Zaharije Stefanović Orfelin vukovári születésű, Újvidéken elhunyt XVIII. századi szerb történész, költő, vésnök kérte fel elsőként folyóiratában még a XIX. század beköszöntése előtt az Osztrák–Magyar Monarchia szerbségét arra, hogy gyűjtsék a régi kultúrák emléktárgyait, őrizzék azokat, ne hagyják, hogy megsemmisüljenek. Innen eredeztetik a szerb régészet kezdeteit, annak felismerését, hogy a tárgyak mögött történelem, valódi kulturális értékek rejlenek. Csaknem még egy évszázadnak el kellett telnie ahhoz, hogy ez a felismerés intézményes keretek közé kerüljön: 1883. július 1-jén alakult meg a Szerb Régészeti Társaság, mely a történelmi körülmények által kiváltott kisebb zökkenőket leszámítva, azóta folyamatosan létezik, tevékenykedik, s az idén ünnepli fennállásának igen jelentős, százharmincadik évfordulóját. Az idei éves közgyűlés újvidéki megnyitása során elhangzott az is, hogy bő egy évszázad régészszemmel nem számít túl nagy időnek, ehhez a tényhez alkalmazkodva így dr. Dragana Antonovićtyal, a társaság elnökével, a belgrádi Régészeti Intézet szakmunkatársával mindenekelőtt a szakma jelenéről, annak helyzetéről beszélgettünk.
– Szerény keretek között ünnepeljük ezt a jubileumot, az utóbbi évtizedekben szokásossá váltak az évente egyszer megszervezésre kerülő összejövetelek, melyeken elemezzük a szerbiai régészet fejlődésének mértékét, az elért eredményeket, és felvázoljuk a ránk váró feladatokat. A történelemről és a jubileumokról még csak annyit, hogy az idén harminc éve annak, hogy megújult a korábban más neveket is használt Szerb Régészeti Társaság.
Bizonyára az anyagi gondokkal magyarázhatók ezek a beszélgetés elején említett „szerény keretek”. Mennyi pénz jut Szerbiában archeológiai feltárásokra?
– A nehéz anyagi helyzet miatt most nem tudunk nagyszabású rendezvényeket, kiállításokat tartani, luxuscikknek számító értékes könyvek kiadását megvalósítani az évforduló kapcsán. Ennek ellenére több mint száz régész vesz most részt a háromnapos találkozónkon, akik nemcsak Szerbiából, hanem a világ tizennégy más országából érkeztek. Nemcsak a környező államokra gondolok, amerikai, kanadai, katari régészek is velünk lesznek. A régészetről tudni kell, hogy nem a profitot hozó ágazatok közé tartozik. Nem száz százalékban igaz az, amit mondok, az idegenforgalom révén bizonyos bevételre szert tehetünk, de alapjában véve nem a termelő ágazatok egyike ez, így a költségvetésre van utalva. Mivel az állam is szerény anyagi kerettel rendelkezik, így a régészet is megsínyli ezt a helyzetet. Kevés az archeológiai jellegű befektetés, valamennyi támogatást kapunk az államtól, s pénzhez tudunk még jutni az olyan infrastrukturális projektumok révén, mint amilyenek az autóutak építése vagy például a Déli áramlat létrehozása. Azt kell viszont mondanom, hogy e szerény keretek ellenére a hazai régészet igenis lépést tud tartani a világgal, s be tud kapcsolódni a nemzetközi kutatásokba is.
Régészeti szempontból mennyire számít érdekes terepnek Szerbia területe?
– Nagyon sok lelőhelyen folyik kutatás. A legismertebbek közül Gamzigradot, a Felix Romulianát, vagy a Požarevachoz közeli Viminaciumot említhetném. Aktuálisak az autóút építésével egybeeső ásatások is Vranjeban, Drenovac településen, Rudniknál pedig középkori és őstörténeti kutatás is folyik. Vajdaságban Rakovacnál, Gradinánál, Bosutnál, korábban Titelnél is folytak feltárások. Jellemző egyébként, hogy Vajdaság területén voltak az első nagy archeológiai kutatások, míg Szerbiában most van folyamatban néhány nagyobb, s rengeteg kisebb feltárás.
Vannak-e a gondok az utánpótlást illetően, elegen választják-e hazánkban ezt a szakmát?
– Nagy az érdeklődés, s nagyon sok fiatal, diplomás régésze van az országnak. Köztük olyanok is, akik az oxfordi vagy a cambridge-i egyetemen doktoráltak. Sajnálatos módon azonban munkahelyet nem tudnak maguknak szerezni itthon. Munka van, és volontőrként, ingyen bármikor csatlakozhatnak valamelyik csapathoz, szükség van új szakemberekre, de nem tudnak munkába állni. Nagy szerencsénk, hogy a régészeink igazán szeretik hivatásukat, teljesen elkötelezték magukat, s ha kell, akár fizetség nélkül is hajlandók dolgozni, segíteni a kutatást.
