Koszovó egyoldalú függetlenségét 2008 februárjában kiáltották ki. Ez azóta a szerb államhatalom, a politikum és a szerbiai átlagember örökzöld témájává vált. Az ügyben azóta sincs előrelépés: a szerb fél diplomáciai csatornákon igyekszik minél több országot eltéríteni attól, hogy elismerje Koszovó függetlenségét, a másik fél pedig pont ennek az ellenkezőjét teszi. A belgrádi és prishtinai államhatalom képviselői az ENSZ Közgyűlése által tavaly ősszel elfogadott – Szerbia számára józanító jellegű – határozat hatására kezdtek nyilatkozni a két ország közötti tárgyalások megkezdésének a fontosságáról. A tárgyalásokra azóta sem került sor, a legaktuálisabb magyarázatok szerint azért nem, mert Koszovóban a választások után még nem állt össze az új kormány. A Belgrád és Prishtina közötti párbeszéd és az ide vonatkozó kérdések kapcsán lapunknak Riza Halimi, a Demokratikus Tevékenység Pártjának elnöke, a szerbiai albán kisebbség egyetlen köztársasági parlamenti képviselője nyilatkozott.
Ön szerint megkezdődik a Koszovó és Szerbia közötti párbeszéd az új prishtinai kormány felállása után?
– Úgy vélem, hogy a tárgyalások kérdését túlságosan is elpolitizálták. A dialógust már jóval a koszovói választások előtt el lehetett volna kezdeni. Már akkor meg lehetett volna beszélni azokat a mindennapi problémákat, amelyek megnehezítik a koszovói polgárok életét. Ezek a gondok nemcsak a koszovóiakat, hanem a dél-szerbiai, kiváltképp a Preševo völgyben élő embereket is érintik. A Koszovóban és a preševói völgyben élő polgárok isszák meg leginkább a levét a Belgrád és Prishtina közötti feszült hangulatnak. Itt van példának okáért a nyugdíj és a gyermekpótlék kérdése. Azok az emberek, akik valamikor Koszovóban dolgoztak, nem kapnak nyugdíjat arra az időszakra. A belgrádi illetékesek szabadkoznak, hogy nem tudnak hozzájutni a hivatalos koszovói dokumentumokhoz. Ezért nagyon sok medveđai, preševói, vagy bujanovaci ember, aki valamikor Koszovóban dolgozott, ma nem kap nyugdíjat ezek után az évek után. Ugyanilyen gondok merülnek fel a különböző, Koszovóban szerzett oklevelek – legyenek azok középiskolai, főiskolai vagy egyetemi diplomák – elismerésében is. Dióhéjban ezek lennének a gondok, amikről már akkor tárgyalni lehetett volna, miután az ENSZ elfogadta a Koszovóról szóló határozatot. Az említett dolgok jócskán megnehezítik a polgárok mindennapjait. A rendszámtáblákról már nem állítanám ugyanezt. A rendszámtáblák kérdését luxuskérdésnek nevezném, mivel nem létfontosságú. A szerbiai politikum viszont pont ezzel foglalkozik a legkifejezettebben. A dél-szerbiai és koszovói polgárok alapvető, emberi jogaik megvalósításához fűződő nehézségekkel bezzeg senki sem foglalkozik. A belgrádi államhatalom úgy állítja be, mintha Koszovót illetően a terület státusa lenne a tárgyalások egyetlen eleme. A dialógustól számos életszagú probléma függ. Sajnos attól tartok, hogy mivel már csak a tárgyalások bejelentése is túlságosan elpolitizált volt, ezért a folyamat sem úgy alakul, ahogyan azt az emberek érdeke megkövetelné.
Koszovó státusának kérdését illetően milyen eredményre számít a Belgrád és Prishtina közötti párbeszéd befejeztével?
