Hallgatva a rádiót meg egyebeket – gyakori megnyilatkozókat, közöttük egyetemi diplomával rendelkezőket is – próbálom a humor oldaláról megközelíteni, mielőtt még fölkapnám a vizet, hogy dühömben földhöz csapnám a kalapomat.
Arról a nyelvről van szó, amelyet gyermekkorom óta használok s ez kilencvenkilenc egész és kilencvenhét század százalékban az anyanyelvem. Volt ugyan rá épp elegendő időm, hogy más nyelvekkel is megismerkedjek, például a környezetnyelvvel, de nem azzal kezdtük, hanem a latinnal, pedig „latinok” már jó ideje elő se fordulnak a környezetemben. Ennek ellenére még álmomból fölocsúdva is egyből kivágom a latin olvasókönyv első mondatát: Aqricola terra arat. Sőt a másodikat is. Vinea quoque curat! Vagyis a földműves nem csak a földjét túrja, de szőlejét is műveli. Ezt egyébként a szülőfalumban is tapasztaltam, amely annak dacumán a nagy Pannónia része volt és latin népek küszködtek benne, de az én gyermekkoromban már visszahúzódtak az anyaországukba, ránk hagyva a szántás-vetés és a bortermelés művészetét. Éltek közöttünk cigányok, például a Bölők, a Mengyik, ám nekik a mi nyelvünk volt a környezetnyelv. Ezek, tudom, bonyolult dolgok, ennek ellenére lett volna elegendő időm, hogy elsajátítsak néhány világnyelvet, például a spanyolt, de ezekhez a dolgokhoz annyira duduk voltam... Napjainkra kiderült, hogy még az anyanyelvi stratégiám is hézagos. Holott néhány anyanyelvemen saját kezűleg írott könyvem sorakozik a hátam mögött. A néhány helyett mondhattam volna azt is, hogy mintegy harminc darab.
S itt ugrik be a jelenlegi jegyzet gerince.
Vajh, tudunk-e mi, ha nem is éppen tetőtől talpig magyar, de ezen a nyelven író műsorvezetők, pékmesterek, karmesterek, különböző anyanyelvi stratégiát lefektetők, megalkotók magyarul?
Mert a mintegy nem mindig mindegy ám. És fordítva sem. Pedig csak egyetlen egy betűvel tér el a két szó egymástól. Kiejtésben, hangzásban is megtévesztésig hasonlóak. Egy vérbeli műsorvezetőnek mégse volna szabad úgymond lengén bánni velük. Tavaly ugyanis, az év vége előtt három nappal az egyik megaherc műsorvezetője mély sóhajtással közhírré tette, hogy a folyó évből még mintegy három nap van hátra. Holott pontosan három nap volt hátra, mintegy nélkül. És ez nem mindegy ám!
Miként az se mindegy, ha egy időjárás-jelentésről szóló hír ilyetén képpen jut el a hallgatók fülébe: „Délutánra újabb csapadék érkezik, estére elered az eső.” Hát nem akkor ered el az eső, amikor a csapadék megérkezik? Az esőnek mért kell megvárni az estét, ha a csapadék már délután megérkezett? Fejtse meg a hírfogyasztó! Aki már maga is eltéved a magyar nyelv sűrű útvesztőiben. Nem csoda, egy szintén friss hír szerint megértük, hogy minden iskolában a fizika, vegytan, magyar nyelv, stb. tankönyveknek nem csak a fedelük különbözik egymástól, de belső tartalmuk, felépítésük koncepciója is.
Befejezésül, de nem hátat fordítva a problémának, még csak annyit, hogy a földkerekségen mintegy tizenhárommillió magyar él, ám korántsem mindegy, hogyan kommunikálnak egymás között édesnek vallott anyanyelvükön. Kiemelten vonatkozik ez a kommunikációs eszközök dolgozóira, írókra, papokra, politikusokra, tanítókra, kisdedóvókra, édes mindnyájunkra.
