Szabadkán tegnap, a déli órákban helyezték végső nyughelyére a Bajai úti temetőben Lalia Gábort, a Történelmi Levéltár levéltárosát, akit korunk súlyos betegsége 57. életévében ragadott el családja, munkatársai, barátai, tisztelői és ismerősei köréből. Üresen maradt ismét egy íróasztal és egy szék a levéltári irodában, tíz évnek utána elment barátja és munkatársa, Magyar László után. Ott maradtak asztalán a kikészített régi okmányok, amelyeket tanulmányozott, hogy kibányássza belőlük az adatokat, s megfogalmazza, majd közzétegye következtetéseit.
Pályafutását földrajztanárként kezdte, de vonzalmat igazán az írott múlt feltárása iránt érzett. Ez vezette az elsárgult iratok, olykor rongyos papírszeletkékre gyakran olvashatatlanul feljegyzett sorok és szavak világába, s az összefüggések megfejtésén és értelmezésén dolgozott. Ezekből születtek azok az írásai, amelyek elsősorban gazdaságtörténeti jellegűek. Külön figyelmet szentelt a méhészet, a dohánytermesztés, az erdészet, a halászat és más olyan kérdések kutatásának, amelyek valamikor meghatározó szerepet játszottak elsősorban Szabadka, valamint a város környéki területeken. Megannyi kézirata közül 2001-ben, a szabadkai Életjel-könyvek 86. köteteként jelent meg a Gazdaságtörténeti pillanatképek Észak-Bácskából című könyve, amiről a legjobb véleménnyel voltak szakmai körökben. Beszédes Valéria recenziójában például azt írta, hogy Lalia Gábor tanulmányai hézagpótlóak, Szabadka megírandó újabb történetéhez, néprajzához nyújtanak hasznos adalékokat, mivel az észak-bácskai település gazdaságának történetéről hiányosak az ismereteink.
Lalia Gábor 1995 tavaszán, az öt közül egyike volt a Bácsország honismereti szemle alapítóinak, s néhány évig a szerkesztőbizottság tagjaként mindent megtett annak érdekében, hogy a folyóirat színvonala emelkedjék, tartalmilag gazdaggá és sokrétűvé váljék. Ehhez írásával is hozzájárult.
Amikor a Grafoprodukt magánnyomda és kiadó megalapította a Palics és Környéke újságot, annak szerkesztésében a lap megszűnéséig részt vett. A szabadkai Városi Múzeum igazgatói bizottságának korábbi elnökeként pedig jelentős szerepet játszott a jeles intézmény fejlesztésében, gyűjteményének gazdagításában és anyagi helyzetének megerősítésében.
A mindig vidám természetű és optimista levéltáros köztiszteletnek örvendett munkatársai, barátai, ismerősei között, ahogyan szakmai körökben is. Hiánya pótolhatatlan. Emlékezni fogunk rá!
