Tegnap volt tíz éve, hogy megalakult a Đinđić-kormány. Zoran Đinđić kormányfő expozéjában a következőképpen szólt a Szerbiai Képviselőház képviselőihez: „Október 5-e után Szerbia ismét saját kezébe vette sorsa irányítását. Az új kormány az utcán szerezte meg mandátumát a szerb néptől. Azon a napon, amikor erről megfeledkezünk, és azt hisszük, a mandátumot azért kaptuk, hogy irányítsunk és uralkodjunk, mindent elveszítünk.”
A Đinđić-kormánynak hét alelnöke, valamint 16 minisztere volt és 17 minisztériumból állt. Kasza József, az egyik alelnök a következőképpen értékelte lapunknak a Đinđić-kormányt:
– Nagyon nehéz néhány mondatban értékelni a Đinđić-kormány működését és eredményességét, hiszen az áldatlan pillanatban került Szerbia élére: a miloševići rendszer megbuktatása után, amikor az ország morális és egyéb értelemben is a csőd szélén állt. Ebben a helyzetben egy összetételében igen sokrétű kormány alakult meg. A Szerbiai Demokratikus Ellenzék vezetői alkották a kormányt, majdnem húszan voltunk. Különböző ideológiával, hozzáállással, munkabírással és meglátásokkal egy meglehetősen heterogén államvezetés állt fel. Főleg Đinđić úr agilitásának, rámenősségének, távolbalátásának és munkabírásának, illetve a mellé felsorakozott embereknek köszönhetően mégis képesek voltunk a mai napig is visszafordíthatatlan változásokat hozni Szerbia életébe. Ez a változás az európai elkötelezettség, az európai úton való elindulás. Megvolt hozzá az erőnk, hogy Szerbia sokkal gyorsabban haladjon az európai úton. Ugyanakkor annak a kormánynak már az első naptól kezdve voltak olyan elemei, amelyek állandóan fékezték akaratunkat, lendületünket és lelkesedésünket. Ez bizony rányomta a bélyegét a későbbi folyamatokra, és kihatott a megvalósított eredményekre. Néhányan Đinđić úron kívül még október 5-e éjszakáján őszintén kimondtuk: ez forradalom, ezért a forradalom eszközeivel kell élni, és útjára kell indítani az országban az új vezetést. Ez azt jelenti, hogy meg kellett volna szabadulni a régi rendszer beágyazott embereitől. Az is igaz, hogy abban a pillanatban tapasztalatlanul nem láttuk át teljes mértékben, hogy kik a visszahúzó elemek, kik szövődtek össze a titkosszolgálat embereivel és az előző államapparátussal. Ennek ellenére mindent megtettünk, amit abban a pillanatban megtehettünk. Nagyon határozott döntés kellett ahhoz, hogy Miloševićet ki merjük szolgáltatni Hágánk, és hogy az országot elindítsuk a reform útján. Emlékszem, sokat beszélgettünk és vitatkoztunk Đinđić úrral, hiszen a közvetlen közelében dolgoztam, naponta találkoztunk. Úgy gondoltuk, hogy 2007-ig vagy 2008-ig sikerül Szerbiát csatlakoztatni az Európai Unióhoz. Ha nem gátolnak meg bennünket ebben, vagyis ha nem következik be 2003 márciusában az a tragédia, akkor egészen más folyamatok mentek volna végbe. Ma már büszkén mondhatnánk, hogy Szerbia az EU tagja. Minden előfeltételünk megvolt ennek megvalósításához.
Amellett, hogy október 5-e után elmaradt október 6-a, vagyis a megkezdett forradalmat nem terjesztették ki az előző rendszer minden szintjére, volt-e más mulasztása is Đinđić kormányának?
– Bizonyára igen. Ugyanakkor ezt elemezni, részletezni, illetve erre visszaemlékezni idestova tíz év távlatából ma már nagyon nehéz lenne. Egyikünk sem tanult államvezetést. A józan eszünkre, a megérzésünkre, a meglátásunkra kellett hagyatkoznunk, hogy megtalálhassuk a kivezető utat. Egy eladósodott, anyagilag és szellemileg csődbe ment országban vettük át a vezetést. Abban a helyzetben nagyon nehéz volt megtalálni a legjobb megoldásokat, és nem is mindig sikerült.
Milyen volt a gyakran történelminek nevezett kormány tagjának lenni, és milyen vezető volt Zoran Đinđić?
– Büszke vagyok arra, hogy tagja lehettem annak a kormánynak. Arra is büszke vagyok, hogy a Đinđić-kormány tagjainak a vezetésével megtörténtek az október 5-ei események. Nem kis veszélynek voltunk kitéve az október 5-e előtti, de utáni időszakban is. Ezt a mai botcsinálta politikusok elfelejtik. Nem veszik figyelembe, hogy mi lényegében az életünkkel játszottunk. Október 5-e éjszakáján minden pillanatban vártuk a rendőrség és a katonaság különleges alakulatainak a támadását. Bármelyik pillanatban megölhettek volna bennünket. Ezt az emberek persze nem tudhatják. Érezni kellett azt a bizonytalanságot és feszültséget. Az biztos volt, hogy elmentem Belgrádba, de az már nem volt biztos, hogy visszajövök-e onnan, és viszontlátom-e a családomat. Đinđić utánozhatatlan vezető volt. Egy ilyen vezető hiányzott addig is, és halála után úgyszintén. Most kezd valamelyest konszolidálódni a Demokrata Párt, amelynek ő volt az elnöke. Utódai most kezdenek megérni az államvezetésre. Đinđićnek meglátásai voltak, és kegyetlenül nagy munkabírással rendelkezett. Képes volt megmozgatni az embereket, munkatársait szinte hipnotizálta és cselekvésre késztette.
Vojislav Koštunica milyen szerepet töltött be Đinđić törekvéseinek ellehetetlenítésében?
– Nagyon röviden is választ tudok adni erre a kérdésre: Koštunica volt az a bizonyos fékező erő, akiről már az előbb is beszéltem. Koštunica politikája miatt nem gyorsulhattak fel a folyamatok.
Zoran Đinđić hatalomra kerülése után a következőket nyilatkozta: „Azok, akik engem eltávolítanak, Szerbiát nem állíthatják meg.” A kormányfő gyilkosainak mégis sikerült megállítaniuk az országot az október 5-e után megkezdett útján?
– Nem állították meg, de fékezték. Lassították a megkezdett folyamatokat. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy most már csak néhány lépésre vagyunk attól, hogy az EU komolyan tárgyaljon velünk a csatlakozásról. Persze a fejekben még meg kell törni azt az elképzelést, hogy a háborús bűnösöket nem kell kiadni. Mert igenis ki kell őket szolgáltatni. Attól, hogy a DP összeölelkezett a Szerbiai Szocialista Párttal, és a Vajdasági Magyar Szövetség Milošević valamikori helyettesével csókolózik, már csak az lenne tragikusabb, ha nem teljesítenénk a háborús bűnösök kiszolgáltatására vonatkozó követelményt.
