Több mint négy évtizeddel ezelőtt eluralkodott tévhittel kell leszámolni. Nem lesz könnyű, mert olyan régen gyökeret vert, hogy akik elültették, a mulandóság következtében nem hallhatják, hogy nem volt igazuk. Arról az állításról van szó, mely szerint a Vaskapu I. Vízerőmű az előidézője a tájainkon egyre gyakoribb nagyvizeknek, „mert visszatartja, halmozza a vizet”.
Ezt a hipotézist már a múlt század hatvanas éveiben kezdték szellőztetni. Akkor, amikor napvilágra került, hogy Jugoszlávia és Románia közös erővel megépíti Európa legnagyobb vízerőművét. A létesítmény a munkálatok megkezdését követő hét év, hét hónap és hét nap múlva készült el, 1972-ben adták át rendeltetésének. De csak részben igaz, hogy a nagyvizek időszaka akkor vette kezdetét, hiszen a tájainkon mindenkori legnagyobb víz még a munkálatok megkezdésének évében (1965) volt, amikor a Vaskapuban semmi sem állta útját. Futólag mondjuk, hogy a nagyvizek gyakoriságára nem ez volt kihatással, hanem a Kárpát-medence és környékének éghajlatváltozása, amely továbbra is tart. Dióhéjban: a jövőben egyre gyakoribbak lesznek a nagyvizek, a kisvizek pedig mind kifejezettebbek. Részletesen máskor.
A Vaskapu „nagyvízgerjesztő” hatásáról viszont azonnal. Érdekes, hogy ezt a hipotézist a Vaskaputól és a Zuhatagoktól távoli tájakon élők szellőztetik, a vidék lakói ilyesmit sohasem mondtak; amikor hallják, hogy máshol így gondolkodnak, akkor hitetlenkedve vakarják fültövüket. Mert a hely- és vidék- és vízismeret tükrében számukra ez elképzelhetetlen.
A létesítmény üzemeltetése az átfolyásos rendszerű tározótavak hasznosításának megfelelően történik. Leegyszerűsítve: amennyi víz befolyik a tó felső végén, annyit engednek rá a turbinákra. Az átömlő mezők magasságának szabályozása arra szolgál, hogy kis vízhozamok esetén is meg tudják tartani a tó standardok által előírt szintjét, valamint arra, hogy nagyvizek beérkezése esetén könnyen megszabaduljanak a feleslegektől. Mert a tározótó alkalmatlan vizek „visszatartására, halmozására”.
De mit mond erről a számtan meg a mértan? Ehhez nem kell matekzseninek lenni, elegendő az általános iskola negyedik osztályának anyagismerete.
A tározótó felülete 253 négyzetkilométer. Ha nagyvizek érkezésekor „vízhalmozás és vízvisszatartás” céljával megemelnék az átömlő mezők szintjét és – tesszük azt – a turbinákat sem üzemeltetnék, akkor egyméteres vízszintemelkedéshez 253 millió köbméter vízre volna szükség; tízezer köbméteres másodpercenkénti vízhozam esetén (pillanatnyilag ennél többet szállít a Duna) ez 25 300 másodpercre elmúltával történne meg. Átszámítva: hét órára. Ez napi viszonylatban 3,5 méteres vízszintemelkedést jelentene, ami azt eredményezné, hogy Donji Milanovacot elöntené a víz. Két nap után ez történne a vízerőműtől több mint száz kilométerre levő Galambóccal is.
A gyakorlatban pontosan az ellenkezője történik annak, amit a távoli vidékek Duna partján élők gondolnak. Mivel a vízerőmű turbináinak kapacitása limitált (9600 köbmétert képesek elnyelni másodpercenként), a beérkező víztöbblettől az átömlő mezők süllyesztése által szabadul meg a létesítmény. Mivel a duzzasztás a vízhozamtól függően rövidebb-hosszabb folyószakaszon lassulást idéz elő, nagyvizek érkezésekor az erőmű – mondjuk így – előkészíti a terepet fogadásukra.
Ez abban nyilvánul meg, hogy a víztükröt bedöntve megsiettetik a víztömegeket. Erről tanúskodik az orsovai vízmérő, amely mintegy tíz kilométerre errefelé van a gáttól. Nivógrammjából kiolvasható, hogy a tározótavat az utóbbi fél hónapban mélyen a nagyjából 2450-es standard telítettségi szint alatt tartják, és csupán az elmúlt egy hét alatt több mint három méterrel csökkentették a víz szintjét. Erről a vízmérőről tudni kell, hogy kis- és középvizek idején semmilyen ingadozást nem mutat. Csupán a nap folyamán többször is – változó áramtermelés következtében – ugrik 15–20 centit oda-vissza alapon. De ha mindenütt árad, akkor itt apad.
Nem ringatjuk magunkat illúzióban, hogy egy öt perc alatt elolvasható szöveggel kiirtjuk az önbeiktatottak által négy évtizede ápolt tévhitet. De hangsúlyozottan hivatkozunk a negyedik elemi számtanára, amelynek pontosságát kultúrmérnöki szinten is elismernek.
