárosítottam, négyannyit adok helyette.”
Jézus ezt felelte neki: ,,Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett.” (Lk 19,1-10)
Az Isten nem tehetetlen, hanem türelmes velünk és az egész világgal szemben. Türelmes, mert szeret, mert nem akarja a bűnösök és a gonoszok pusztulását, hanem, hogy megtérjenek és üdvözüljenek. Ez így nagyon egyszerűnek látszik, de ha egy kicsit elmélyedünk ezekben a gondolatokban és az ide vágó evangéliumi példabeszédekben vagy történetekben, akkor észrevehetjük, hogy mindannyiunknak van sok javítani valója az értékeléseiben és ehhez mérten a magatartásában is.
Ha őszintén vizsgáljuk magunkat, akkor mindegyikünk felismeri önmagában, hogy többnyire fekete-fehér technikával értékeli az embereket és az eseményeket. Vannak – a mi meglátásunk szerint – jó emberek, és – a másik oldalon – vannak rossz emberek. Vannak szerencsés történetek, és vannak kellemetlen, fájdalmas események. Az igazi nagy baj azonban az, hogy mi ezeket az élményeket, átéléseket, meg egyáltalán mindent, statikusan ítélünk, értékelünk. Akivel kapcsolatban rossz tapasztalatunk van, vagy rossz híreket kaptunk valakiről, az a valaki, ha próbál is változni, nem hisszük el róla, mert mi már tudjuk, hogy ő milyen.
Valószínűleg ez ellen sokan tiltakoznak az olvasók közül. Én mégis azt mondom, hogy nagyon sokszor nekiütköztem ennek a falnak, amikor megpróbáltam valamely megtérőt, börtönből vagy a kábítószertől szabadultat felkarolni. Több jó szándékú figyelmeztető is akadt alkalmasint, akik kérdezték, hogy: „Atya nem tudja, hogy ez kicsoda, és milyen ember?” Mások figyelmeztettek, hogy be ne engedjem a házba. Még nehezebb a helyzet, ha olyanról van szó, aki többször is visszaesett az előbbi bajába. Mondják, hogy: „Na, ugye megmondtuk: Kutyából nem lesz szalonna.” És sokszor éppen az ilyen hozzáállás taszítja vissza az ilyeneket az előző életük pocsolyájába.
A fenti evangélium, meg sok más hely az evangéliumokban, egészen más magatartását mutatja Jézusnak. Talán a legeltévelyedettebb vagy legnagyobb igazságtalanságokat elkövető embert szólítja meg Jézus Jerikóban, sőt hozzá megy a szállására. Ez nem azt jelenti, hogy az igazakat elveti, vagy elfordul tőlük. Inkább azt jelenti, hogy Jézus állandóan fürkészi, ki az, akit meg lehetne nyerni, hogy az igazak sorába zárkózzon fel. Ezt látjuk Mária Magdolna, Lévi Máté, Simon Péter, a házasságtörő asszony, a jobb lator, és még sok más személy esetében is. Ő maga mondta, hogy a betegeknek és nem az egészségeseknek kell az orvos. Nem azért jött, hogy az igazakat hívja, hanem a bűnösöket. Ha ezt jól akarjuk érteni, akkor Ő az igazak pártján van, de állandóan azon fáradozik, hogy kit lehetne még az igazak táborába vezetni, kit lehet az elveszettségből, a bukásból, a tévútról kimenteni. Őt is érte sok csalódás, mert az ember szabad akarattal rendelkezik, és nagyon tud ellenállni a hívásnak és a jónak. Gondoljunk csak magvetőről szóló példabeszédre, vagy a gazdag ifjúra, vagy éppen Júdásra. De Jézus nem fáradt bele a keresésbe és a hívásba, mert ezért jött, ez a küldetése.
Ha Jézushoz akarunk tartozni, akkor tudnunk kell, hogy mindannyiunknak, kivétel nélkül, az a hivatása és küldetése, hogy fáradhatatlanul, és a csalódások ellenére (mert elutasítottak valakik minket) állandóan keresse a lehetőséget a hitünk és reményük továbbadására. Meg kell szabadulnunk attól a hamis elégedettségtől, hogy mi itt vagyunk, a többieket pedig sajnáljuk, hogy nekik nincs ez a hitből fakadó lelki örömük és erejük. Ez egy olyan lelkület lenne, mintha egy klubnak a tagjai lennénk, ahol nagyon jól érezzük magunkat, és sajnáljuk azokat, akik nem iratkoztak be ebbe a klubba. Nekünk viszont Jézus azt mondja ma is, amit Máté evangéliumának utolsó soraiban olvasunk: „Én kaptam minden hatalmat égen és földön. Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok minden nap a világ végéig.” (Mt 28, 18-20)
Éreznünk kell, nekünk keresztényeknek, mindannyiunknak, hogy Jézus küldetésében vagyunk, világiak és papok egyaránt. Megbízott minket, hogy folytassuk azt a művet, amit Ő elindított a saját életének a feláldozásával a kereszten. Felelősek vagyunk Isten előtt a bűnösökért, akik körülvesznek minket. Valószínűleg jól érezzük magunkat a templomban, a hittestvérek körében, a hozzánk hasonlóan gondolkodó és értékelő emberek, hívek között, de nem zárkózhatunk el attól, hogy kifelé is forduljunk, hogy a „Zakeusokat” is keressük és igyekezzünk őket is Jézus felé fordítani.
Nagyon nehéz és igényes feladat ez, de egyrészt elkerülhetetlen, ha igazán Jézushoz akarunk tartozni, másrészt legyünk biztosak, hogy Ő velünk van és Ő téríti meg a távolikat, Ő, de általunk. Nem véletlen, hogy Máté evangélista összekötötte ezt a két dolgot. Először minden néphez küld minket, ez szinte lehetetlen feladat, de mindjárt hozzáfűzi, hogy Ő velünk lesz mindennap a világ végéig.
Amikor arra gondolunk, hogy sokszor azt sem tudjuk, hogy hogyan fogjunk hozzá a hittől távollévők megszólításához, akkor jusson eszünkbe Mózes az égő csipkebokornál. Életét mentve menekült el Egyiptomból, most oda menjen vissza? Nem tudott folyékonyan beszélni, a fáraó meg se fogja hallgatni. Hogyan gyűjti össze a népet? Mindez igaz volt és nagyon nehéz, szinte lehetetlennek tűnt neki. De egy bátorítást kapott Istentől: „Veled leszek.” Ezt a bátorítást mi is megkaptuk, ahogy az imént idéztük Máté evangéliumának utolsó sorait.
