– Pékségünket az ország 27 legeredményesebb egyéni vállalkozása közé sorolták, az oklevél és plakett mellé szerény pénzdíjat is adtak – mondta az ötvenéves pékmesteri tapasztalatokkal rendelkező tiszaszentmiklósi születésű Árok József, aki feleségével és üzlettársával, Jolánkával vezeti a csókai pékséget. Csókán kívül van boltjuk Magyarkanizsán, Zentán, Adán és Nagykikindán is. Vajdaság-szerte, sőt Magyarországon is forgalmazzák a hamisítatlan rétestésztát. Zentán a városháza alatti pékség és pizzéria mellett a gyermekorvosi rendelővel szemben terveznek vendéglőt nyitni. A vendéglátózás sem ismeretlen Árokék számára, hiszen tíz évig Svájcban dolgoztak: előbb egy hotelben, majd egy nagy magánpékségben. A nemzeti foglalkoztatási ügynökség támogatásával az elmúlt öt évben négy ízben, egy-egy alkalommal 10–15 személyt állhatott munkába a péküzemben, ahol a kenyéren kívül sokféle péksütemény, kalács és harmincféle tészta készül, amelyekhez a tojás is a saját tyúkfarmjukról kerül ki.
Hogyan lett a tiszaszentmiklósi hatláncos paraszt fiából vállalkozó kedvű pék?
– A szüleim földművesek voltak, dohánytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkoztak. Én már fiatalkoromban elhatároztam, hogy szakmát tanulok, nem maradok paraszt. Amikor nyolcadikos voltam, akkor láttam először televíziót az iskolában. Rádió-tévé műszerész szerettem volna lenni. Akkoriban barkácsoltam egy egylámpás rádiót, amivel az Újvidéki Rádió adását lehetett fogni. Zentán, az inasiskolában tanulhattam volna ki a szakmát, de apám azt mondta, hogy két konyhát nem tartunk, hiszen bent kellett volna laknom a városban, mivel akkoriban még híd sem volt a Tiszán.
A kenyértészta nem szakad el könnyen
Már negyedik osztályos koromban egyedül mentem ekézni a kukoricát, de nem tudtam, hogyan tegyem fel az ekét a fogatos kocsira. Eszembe jutott egy remek ötlet: szétszereltem, és darabonként pakoltam fel, a földre érve pedig újra összecsavaroztam, és máris ekéztem a kukoricát.
A rádiószerelő szakmáról le kellett mondanom, úgyhogy a csókai szalámigyárba jelentkeztem hentesnek. Sokan voltunk, ezért elkezdtek bennünket szelektálni, hogy kiből is lesz hentes. Nekem azt mondták, „te mész a belesbe”, ami kétéves szakosítást jelentett.
Ez nagyon nem tetszett, ha már hentes nem lehettem, akkor nem vállaltam a belező részlegben való munkát. Azzal érveltek, hogy azért nem lehetek hentes, mert apámnak van hat lánc földje, és megélhetek abból is. A szalámigyárból gyalog ballagtam haza Tiszaszentmiklósra, ahol a malomnál hosszú sor állt a pékség előtt. Ekkor jutott eszembe, hogy Csókáról kellett volna kenyeret hoznom. Akkoriban még csak állami pékségek működhettek.
A pékségben dolgozó egyik ismerősömet azzal ugrattam, hogy miért nem dolgoznak, amikor annyian várnak kenyérre. Gyere és csináld – mondta. Bementem az igazgatóhoz, és jelentkeztem pékinasnak. Ennyiből állt, egy egy másik fiúval beálltunk inasnak.
Munka mellett évente három hónapot jártunk a zentai inasiskolába. Gyalog mentünk a Tisza-töltésen a kompig. Később kaptam egy biciklit, amit nem vittem át a kompon, mert azért is külön kellett volna fizetni. Egy idős házaspár tanyáján hagytam a kerékpárt, az őrzéséért pedig időnként vittem nekik vágott dohányt. A kompon húztuk a kötelet, hogy az átkelésért se kelljen fizetni.
