Kora esti óra, egy vajdasági város központi, ám mégsem forgalmas utcája. Harmincas évei küszöbén álló nő, munkából siet haza, kicsit éhesen, kicsit fáradtan. Szatyrában a nem sokkal korábban vásárolt báránysült, ropogós kenyér és a salátának való, az utca kövén haladva gondolatai egyre csak visszatérnek a finom falatokhoz. A nő befordul az újságárus melletti sarkon, most kell végig haladnia a lakásához vezető út legsötétebb szakaszán. Nem fél, miért is félne, naponta megteszi ezt az utat az est sötétjében, eddig sohasem érezte magát fenyegetve.
A nő rövidlátó, szemüveget természetesen hiúságból nem visel. Gyenge látása ellenére az egyik szemközti sarkon megpillant egy személyt. Az egyik lakóház szürke falánál ácsorog. A nő csizmája hangosan koppan a csöndben, a személy felemeli fejét, a nő irányába mered, majd elindul a másik irányba. A nőben rossz érzés ébred. Akkor még maga sem tudja, miért, hiszen a férfinak tűnő személy továbbállt, egy hatodik érzék azonban csomóba gyűri a nő gyomrát. Már nem gondol a báránysültre. Amikor odaér egy másik sarokhoz, hirtelen a sötét semmiből kilép a férfi. Most már jól látja, hogy férfiról van szó, feltűnő bojtos sapkájáról pedig felismeri, hogy a nem sokkal előbb látott alak bújt meg a sötétben. A férfi elkezdi követni a nőt, közben pedig duruzsoló, halk hangon mormol valamit. A nő egy szót sem ért, azt sem tudja megállapítani, milyen nyelven motyog a férfi. A nő egyébként nem félős, most azonban agyában elkezd zakatolni a vér, szíve valahol a torkában dübörög. A duruzsolás rémiszti meg a legjobban, leginkább valami titokzatos ősi átok felmondására hasonlított a mód, ahogy a férfi az ismeretlen szöveget suttogta. A nő felgyorsítja lépteit, a férfi szintén. Az utca üres, csak a meleg lakásokból szűrődik ki fény. A nő végül remegő kézzel előhúzza telefonját, felhívja barátját, hogy követője lássa, a nő nem védtelen, nincs egyedül. Így jut el végül lakása bejáratáig, görcsös ujjakkal fordítja el a kulcsot a zárban. Visszanéz. Követője néhány méterre lakásától megáll és őt nézi. Nem sokkal később valaki lakásába csönget. A nő nem nyit ajtót. Rövid idő elteltével újabb csöngetés, ezúttal hosszabb ideig tartó. A nő kiles az ablakon, senkit sem lát. Meg van róla győződve, hogy követője nyomta meg ajtócsengőjét. Nincs mit tenni, a nő feltárcsázza a rendőrség számát. Egy határozott és rekedt férfihang beleordít a telefonba, hogy Igen!. A nő zavarba jön, félve kérdezi meg, hogy a rendőrséggel beszél-e. A férfi változatlan hangnemben ráförmed, hogy igen, és megkérdezi, mit akar. A nő sóhajt egyet, és nyugodt hangon, lényegre törően, ám a részleteket nem hanyagolva, beszámol az őt ért incidensről. Mikor elhallgat, a rendőr megkérdezi, hogy hol van barátja, akit még az utcán hívott fel, miért nem jön el ő hozzája. A nő először nem is tudja, mit válaszoljon, azt hiszi, rosszul hall, majd végül közli, hogy barátja jelenleg nem tartózkodik a városban. A rendőr erre sóhajt egyet, és ekkor veszi kezdetét a kérdések újabb sorozata. Hogy de miért, meg hogyan, biztos benne, hogy nem ismeri a férfit, meg ha nem ismeri, akkor az honnan tudta, hogy ő hol él, mikor jön haza a munkából, melyik ajtón kell csöngetnie, továbbá biztos-e benne, hogy valóban az ajtócsengőt hallotta. A nő elmondja, hogy valóban nem ismeri a férfit, és azt egy percig sem állította, hogy a férfi őrá várt, úgy érzi, csakis a véletlen műve volt, hogy ő haladt el azon az utcán. És megismétli, mivel a férfi figyelte, amikor belépett lakása ajtaján, később nem lehetett neki gond becsöngetni. Erre újabb kérdések következnek, majd újabb válaszok, közben a rendőr nagyokat sóhajt. Végül a nőn felülkerekedik a düh, a sértettség és a megalázottság érzése, és közli a rendőrrel, hogy köszöni szépen a segítséget, majd ha fizikai erővel próbálnak meg behatolni lakásába, akkor ismét telefonál, most azonban nem tartaná fel tovább a rendőr urat. És ezzel lecsapja a telefont.
A nőt jól értesültnek nevezhetjük, általában nem kerülik el figyelmét az országos történések. A történtek után arra gondol, hogy valamikor a múlt év végén a médiumokban nagy port kavart annak a belgrádi fiatalembernek az esete, akit akkor harmincévesen tartóztattak le sokadszorra többszörös nemi erőszak gyanújával. A szóban forgó férfi először tizenhét évesen követte el ezt a bűntényt, börtönben is ült több évet. Amikor az erőszakoló most rendőrkézre került, és kiderültek rémtetteinek részletei, a szerbiai belügyminiszter meggyőző hangnemben kijelentette, hogy a rendőrség mindent megtesz a nemi erőszak megakadályozása érdekében, mivel a nemi erőszak az emberölés után a második legsúlyosabb bűntett. És az is eszébe jut a nőnek, hogy az elmúlt évben mennyit szónokoltak az illetékesek a nők elleni erőszak megfékezéséről, a társadalom egyik legvédtelenebb rétegének megvédéséről. A nő hosszasan mereng ezeken a dolgokon, majd végül arra gondol, hogy a rendőr, akivel beszélt, talán nem hallotta ezeket a kijelentéseket és ígéreteket. Meg az is előfordulhat, hogy a patriarchális eszmékkel átitatott Szerbiában a nők megvédése párjuk feladata. Bár az is előfordulhat, hogy a telefon mellett ülő rendőr sajnálta volna kiküldeni kollégáit a hideg januári éjszakába. A nő végül arra gondol, hogy Szerbiában nőnek, vagy úgy általában védtelennek és gyöngének lenni nagy hátrány, legalábbis akkor, ha a nő nem találékony, és nem oldja meg maga még az ilyen jellegű problémákat is.
A nő éjszakája ezután többé-kevésbé nyugodtan telt, igaz, reggel egy kicsit karikásabb szemekkel ébredt, mint egyébként. Talán a macska volt a legboldogabb, ő ugyanis bekebelezhette a báránysültet.