– Egyáltalán nem látok perspektívát arra, hogy e kérdés kapcsán a két fél közös nevezőre jusson. A legfontosabb, hogy a tárgyaló partnerek normális hangulatot teremtsenek az egyeztetéshez. Eddig nem ez volt jellemző. Jó, hogy Szerbiában most már senki sem akar Milošević primitív és romboló stílusáról példát venni abban az esetben, amikor ilyen jellegű nézetkülönbségről van szó. Ugyanakkor, ha valós eredményeket szeretnénk elérni, akkor meg kell határozni a pontos célokat. Nemcsak Koszovó majdnem három éve kikiáltott függetlenségéről van szó, hanem mindenről, ami 1980 óta történt: az alkotmány erőszakos módosításáról, a véres tüntetésekről, a fegyveres összecsapásokról. Bizonyos dolgok visszafordíthatatlanok. Koszovó kérdésével kapcsolatban semmi sem az európai szellemiségnek megfelelően halad. Ahogyan már mondtam, a polgárok problémáinak megoldásáról kell tárgyalni. Semmi logika nincs abban, hogy a dolgok állását megpróbáljuk visszafordítani a múltba. Ha a tárgyalások során Koszovó kiválásával, státusával és az országhatárok kérdésével foglalkoznak, akkor a dolog túlságosan bonyolulttá válik és egy olyan szörnyű időszak ismétlődhet meg, amire senkinek sincs szüksége.
Ön szerint menyire befolyásolja majd Dick Marty szervkereskedelemről szóló jelentése a tárgyalásokat? Hogyan vélekedik a jelentésről?
– Úgy gondolom, hogy Marty indíttatása a jelentés megírására őszinte volt. Minden igazságtalanságra és gaztettre választ kell adni, függetlenül attól, hogy hol, ki követte el. Minden egyes balkáni országnak, amely valamilyen módon belezuhant a múlt század kilencvenes éveiben a háborús történések örvényébe, komolyan és őszintén kell feltárnia a gaztettek részleteit. Minden gaztevőt törvény elé kell állítani, függetlenül nemzeti hovatartozásától. Egy háborúban nincsenek abszolút tettesek és abszolút áldozatok. A háborúkban minden fél követ el gaztettet, hibát, tiporja az emberi jogokat. Ugyanakkor nem értek egyet azokkal a kijelentésekkel, hogy Marty jelentése miatt változik a nemzetközi közösség megítélése Szerbiáról, illetve Koszovóról, vagyis a szerbekről és az albánokról. Nem támogatom az állítást, hogy a bűnösnek nevezettből hirtelen áldozat válik. A volt Jugoszlávia területén lezajló fegyveres összecsapásokat számos objektív paraméterrel lehet jellemezni. Eleget tudunk a történtekről. Egy jelentéssel nem lehet megváltoztatni a valakiről, vagy valamiről már korábban kialakult képet. Ez csak illúzió. Nem erkölcsös és nem reális ilyen kijelentéseket tenni, illetve ilyen állításokra alapozva jobb pozícióban reménykedni a Belgrád és Prishtina közötti tárgyalások során.
Az utóbbi időben gyakran lehetett a sajtóban arról olvasni, hogy a nézetkülönbségek rendezése terén talán megoldást jelentene a Szerbia és Koszovó közötti területcsere: Szerbia déli, albánok lakta részét Koszovó északi, szerbek lakta régiójáért. Ön szerint ez megfelelő és kivitelezhető intézkedés lenne?
– Nem hiszem, hogy a területcserére bármikor is sor kerül. A területcsere és az országhatárok körüli egyezkedés kinyitná Pandóra szelencéjét. A kisebbségi kérdést nem ilyen mechanizmussal kell megoldani. Minden többnemzetiségű országban felmerülnek különböző problémák, gondoljunk csak Bosznia-Hercegovinára, Macedóniára, vagy akár Szerbiára és Koszovóra. Ott, ahol a kisebbségeket hosszú évtizedeken át diszkriminálták, csak nehezen lehet eredményesen alkalmazni egy új kisebbségi politikát. A kisebbségeket és a helyzetüket illetően jogi szempontból szerintem Martti Ahtisaari javaslata a legjobb dokumentum, ami valaha íródott. Ebben a dokumentumban kerülnek említésre a leghasználhatóbb megoldások, csak alkalmazni kellene ezeket.
Mennyire lett jobb 2000. október 5. után a dél-szerbiai albánok helyzete?
– Helyzetünk valamelyest jobb lett, de még mindig nem értük el azt a szintet, amelyben 1968 és 1987 között éltünk az akkori alkotmány értelmében. A dél-szerbiai albánoknak a mai napig jelentős gondokkal kell küzdeniük egyéni és kollektív jogaik érvényesítésében.
