Január elsejétől aktuálissá és konkrét feladattá vált a hatásköri törvényből és a statútumból fakadó tartományi hatáskörök tartalommal való feltöltése. Ennek gyakorlati megvalósulásáról dr. Korhecz Tamás tartományi jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi minisztert kérdeztük, akit tulajdonképpen még nem lenne szabad törvényesen miniszternek nevezni, ugyanis ezt a kérdést a fent említett dokumentumokban nem döntötték el, erről a közeljövőben születik majd határozat, de mi ennek ellenére megelőlegezzük ezt a titulust, mert így a vajdasági fülnek szebben hangzik.
– Amikor a hatáskörökről beszélünk, el kell különíteni azt, amit eddig csináltunk, és azt, amit most egy nagyobb alapszabályi vagy törvényi háttérrel fogunk tenni. Vannak olyan dolgok, amit a tartomány eddig is csinált anélkül, hogy lett volna rá konkrét törvényi felhatalmazása. Például az egyházak műemlékeinek gondozását folyamatosan támogattuk, vagy az egyházi kiadványokat, erre eddig nem volt jogunk és kötelezettségünk, most már lett – kezdi rögtön a konkrétumok felsorolásával a választ dr. Korhecz, majd így folytatja: – Valójában a nagyberuházás, a fejlesztési alap és a fejlesztési bank létrehozásának lehetősége korábban is megvolt, de a gyakorlatban a törvényes háttér hiányában nem tudtunk lépni. A nagyberuházási alapnál a köztársasági fejlesztési program keretében a tartomány, igaz, nem formálisan, de részt vett a programok kidolgozásban korábban is, most ezt sikerült törvénybe bebetonozni. A hatáskörök egy része jó, hogy benne van a statútumban, mert így nem lehet tőlünk elvenni, de már egy aránylag bevált gyakorlatot sikerült törvényes keretbe foglalni. A másik része a hatásköröknek eddig más megfogalmazásban az Omnibusz 1 törvényben benne volt, vagy az oktatás alapjairól szóló 2009-es törvényben, vagy a kultúráról szóló legújabb törvényben. Most az változott, hogy ez belekerült a statútumba, és a hatásköri törvénybe, úgymond kapott egy újabb törvényes, kicsit másként megfogalmazott formát.
Melyek azok a hatáskörök, amelyek újonnan kerültek a tartomány birtokába?
– A maradék, ami valóban új hatáskörnek nevezhető abban az értelemben, hogy nemcsak a hatáskörök újak, hanem feladatként és gyakorlatként is újaknak nevezhetőek, nos ezek talán két csoportba oszthatók. Az egyik a hagyományos vagy klasszikus közigazgatási hatáskör, főleg felügyelőségi jogkörök. Átvesszük az adminisztratív feladatot a köztársaságtól, ehhez szükségeltetik a hivatalnoki állomány átvétele is, ami már folyamatban van. Ehhez nem kellenek különösebben nagy pénzügyi szükségletek, egyedül annyi pénzre van szükség, ami a régi–új hivatalnokoknak a mundércseréjét fedezi. Itt-ott kell esetleg egy-egy felszerelést kiegészíteni, venni mondjuk új szolgálati autót, ha abból hiány van.
Úgy érti, hogy Belgrádból jönnek át hozzánk a hivatalnokok majd, hogy tartományi szinten dolgozhassanak?
– Nem, dehogy. Ezek itt vannak Vajdaságban, csak mundért cserélnek. Arról van szó, hogy valamennyiüket be kell illeszteni a mi közigazgatási struktúránkba, ha megszületik a közigazgatásról szóló, új, tartományi rendelet, akkor megkezdődhet az átvétel, máris folyik a jegyzőkönyvek elkészítése. Némi többletköltséggel jár ugyan, de ezt nagyjából biztosítja számunkra a jelenlegi költségvetés.
Hol kezdődnek akkor az anyagi gondok valójában?
– Az új hatáskörök második csoportjánál. Az olyan új jogosítványoknál, amelyeknek az ellátásához komoly pénzügyi keretre van szükség. Tipikus példa erre a közutak karbantartása és építése. Erre a tartományi költségvetés nem kapott semennyi pénzt, megkaptuk a feladatot, hogy ezentúl a regionális utak karbantartása és elújítása, az újak építése a mi feladatunk, de amikor a pénzről volt szó, a költségvetésért folyt a harc, erre nekünk külön pénz nem jutott. Megkaptuk a feladatot, de anyagi hátteret nem biztosítottak hozzá.
Hogy lehet akkor mindezt megvalósítani?
