2024. december 19., csütörtök

Ne tűrjük az erőszakot!

A gyermekek bántalmazása és az erőszakos viselkedés erősen jelen van a társadalomban

A zentai szociális védelmi központ munkatársai arra kérik a polgárokat, ne hunyjanak szemet a gyermekek bántalmazása felett, minden esetet és minden gyanús történést jelentsenek nekik. Az erőszak nemcsak a családokban, hanem az oktatási intézményekben is jelen van, a gyermekek büntetik, bántják, csúfolják, megfélemlítik egymást.

Az erőszak különböző formáival már az óvodában is találkozunk, az iskolában meg már szinte mindennapos jelenség. A gyerekek közül gyakran vezéregyéniségek válnak ki, akik csapatot gyűjtve maguk köré egyeseket kicsúfolnak, pszichikailag terrorizálnak vagy fizikailag bántalmaznak. Sárosi Gabriella, a zentai Stevan Sremac Általános Iskola igazgatója szerint a szóban történő piszkálódástól kezdve a hasba rúgásig mindenfajta bántalmazás, leszámolás előfordul a gyerekek között:

– Néha nagyon nehéz felfedezni, hogy egy-egy osztályban kik azok a személyek, akik a többieket bármilyen módon bántalmazzák, de a közösség légkörén mindig megmutatkozik, ha vannak ilyen gyerekek. A bántalmazottak sokáig hallgatnak a velük történő dolgokról, tűrik sorsukat. Leginkább úgy derítünk fényt az esetekre, hogy mindig vannak az osztályban olyan jóérzésű gyerekek, akik nem tudják sokáig nézni társuk megaláztatását, és vagy az osztálytanítónak vagy a pszichológusnak elmondják a történéseket. Amikor tudomást szerzünk egy esetről, az ügy az elé az ilyen esetekkel foglalkozó csoport elé kerül, amelyet a törvény értelmében minden épületben meg kellett alakítanunk. Ez a csoport aztán szakemberek segítségével igyekszik megoldani a problémát. Persze vannak olyan történések, melyek esetében nem lehet bizottsági kivizsgálásokra várni, olyankor a tanárnak a saját belátása szerint azonnal cselekednie kell. A gyermekek bántalmazásának másik módja, amikor a szülők bántalmazzák őket ilyen vagy olyan módon. Ez már egy sokkal összetettebb dolog, és az ilyen ügyek kivizsgálása nem is a mi hatáskörünkbe tartozik, de ha tudomást szerzünk róla, kötelességünk jelenteni a rendőrségnek vagy a szociális védelmi központnak – hallottuk az iskola igazgatójától.

Nataša Petrović, a zentai szociális védelmi központ gyermekek bántalmazásával foglalkozó szakembere a családon belüli erőszakkal kapcsolatban elmondta, nagyon fontos, hogy tudomást szerezzenek a gyanús esetekről, mert csak így tudnak segíteni az érintetteken:

– Ha a gyermekeket otthon bántalmazzák, vagy erőszakoskodnak velük, azt gyakran az óvónők, tanítók, tanárok, az oktatási intézmények pszichológusai veszik észre, de sokszor nem mernek írásos jelentéssel szolgálni nekünk, nehogy bíróságon kelljen tanúskodniuk. Ezúton szeretném felhívni a szakemberek figyelmét, hogy nem kell bírósági tanúskodástól tartaniuk, az írásos jelentésük, véleményük kizárólag az én munkámat segíti. A feljelentést a szociális védelmi központ fogja megtenni a szülők ellen, és a tanítók, óvónők, pszichológusok véleménye, meglátása bizonyítékul szolgálhat. A családon belüli erőszakot nemcsak az oktatási intézmények dolgozói jelenthetik, hanem bárki más is, aki tudomást szerez róla, lehet az szomszéd, ismerős, teljesen kívülálló személy. Legjobb, ha az illető azonnal a szociális védelmi központot hívja a 024/812-559-es telefonszámon, de éjszaka a rendőrséget és a mentőszolgálatot is értesíteni lehet. Ha tudomást szerzünk a bántalmazásról, a gyermeket ideiglenesen eltávolítjuk a családtól és nevelőszülőknél helyezzük el. Ha javul az otthoni helyzet, a gyermek visszamehet a szülőkhöz, de ha nem, akkor tartósan elhelyezzük olyan családnál, amelynél biztonságban lehet.

Miljana Popović, a zentai szociális védelmi központ igazgatója arról számolt be, hogy 2009-ben összesen két erőszakos esetet jelentettek náluk, tavaly októberig pedig tizenhetet:

– Az adatok szerint tavaly drasztikusan megnőtt a családon belüli erőszakos cselekedetek száma, de ez még mindig nem tükrözi a valóságot. Sajnos ennél jóval több gyermek esik áldozatul. Az emberek elfogadják a családon belüli erőszak létezését, könnyebb azt mondani, nem avatkoznak más dolgába, mint cselekedni – mondta a szakember.

Szerbiában 2008-ban született meg a gyermekek elhanyagolásával és a gyermekek elleni erőszak megelőzésével foglalkozó nemzeti stratégia, majd a kormány 2010 júniusában hozta meg azt a cselekvési tervet, mely a megvalósításával foglalkozik. Az akcióterv egyik célja, hogy a közvélemény minél többet tudjon meg a gyermekek bántalmazásáról és arról, hogyan lehet ellene fellépni, hogyan lehet megelőzni.

A gyermekjóléti akciótervnek Zentán is egyik fontos tevékenysége a gyermekek védelme, ezért a cselekvési terv tavaly támogatott is egy olyan projektumot, mely elősegíti az óvodákban az erőszakmentes kommunikációt.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás