A zentai atomfizikus május 5-én ünnepelte 70. születésnapját. Négy évvel ezelőtt Zenta város Pro Urbe díját vehette át, a magyar államtól, Antall József kormányától a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést érdemelte ki, de megjutalmazta az amerikai kormány és a Magyar Fizikusok Társasága is. A díjakról egy korábbi interjúban azt mondta, hogy nem foglalkozik túl sokat az elismerésekkel, ha úgy érzi, nem tiszta szívből jön, vagy ha kapcsolatoknak köszönhetően adják. Dr. Körmendit azonban nem azért választottam riportalanynak, mert megkapta a fent említett díjakat, hanem azért, mert egy olyan csodálatos elméjű egyénről van szó, akinek a véleményére, a gondolataira valamennyiünknek oda kell figyelni.
• Minden ember életében van egy pillanat, egy esemény, amikor eldől, hogy mi lesz a munkája, mivel foglalkozik majd. Miért és hogyan lett Önből atomfizikus?
– Mivel kiskoromtól kezdve sokat olvastam, bennem lassan érlelődött meg a hivatás gondolata. Olyan alkotómunkával kívántam foglalkozni, amelynek eredményei mindenki javára értékesek lesznek, és ha akárcsak egy milliméterrel is, de előbbre viszik az egész emberiséget, hogy mindazok az embertelen tettek, amelyeknek a háború után, gyermekkoromban szenvedő alanyai voltunk, többé ne történhessenek meg. Az irodalmi pálya és a természettudományos kutatás vonzott legjobban, s végül egyrészt azért választottam az atomfizikát, mert azt tapasztaltam, hogy szavakkal nem lehet legyőzni azt a sok rosszat, amelyben élünk, másrészt úgy gondoltam, hogy kutatómunkám mellett, szabadidőmben foglalkozhatok majd irodalommal is.
• A washingtoni Nemzeti Technológiai Intézetben is dolgozott. Hogyan került az Egyesült Államokba, s mennyire voltak akkor ott jobbak a kísérletezési lehetőségek, mint Jugoszláviában?
– Az Egyesült Államokba először úgy mentem el, hogy előtte egy angol nyelvű folyóiratban olyan kutatási eredményeket tettem közzé, amelyek érdekelték az amerikaiakat is. Meghívtak hozzájuk anélkül, hogy megkérdezték volna, befejeztem-e legalább az elemi iskolát. Én fogtam magam, elmentem. Végül az amerikai kormány egyik minisztériumától még kitüntetést is kaptam a sikeres együttműködésért. Attól kezdve sokszor visszatértem az USA-ba, és máig fennállnak velük a jó kapcsolatok.
• Doktorátusának köszönhetően nem kellett sort várnia, az Egyesült Államok letelepedési engedélyt kínált fel Önnek, ám nem élt a lehetőséggel. Volt-e olyan pillanat az életében, mikor ezt megbánta?
– Azt sohasem bántam meg, amiért nem telepedtem le Amerikában. A lelkemet Ady Endre tette lélekké, és ott kint sokszor átéltem sorait:
,,Panorámás, lázas világ,
Lakasd jól a szemeimet,
Fogd be jól a füleimet:
Valaki utánam kiált.”
Az én fülemben ez a kétségbeesett kiáltás akkor is hallik, ha senki nem hív.
• Újvidéken és Belgrádban a magyar diákoknak egy ideig, egészen pontosan addig, amíg engedték, anyanyelvükön tartotta az előadásokat. Miért lehetetlenítették el a magyar nyelv használatát?
– Az Újvidéki Egyetemen a magyar egyetemistáknak valóban magyarul tartottam az előadásokat. Velem tudatta a kar vezetősége, hogy erre nincs pénz, de én mondtam nekik, hogy ezt díjmentesen teszem. Ezután mint ősellenségre tekintettek rám. Az ilyen viszonyulást csak egy végtelen primitivizmus és elmaradottság okozhatja. Ez, ma már sokan látják, ennek az egész társadalomnak mérhetetlen károkat okozott és okoz, de itt minden előre tett lépésért életre-halálra meg kell küzdeni.