– Eleget tettek annak a kívánságunknak, hogy bizonyos területen a tartomány legyen a felelős a jövőben a polgárok szükségleteinek a kielégítéséért, beleértve a szabályozási jogot, a különböző önálló alkotási szabadságot, de amikor a költségvetést megszabták, akkor a válságra és a költségvetési források hiányosságára hivatkozva erre a tartománynak külön pénz nem jutott. Emiatt nem tudta a VMSZ támogatni a költségvetést, sem köztársasági, sem tartományi szinten. Nemcsak azért nem szavaztunk a költségvetésre, mert az alkotmányban szavatolt 7 százalék nem volt benne. Olyan feladatokat is átvettünk, amelyeket Belgrád a jövőben azért nem fog elvégezni, mert azt mondja majd, hogy itt van a törvénybe foglalva, hogy ezt a jövőben nektek kell csinálni, oldjátok meg. Az a gond, hogy nincs miből megoldani.
Milyenek a kilátások?
– A tartomány eladósodott a nagyberuházási alapon keresztül. Azért, mert mi rengeteg fejlesztést elindítottunk, ezeknek csak a szervizelése nemcsak a jövőre vonatkozólag, hanem a múltra visszatekintve is elviszi a költségvetési szabad eszközeinket ebben az évben. A Tartományi Nagyberuházási Alapon keresztül sem lehet folytatni ezt a tevékenységet. Ugyanígy új dolognak számít a Fruška gora Nemzeti Park, ahol nincsenek nagyobb költségek, önfenntartóvá lehetne tenni, mint ahogy a Környezetvédelmi Intézetet is, mert itt a törvények bizonyos forrásokat a működésre biztosítottak. Tehát valamiféle megoldás csak kínálkozik itt-ott, viszont olyan helyzetbe kerültünk ebben a költségvetési évben, hogy a hatáskörök egy részének nincs meg a költségvetési fedezete, és ha ezen nem sikerül valamit változtatni egy költségvetési módosítással, akkor azt hiszem, hogy komoly alulfinanszírozási gondok fognak előállni, és ennek jegyében telik majd el az elkövetkező időszak.
Ezek szerint a tartománynak egyértelműen nincs meg a pénze az új hatáskörök egy részének a gyakorlásához?
– Nem így van, mert nem lenne igaz, ha ezt állítanánk, de vannak olyan hatáskörök, amelyeket valóban nem tudunk gyakorolni, mert az erre szánt eszközök tényleg nincsenek meg. Ilyen például a fejlesztések nagy része, nemcsak az úthálózat, hanem például az egészségügyre, a középiskolákra, és egyéb infrastrukturális fejlesztésre vonatkozólag. A megkezdett nagyberuházások folytatása pénz nélkül lehetetlenné válik. A köztársaság törvénnyel átengedte ezeknek a beruházásoknak a véghezvitelét, de a pénzt nem engedte át.
Hogyan orvosolható ez?
– Végre-valahára el kellene készülnie az adóbevételeket a tartomány és a köztársaság között megosztó törvénynek. Olyan mértékben kellene az adókat megosztani, ahogyan a feladatok is megoszlanak. Az a része, amit a köztársaság a saját területén bizonyos célra elkölt, azt a tartomány a saját adói alapján a tartomány területén kellene hogy szervizelhesse.
Milyen állapotban van ez a törvény?
– Nem a mi dolgunk kidolgozni, de a tartományi pénzügyi titkárság már különböző változatokat elkészített, viszont egy se került még a kormány elé. Én úgy tudom, hogy a szerb kormánynál sem vitatták még meg ezt a kérdést. Ha mi aránylag világosan megfogalmaznánk, hogy miből kell a tartománynak gazdálkodni középtávon, és ezért cserébe milyen feladatokat látna el önállóan, talán előbbre lennénk. Most az a helyzet, hogy különböző törvényekből ki lehet fürkészni azt, hogy igazából mindenki mindent csinálhat, tehát a város és a község, a tartomány és a köztársaság is tehet itt-ott ezt-azt. Ilyen a szabadkai színházépítés esete is. Itt semmiféle gond nincs arra vonatkozóan, hogy a törvényekből kiolvassuk, hogy akár a város, a tartomány vagy a köztársaság pénzt fordítson erre a célra, és van is egy szerződés, amely ugyancsak mind a három részről előirányozza a finanszírozást, de ez egyúttal azt is jelenti, hogy senki sem érzi a saját kötelezettségének a szerződés teljesítését. A másik dolog pedig, hogy ebből az adódik, hogy mindenkinek lehet ez a kötelessége, és akkor egymásra mutogatnak. A tartomány a lehetőség beszűkülésére hivatkozva azt mondja, pénzelje a köztársaság, a köztársaság viszont azt mondja, ne haragudjatok, ti csináljátok tovább, ez a ti beruházásotok, nem a mi dolgunk, mi a tartomány területén nem akarunk beleszólni az ügyekbe. A város pedig moshatja kezeit, hogy ez egy nagy beruházás, ami meghaladja az erejét, ezért nem finanszírozza tovább. A szerződés az egy szép és konkrét dolog, de a realitást az aktuális költségvetés adja meg. Hiába van a szerződésben bármi, ha arra nem terveztek pénzt, akkor bizony abból a szerződésből nem lesz semmi, mert egy szerződés annyit ér, amennyi végrehajtható belőle.
