Szegény anyám,nyugodjék békében, micsoda halászlét főzött, mintha most kanalaznám, számban érzem a zamatát. Ha esett, ha fújt, hajnali négy órakor kelt. Maradt ideje pontosan addig rotyogtatni, hogy csemege kerüljön az asztalra. Mire hazaérkezett a három - négy irányba szétszóródott rokonság, elfogyaszthatta a gőzölgő reggelit.
Gyermekkoromban még sokféle hal úszkált a Tiszában, emberek, ha nem is fényűzően, de tisztességesen megéltek a halászatból. A háziasszonyok megannyi ételt készítettek a halból. Ennyi év távlatából már nem emlékszem minden változatra. Ha hirtelen feltámadna bennem a táltos, halkocsonyát varázsolnék magam elé. Micsoda étel az is!
Anyám nemzedéke megfogyatkozott, nincs akit megkérdezzek, városunknak abban a negyedében akkoriban egyáltalán hallottak-e a hűtőszekrényről. Hiányát azzal pótolták, hogy a halkocsonyát, a görögdinnyét, a romlandó ételt leengedték az akkoriban még iható, hűs vizű kutak mélyére, s úgy tárolták.
Szegény Papp Gábor, nyugodjék ő is békében -- a halandó szaporodó éveivel mind több értékes embert gyászol, s azt tapasztalja, hogy egyre magányosabb -- ,kölyökújságíró koromban már szerkesztő volt, a vidéki tudósításokat gyomlálgatta. Élőújságok közkedvelt szereplője, mert a közlésre alkalmatlan mondatokból olvasott fel. Hahotázott a hallgatóság, amikor idézett abból a kétértelműen megfogalmazott szövegből, hogy a helybeliek jelentkezzenek a szövetkezet illetékesénél, ha le akarják vágatni heréjüket.
Gabi bátyám kifinomult nyelvérzékével vetélkedett szakácsművészete, s úgy őrzi emlékezetem, mint a bográcsos ételek, a halászlé készítésének mesterét. Akkoriban már kora miatt nem mászhatott fel az égig érő fák hegyébe, hogy lefűrészelje az elszáradt, beteg ágakat, nem dönthette ki a kiöregedett fákat.
Ha nem tűnik szerénytelenségnek, eldicsekedhetek azzal, hogy élveztem bizalmát, olyannyira, hogy rám bízta e felelősségteljes feladat elvégzését. Akkoriban fürge lábbal, rugalmas izmokkal könnyű testedzésnek számított e munka. Mire befejeztem, elkészült kedvenc ételem, a halászlé is.
Dehogy panaszkodom, van mindenkinek elég gondja, majd éppen az enyémmel terhelné meg magát. Engedtessék meg azonban, hogy nyilvánosan azon morfondírozzak, hová tűntek azok a fürge lábak, amelyekkel létra nélkül villámgyorsan felmásztam a legmagasabb fa tetejére is, könnyedén megtettem a telkem felé kanyargó, számos meredek emelkedője miatt egyhangúnak nem nevezhető utat.
Egy bekezdésnyi elmélkedés után visszakanyarodva az eredeti témához, miért emlegeti az anyakönyvbe a német nyelv szabályai szerint bejegyzett Halász nevű egyén régen fogyasztott halászlevek ízét? Kérem, ahogyan Habsburg Ottó kezdené, családomban senki sem kedveli ezt az ínyencséget, ezért örömmel fogadtam egy megtermett fiatalember közlését, hogy összefogott haverjaival, készételeket, halászlét is gyártanak.
Mit mondjak? Jutányos áron megvettem több konzervet is, néhányat el is fogyasztottam. Nem rossz ízű. Hangzatos nevű éttermekben felszolgáltak már silányabb minőségűt is.
Elmés, ötletes magánkezdeményezés. Tiszta szívvel csak akkor tudnék örvendezni, ha a színek gazdag árnyalatait tükröző címkén feltüntették volna a termék összetételét, gyártóját, s azt is, ki ügyel arra, hogy nem tartalmaz az egészségre ártalmas anyagot. Ki mástól, mint önmagamtól kérdezem, fordulhattam-e bárkihez is, amikor nem is egyszer, nem is kétszer romlott, vagy fogyasztásra alkalmatlan élelmet vásároltam?
Zűrzavaros időszakban megtollasodottakról mondják, ha este lefekszenek, nem tudhatják, hogy reggel bárói címet adományoznak-e nekik, vagy felakasztják őket.
Miért kételkednék abban, hogy a fiúk is majd egyszer törvényesítik vállalkozásukat, bővítik üzleti tevékenységüket, még adót is fizetnek. Az emberek térdet hajtanak előttük, mert ennyi megilleti a sikerembereket. Akkor már senki sem firtatja majd, hogyan is kezdték, honnan szereztek tőkét.
Azt sem zárom ki, hogy a családi legenda úgy tartja majd számon, hogy a nagytata egy tál halászlével kezdte, s birodalmat teremtett.