• Szerbül, magyarul és angolul anyanyelvi szinten beszél. Van még ezenkívül valamilyen nyelv, amit sikerült elsajátítania?
– Zentán az általános iskolában és a gimnáziumban a magyar mellett szerbül, németül és latinul kötelezően, angolul önkéntesen tanultunk. Az egyetemen oroszt is tanultam, mert akkor a szakkönyvek csak orosz nyelven voltak beszerezhetők. Később, már otthoni foglalkozásként, az ógörög és a balti finn nyelveket tanulmányoztam. Nekem a nyelvek megismerése, tanulmányozása, összehasonlítása igazán élvezetes dolog, hisz a nyelv az ember logikájának a működését is tükrözi.
• Ha azt mondom, politika, mi jut erről a szóról először eszébe?
– Az igazat megmondva a romlottság. Az a tapasztalatom, hogy azok állnak be fizetéses politikusnak, akik képességeik alapján, munkával nem tudják teljesíteni telhetetlen anyagi elvárásaikat az életben, ezért olyan pozícióba akarnak jutni, amelyben üres beszéddel, hazug ígérgetéssel sokkal többet kereshetnek, mint a legjobb szakemberek.
• Mi a véleménye a vajdasági magyar politikai helyzetről?
– A délvidéki magyar pártok története és sorsa hűen tükrözi a magyarság elszigetelődését saját pozitív hagyományaitól és műveltségétől. A szellemileg leromlott, eltunyult polgárok közönyösségének köszönhetően a pártokban csoportérdekek jutnak kifejezésre. A kis aktív tagságra így rátelepedhet a vezetőség, amely azt csinál, amit akar.
Amíg a saját érdekeik megegyeznek a magyarság érdekeivel, addig azt hangoztatják, de mihelyt azokkal ellenkeznek, csak a saját érdekeiket igyekeznek érvényesíteni. Az általános szellemi elszegényedés és ennek köszönhetően a magyar pártok kritikán aluli minőségének következménye szavazáskor is megmutatkozik: Zentán például sok magyar szavazó a Tadić vezette Demokrata Pártra szavazott, s amikor megkérdeztünk közülük egyet, hogy miért, a válasz rövid volt: „majd gyün a píz”. Az ilyen válasz hallatán csak elsírhatnánk magunkat, hová is süllyedtünk.
A zentai Tisza-part télen (Fotó: Gruik Ibolya)
• Márai Sándor a Füveskönyvében az öltözködésről mindössze egy mondatot írt: Az öltözködéssel egyáltalán nem kell törődni. Egyetért ezzel?
– Az öltözködéssel kapcsolatban az a véleményem, hogy elsősorban minden embernek jól kell éreznie magát a ruhájában, amelyet egyrészt ízlése, másrészt anyagi lehetőségei szerint választ. Ugyanakkor tekintettel kellene lennie környezetére is, hogy mások, akik látják, ne utálkozzanak rajta. Itt is érvényes a mondás: Légy mindig kitűnő, de sohasem feltűnő! Az ízlés kialakulását a művelődés, a szépre-jóra nevelés nagyban befolyásolja, ezért szerintem ezek meghatározó tényezők ebben a tekintetben is. Sokan úgy vélik, az öltözködésben a divat a meghatározó, de ha a divat ízléstelen, visszatetsző újdonságokat kínál, ennek a művelt emberek nem ülnek fel, míg a műveletlen személyek, beteges, feltűnési vágyból, éppen megörülnek.
• Élt Újvidéken és Belgrádban is, tartózkodott az Egyesült Államokban, a főhadiszállása mégis mindig Zenta maradt. Miért?
– Ezt az én vergődő népemet, még ha az én szememben elbutult is, sokkal jobban szeretem, mint a felhőkarcolókat és a bennük lakókat, mert ennek a népnek vagyok a szülöttje, a része, testileg, lelkileg.
• Van olyan hely Zentán, amely nélkül nem tudja elképzelni az életét?