Akkor mi lesz a szabadkai színházzal?
– Nem temetném el ezt a színházat. Olyan állapotban van már most, hogy azt nem lehet nem befejezni. Sokan azzal riogatják a közvéleményt, hogy ez az évtized a színház építésével fog eltelni. Szerintem 2013–14-ben a végső határidő szerint be kell fejezni. Akik sínre tették, azok is arra számítottak, hogy nem engedhető meg, hogy egy ilyen beruházás befejezetlenül álljon a város szívében. Gyakran halljuk a bírálatot, miszerint túl van méretezve, de hát kisebbre nem építhették, mint amekkorára tervezték. Idén erre a színházra a tartomány nagyobb összeget nem tud adni, mert azokat a kötelezettségeit sem tudja ellátni, amelyek már megkezdettek. Felmerül a lehetőség, hogy a beruházók, kivitelezők megfinanszírozzák, s akkor magunk előtt tudjuk továbbra is tolni ezt a beruházási ciklust. Ez nemcsak ebben az esetben jöhet számításba, hanem sok másra vonatkozólag is, például az adai híd esetében. Ennek viszont az a veszélye, hogy utána semmilyen új dolgot nem tudunk elkezdeni, haladnak a megkezdett ügyek, de a legapróbb fontos új dolgokra nem lehet pénzt találni majd egy ilyen rendszerben, ez a hátulütője az említett változatnak.
Ha már utakról esett szó, vajon most a tartomány fennhatósága alá tartozik-e majd a Kanizsáról Horgos felé vezető úton lévő vasúti átkelők sorompóval vagy fénysorompóval való felszerelése?
– Megoldható, csak pénz kérdése. Akárki is a felelős, meg kell, hogy csinálja, ha kap rá pénzt. Nem tartozik a tartományra, mint egyértelmű kötelezettség, viszont a tartománynak joga lenne finanszírozni egy ilyen beruházást. Akkor lenne súlya ennek a jognak, ha lenne szabad pénzforrás. Nem tudom, hogy eljutottak-e legalább odáig, hogy konkrét javaslatot és tervet terjesztettek be. Sokszor rájövök arra, hogy amikor ilyen beruházásokhoz készülünk hozzáfogni, nincsenek meg az alapvető szükséges dokumentumok, a fő tervek. Erre a kérdésre két megoldás létezik, a sorompó vagy fénysorompó. A sorompó primitív módon is megoldható, baktert telepítünk oda, és ez könnyen kiszámítható, hogy mennyibe kerül, a bakter fizetésébe. A tartomány ezt nem tudja így pénzelni, mert egyértelmű, hogy a vasutat terheli. A fénysorompónál az a gond, hogy ott az adott területen nincs áram, ami megoldható lenne áramfejlesztővel, de ehhez persze kidolgozott terv kell, és a megszabott módon végig kell vinni a feladatot. Az az érzésem, hogy ez a felvetett eset csak olyan „majd gondolkodunk rajta” állapotban van, az emberek közben meg meghalnak a vasúti átjárónál.
A tájékoztatásra idén lesz-e több pénz?
– Szerintem szomjas és száraz lesz ez az esztendő is, a tájékoztatás szempontjából. A szinten tartás fogja jellemezni azokat a médiumokat, amelyek közvetlenül tartományi finanszírozás alá esnek. Biztos, hogy nem fognak pénzektől elesni, mert arra odafigyelünk, hogy az eddigi szint megmaradjon, de az, amit mindenki remélne ebben az ügyben, hogy nőjön a dotáció, sajnos erről nem lehet szó. Van itt egy másik dolog is, ami még sajnálatosabb, a 2008-as évhez képest, a szabad eszközök összege csökkent, tehát azon pénzeké, amelyek megpályázhatók voltak, nem a (volt) tartományi alapítású médiák részéről, hanem a többi érdekeltek esetében, ami egy jó kiegészítő eszköz volta sajtó számára. Most attól tartok, hogy ezentúl ez jóval kisebb mértékben lesz jelen.
A szabadkai Népszínház épülete könnyen kerülhet abba a helyzetbe, hogy a három finanszírozó egymásra mutogat, miközben pénzt egyik se ad
Ez Szerbia legnagyobb kulturális beruházása. Vajon milyen sors vár rá?
(Fotó:Molnár Edvárd)
