Ó naiv, balga lélek! Azt hittem, hogy kétszer ugyanazon a módon nem alázhatóak meg az emberek. Tévedtem. Miután a polgárok többsége hozzájutott az új útlevélhez, a személyazonossági igazolványhoz, a hajnali óráktól ismét tömeg várakozik a rendőrség épülete előtt. Majd nyolckor eldől, elég korán keltek-e fel, s beszerezhetik-e az új rendszámtáblát és a forgalmi engedélyt.
Az évtizedek óta a külvilágtól elszigetelten élő honfitársaimban fel sem merül, hogy alaposabb felkészüléssel, munkaszervezéssel a hivatal fennakadás nélkül végezhetné munkáját. Morognak, de nem lázadoznak. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne a hosszas, megalázó várakozás. Ha önmagukban fel is vetik a felelősség kérdését, akkor többségük az Európai Közösséget marasztalja el, mert íme az újabb példa bizonyítja, minden rosszat rájuk kényszerít. Nem meglepő, hogy vészesen nő azoknak a száma, akik az e bajkeverőnek minősített társasághoz való felzárkózást nem tekintik üdvösnek.
Egy biztos: Ivica Dačić belügyminiszter – mint annyiszor a múltban – ezt a fejetlenséget is erkölcsileg és politikailag sértetlenül éli túl. Kissé a rúd elé szaladtunk. Hajlékonyságáról, alkalmazkodóképességéről a megfelelő helyen ejtünk majd néhány szót.
Egyelőre ott tartunk, hogy a politikai elitet a gyarló e világi gondoknál fontosabb kérdések gyötrik. Ha nem történik valami rendkívüli, legkésőbb jövőre kiírják a választásokat. Még nem dőlt el, hogy egyéni vagy pártlistán indulnak-e a jelöltek. Az is bizonytalan, ki kivel köt szövetséget.
Dúskálhatunk a hírelemzők bőséges árukínálatában. Egybecsengő véleményük tömören úgy foglalható össze, hogy a Szerb Haladó Párt kerül ki győztesként, de nem szerez annyival több szavazatot – a kommentátorok szerint – a második helyre befutó Demokrata Pártnál, hogy önállóan alakíthasson kormányt. Ekkor jelenik meg a színen Ivica Dačić. Mint a mérleg nyelve. A demokraták a miniszterelnöki tisztség felajánlásával megnyerhetik a támogatását. A haladók nem hozakodhatnak elő ilyen nagylelkű javaslattal, mert szavazóik ezt úgy értelmeznék, hogy nem vállalják a kormányzás felelősségét.
Ivica Dačić eseményekben, fordulatokban gazdag politikai pályafutását egyetemi hallgatóként kezdte. A későbbiekben szóvivőként járt élen a háborút ellenző absztrakt pacifisták, a külföldi bérencek, a hazafiatlan elemek és más kártékony akárkik elleni harcban. E politika katasztrófába sodorta Szerbiát, s úgy tűnt, hogy a szocialisták véglegesen elmerülnek a politika süllyesztőjében.
Még bírálói is Dačić javára írják, hogy pártját kivezette a szakadékból, éspedig oly módon, hogy megtisztította sorait a háborús uszítóktól, a sovinisztáktól, a hadigazdagoktól, a tisztességtelenül megtollasodottaktól, a legkompromittáltabb egyénektől. Fokozatosan eltávolodott a Slobodan Milošević megszemélyesítette irányvonaltól. Kinyilvánította, hogy magáénak vallja a parlamenti demokrácia elveit, s szívügyének tekinti az Európához való felzárkózást.
Az előbbieknek köszönhetően a szocialisták a legutóbbi parlamenti választásokon annyi szavazatot kaptak, hogy nélkülük nem alakulhatott meg a kormány. A demokratákkal léptek szövetségre, s az új kabinet belügyminiszterévé Dačićot nevezték ki. Gazdag tapasztalata, rugalmassága, alkalmazkodóképessége elősegítette, hogy eddig megőrizte tisztségét.
Szerbia első rendőre ugyanis nem egy kényelmes karosszékben trónol. Villamosszékre emlékeztető valamiben foglal helyet. Elődei közül ugyanis ketten máig tisztázatlan körülmények között közúti szerencsétlenségnek estek áldozatául, ketten szolgálati fegyverükkel vetettek véget életüknek, eggyel pedig gyilkos merénylet végzett. Egy-két kivétellel a többieket érdemeik jegyzőkönyvi elismerése nélkül menesztették.
Bírálói szemére vetik, hogy sohasem határolta el magát attól a katasztrófális politikától, amelynek kialakításából derekesan kivette a részét. Nem követte meg népét a nevében elkövetett bűncselekmények miatt sem.
Visszakanyarodva a hírelemzők elméletéhez: Ivica Dačić miniszterelnök is lehet. Ha ez így lesz, tágra nyílik előtte a nagyvilág kapuja, és még az sem zárható ki, hogy egy szép napon megválasztják az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárává.