– Zentát, ezt a Tisza-parti kisvárost mint egészet szeretem, minden részében egyformán otthon vagyok, gyermekkoromban egész nap szívesen csavarogtam, hogy megismerjem minden zegét-zugát. Amikor egy óbecsei asszony, aki Zentára jött férjhez, azt mondta, hogy nem szereti ezt a várost, mert görbék az utcái, megértettem, hogy a legtöbb ember a szülővárosát úgy szereti, mint anya a gyermekét: ha görbék az utcái, azért érzi szépnek, mint én Zentát, ha egyenesek, azért, mint ő Óbecsét.
• Nemrég a Kilátóban olvashattuk Tari Lászlóval közösen írt cikkét, amelynek a címe Ősi, finnugor kori szavaink Zenta helyneveiben és történelmi jelentőségük volt. Látszik, hogy nagyon alaposan, időt nem sajnálva készítették el az írást. Mondhatjuk azt, hogy ez az új hobbija?
– Mivel életemben vagy nyolc nyelvet tanultam, a nyelvészkedés nem új keletű nálam, és úgy találtam, hogy azt a logikát, amelyet a fizikai kutatásokban használnak, a szótörténészetben is sikerrel lehet alkalmazni. Hogy ez hogyan történik, az az ilyen cikkekből, mint amilyen a Magyar Szóban is megjelent, közvetlenül nem látható, ezért talán hasznos lenne ezeket a módszereket egy könyvben előadni és példákon bemutatni. Elmondhatom, sok olyan felismerésem van, amelyek cáfolják történészeink feltételezéseit eleinkről, azok életéről vagy kapcsolataikról más népekkel, s ezek a közeljövőben tudományos folyóiratban fognak megjelenni. Ha megérjük, végül könyv alakjában is.
• Hogyan született meg a Fizikai esztétika című könyv?
– Mikor a Létünk folyóirat beindult, Fehér Kálmán osztálytársam, akkor a Forum Könyvkiadó igazgatója, ajánlotta, hogy írjak olyan cikket ennek a folyóiratnak, amelyben a művészet és a tudomány találkozik. Így jelent meg több írásom, amelyben a művészi alkotást befogadó ember esztétikai átélését tárgyaltam az emberi agy működésén keresztül. Ezekből az írásokból, jól kibővítve, állt össze a Fizikai esztétika című könyv.
• Mit olvas legszívesebben?
– Én egyformán szeretek egzakt tudományos könyveket, művészi alkotásokat, regényeket, verseket vagy nyelvészeti tárgyú írásokat olvasni. A magánkönyvtáramban van több mint ötezer könyv, ezek közül vagy négyezer DVD és CD lemezeken tárolva.
Naponta a világhálón található honlapokról öt-tíz könyvet letölthetek díjmentesen, ezért a könyvállomány gyorsan bővül. Sok nemzetközi folyóirat napról napra értesít a megjelenő tudományos cikkekről, így folyamatosan élvezhetem az újabbnál újabb felfedezések csodálatos világát. Sajnálattal állapíthatom meg, hogy a látványos műszaki-tudományos fejlődéssel az emberi műveltség, kultúra nem tart lépést, ami már most is súlyos következményekkel jár, de a jövőben még tragikusabbá válhat.
• Ön szerint mi kell ahhoz, hogy ötven év múlva úgy tekintsenek a vajdasági magyarságra, mint a Szerbiában élő legjelentősebb kisebbségre, s az élet minden területén megbecsüljék az itt élő magyarokat?
– Remélem, ötven év múlva nem leszünk szerbiai magyar kisebbség, mert a határok addigra eltűnnek, és nem lesz senki sem kisebbség, sem többség, csak ember. Amelyik ország vagy nép ezt nem fogja megérteni, és bezárkózva elszigeteli magát, arra a halál vár. Már ma megmutatkoznak az óriási különbségek az egyesült, határ nélküli Nyugat-Európa és a kívül tengődő, a szó szoros értelmében éhező népek között, ami a közeljövőben még kifejezettebbé fog válni. Remélem, a primitív sovinizmusok felett a létkérdések kényszerítő hatása mindenhol győzni fog a világon. Mi pedig akkor fogunk másokkal egyenrangú emberekké válni, ha visszatérünk saját pozitív hagyományainkhoz, ha mindenki sokat fog tanulni, művelődni, mert csak így lehet okosan dolgozni és másokkal versenyképessé válni.
