Tóth Vilmos tervezte a látogatóközpontot (fotó: Gergely József)
Napozó, mások szerint inkább kotló túzoktojóra emlékeztető, a tájjal harmonizáló épületet, látogatóközpontot, hivatalos nevén Ökotanyát (Ekosalaš) adtak át decemberben a Hódegyháza és Mokrin között elterülő Túzoklegelő Különleges Természeti Rezervátumban. Az épület terepbejárással egybekötött hivatalos átadásakor a Tartományi Urbanisztikai, Építészeti és Környezetvédelmi Titkárság és a Tartományi Természetvédelmi Intézet szakemberei összegezték a központ működésével kapcsolatos elvárásaikat és a túzokvédelemben felmerülő gondokat.
A látogatóközpont a magyarkanizsai Tóth Vilmos tervei alapján készült el. Az építésznek nem ez az első természetvédelmi területre tervezett épülete: a tartományi környezetvédelmi titkárság megbízásából az ő elképzelései alapján Erzsébetlakon, a Császár-tó közelében és a Törökbecsétől nem messze elterülő Sóskopó partján készült hasonló, kilátóval ellátott létesítmény, amely a védett természeti értékek bemutatására, a látogatók fogadására szolgál, amolyan kiinduló bázis és pihenőhely is egyben.
Milyen ötlet vezérelt, amikor leültél a rajzasztalhoz, hogy az elvárásoknak megfelelő és az általad használhatónak vélt objektumot megtervezd?
– A hagyományos építészet szeretete az építészeti gondolkodásom alapja. A megfelelő helyre megfelelő épületet kell tervezni – ez a hitvallásom és a hivatásom. A Mokrin–Hódegyháza–Szaján háromszögben elterülő hamisítatlan pusztai tájba illő, a túzokrezervátum keleti, Mokrin felőli bejárata közelében, a hagyományos népi építészet elemeit is magába foglaló épületet terveztem. Ezen a helyen valamikor egy jellegzetes, vert falú tanya állt a maga sajátos népi építészeti elemeivel, minden bizonnyal napsugaras oromzattal. A látogatóközpont északi vége ugyanilyen napsugaras elemeket tartalmaz, a puszta fölé emelkedő, a tájba néző torony úgy épül be az épület testébe, mint egy kotló, napozó túzok testéből kiemelkedő nyak rajta a madár fejével. Azt is mondhatnám, hogy egy napozó túzokot formáz az épület vonalvezetése – mondta az építész.
Az ő papírra vetett tervei a tavasszal kezdtek valós alakot ölteni, és a nyár elejére el is készült a Túzoklegelő Különleges Természeti Rezervátum látogatóközpontja. A rezervátum kezelője, a mokrini Perjanica Vadászegyesület két természetvédelmi őrfeladatokat ellátó tagja tavasztól késő őszig naponta itt adja át egymásnak a váltást, a rezervátum felügyeletét. A zavarásra érzékeny nagy testű túzokok dürgése, a túzokkakas pazar, látványos násztánca az épület kilátótornyából megfelelő távcső vagy teleszkóp segítségével akár nagy távolságból is nyomon követhető.
Biljana Panjković, a Tartományi Környezetvédelmi Intézet igazgatója szerint jó az együttműködés a rezervátumot kezelő vadászegyesülettel. Az Ökotanya (Ekosalaš) névre keresztelt látogatóközpont nemcsak a túzok védelmét szolgálja, hanem a területen fellelhető többi kiemelkedően fontos növény- és állatfaj megőrzését is. Az épület tető alá hozását támogatta a környezetvédelmi minisztérium és a környezetvédelmi alap is.
Amikor az látogatóközpont tervei elkészültek, és az építkezés megkezdődött, még Slobodan Puzović okleveles erdészmérnök, ornitológus volt a tartományi környezetvédelmi titkár, akivel több alkalommal is együtt jártuk be a rezervátumot a téli túzokszámlálási akciók alkalmával.
Milyen szerepet tölt be a látogatóközpont és milyen esélyei vannak a bánáti túzoknak a túlélésre? – kérdeztük a politikus madarászt.
– A látogatóközpont egy bánáti házra emlékeztet, amely a népi kultúra jegyeit is magán viseli, és éppen ez az a momentum, amelyet a természetvédelemben is meg akarunk honosítani. Nehéz és küzdelmes munka a természetvédelem, és a jelenlegi körülmények és finanszírozási lehetőségek mellett a terület kezelője nem számíthat látványos eredményre. A vadászegyesületet az elmúlt időszakban számos oldalról, a civil környezetvédő szervezetek részéről is kemény bírálatok érték.
Felrótták, hogy az aktív védelem ellenére nem szaporodik, hanem csökken a túzok létszáma Bánátban, megbomlott az ideális ivararány, kevés a kakas, volt idő, amikor csak egy túzokkakast figyeltek meg a tavaszi dürgés alkalmával. Egyesek szerint nem megfelelő a rezervátum kezelése, nem tudják megvédeni a túzokot a kipusztulástól.
Mi, akik napi kapcsolatban állunk a rezervátum kezelőjével, a terepen naponta jelen lévő természetvédelmi őrökkel, tudjuk, hogy milyen nagy feladatra vállalkoztak, hogy mennyire nehéz megőrizni egy az elterjedési területének a peremén, csökkenő egyedszámú populációban élő, a környezet minőségére fokozottan érzékeny madarat. A látogatóközpont megépítésével is rá szerettük volna irányítani a figyelmet a túzokvédelem sokasodó problémáira, a több ezer hektáron elterülő, emberi építményektől mentes puszta egyedülálló szépségére és gazdagságára. Ekkora legelő sehol sincs Szerbiában, itt nem csak a túzok a jelentős, hanem az európai ökológiai hálózatba beépülő puszta is páratlan a maga nemében.
A védelmi intézkedések tervezésekor a magyarországi tapasztalatokra támaszkodva szoros kapcsolatokat ápolunk a kiskunsági és a Körös–Maros nemzeti parkokkal. A magyar kollégák nagy tapasztalattal rendelkeznek a túzokvédelem terén, hiszen sikerült megállítaniuk az állomány csökkenését, ezért reméljük, hogy ismereteikre támaszkodva sikerül megőrizni a mi kis túzokállományunkat is – mondta Slobodan Puzović ornitológus, segédtitkár.
Nikola Stojnić, a Tartományi Környezetvédelmi Intézet ornitológusa is tartja a kapcsolatot a rezervátum kezelőjével:
– A legnagyobb termetű és egyben a legritkább madarunkat a kezdetben ezerhektárnyi, majd több mint hatezer hektárra növelt túzokrezervátum határainak kijelölése előtt is óvták a környékbeli gazdálkodók, természetszerető emberek. A legeltetésnek köszönhetően a túzok megtalálta természetes élőhelyét ezen a hamisítatlan pusztai élőhelyen. Az állattartók és a környező tanyákon élő, földműveléssel foglalkozó emberek generációkra visszamenőleg megtanultak együtt élni a természettel.
A vadászok ugyancsak felismerték a túzoknak és élőhelyének, a nagy kiterjedésű pusztának a jelentőségét és fontosságát, ezért is vállalták a rezervátum kezelőjének szerepét, és bekapcsolódtak a túzokvédelembe. Igen jó az együttműködés a vadászok és az intézetünk között, amely a vadászegyesülettel hivatalból irányítja és koordinálja a rezervátumban folyó természetvédelmi tevékenységeket.
Szerbiában egyedülálló természetvédelmi területről van szó, hasonló nagyságú és értékű terület nincs az országban. A különleges adottságokkal és biológiai sokféleséggel megáldott puszta érzékeny a beavatkozásokra. Tudományos alapossággal előkészített védelmi programon dolgozunk, amelyet intézetünk a rezervátum kezelőjével közösen próbál megvalósítani. A mokrini vadászegyesület mindenben a partnerük. Az illetékes tartományi titkárság a lehetőségekhez mérten fedezi a rezervátum őrzésének költségeit, de a nagyobb beavatkozásokra nincsenek állami források, a minisztérium ugyanis anyagilag nem támogatja a védett területek kezelőit, bár bizonyos projektumokra lehet pályázni.
Az aktív természetvédelem sok pénzbe kerül, a vadászegyesület évről évre pályázik a kezelési költségek elnyerésére, a túzoknak nem megfelelő elburjánzott növénytakaró, a magas fű és a gyomok kaszálására, a téli etetés megszervezésére. A kéttucatnyi egyedből álló túzokpopuláció megőrzésére hosszú távon több pénzt és energiát kellene fordítani. A környezeti tényezők változásai, a ragadózók elszaporodása, a mezőgazdasági tevékenység potenciális kártétele stb. folyamatos kihívásokat jelent a természetvédelem és azon belül a helyi túzokvédelemben dolgozók számára – mondta az intézet szakembere.