Hamar beletanultam a szakmába, fél év múltán már fel tudtam váltani a mestert. A vállalat télen kifizette a diákszállást Zentán. Nem kellett naponta utazni, ezért beiratkoztam a birkózóklubba, az is jól ment, de később nem tudtam járni az edzésekre, mert éjszaka dolgoztam a pékségben. A katonaságban is pék voltam, megbecsülték a munkámat. A belgrádi kaszárnyában egy privát mester vezette a pékséget, nyugdíjba készült, szerette volna, ha átveszem az üzletét, de nem tudtam megszeretni a nagyvárost, ha csak tehettem, a hétvégeken rohantam haza.
Amikor 1968-ban leszereltem, rövid időre visszamentem a szentmiklósi pékségbe, de mielőbb a saját lábamra akartam állni. Amikor lehetővé vált, a malombeli mesterem, Svetozar Labanc saját pékséget nyitott, de nagy adókkal sújtották, így hát felkínálta, hogy vegyem bérbe az üzletét. Alig dolgoztunk három hónapig, ránk is lecsapott az adóhivatal, emlékszem, negyedévre 370 000 dináros adót vetettek ki. Bementem a csókai adóhivatalba, és beadtam az ipart, azt mondtam, így nem tudok kenyeret sütni. Meglepetésemre azonban csakhamar visszaadták a papírjaimat, hogy dolgozzak tovább. A hivatal két szentmiklósi születésű alkalmazottja járt ki ellenőrizni, hogy mennyi kenyeret sütünk, és ők már elviselhető adót számítottak ki.
Egy év elteltével Feketetón nyugdíjba ment a macedón pék, és mi Jolánkával átvettük a műhelyét. Akkoriban kézzel dagasztottunk egész éjjel. Napközben sem maradt sok időnk a pihenésre: disznókat hizlaltunk, csirkéket neveltünk, meg jöttek a gyerek. Négy éve dolgoztunk, amikor kijöttek, és bezárták a pékséget, mert nem volt dagasztógépünk, és a munkafeltételekkel sem voltak megelégedve.
Az újabb bezárás után elegünk lett, 1973-ban Németországba szerettünk volna menni, de ott már telítődött a munkaerőpiac. Végül Svájcban egy hotelben kaptunk munkát, majd egy péküzemben is dolgoztunk. A tíz év alatt megtakarított pénzből új lendülettel vágtunk bele a pékség építésébe Csókán.
Hogyan látja a szerbiai vállalkozók, a kisipar helyzetét napjainkban?
– A gazdasági kamarában a decemberi díjátadáskor elhangzott, hogy a 220 000 bejegyzett szerbiai vállalatból csak minden ötödik fizeti havi rendszerességgel a dolgozók keresetét és a járulékokat, a többiek fél évet vagy még többet is késnek a kifizetésekkel. Amióta megnyitottuk a csókai pékséget, idestova negyven éve, egyetlenegy alkalommal sem volt zárolva a folyószámlánk, és havi rendszerességgel fizetjük a munkásokat. Ha nincs a fizetésekre elég bevétel, hitelt veszünk fel, de nem maradunk el a bérekkel és járulékokkal.
Amikor a nemzeti bank új elnöke, Šoškić úr bemutatkozó látogatást tett Nagykikindán, olyan kijelentést tett, hogy az idén a szerbiai kisipar 1,5 százalékos növekedést fog produkálni. Kénytelen voltam neki ellentmondani. Ha most azonnal kitiltanák a kínai árut az országból, akkor is két teljes évre lenne szükség ahhoz, hogy a kisiparosaink valamelyest talpra tudjanak állni, mert annyi a raktáron levő keleti termék. Elképesztő mennyiségű megkérdőjelezhető minőségű áruval árasztottak el bennünket. Nagyon sok kis- és középvállalkozót tett tönkre a kínai dömping. Ha a szerb kormány nem védi meg a saját iparát, polgárai munkahelyét, akkor tovább csökken az életszínvonal, a vásárlóerő és ezzel együtt a gazdaság teljesítőképessége is.
Menyire sanyargatja az állam – a felügyelőségek által – a vállalkozókat?
– Igaz a mondás, hogy ha kiszáll valakihez a felügyelőség, akkor ott találnak is valami szabálytalanságot. Megtörtént, hogy három felügyelő három napra megszállta a pékséget, és minden dokumentumot átnyálaztak. Mindent rendben találtak, megírták a jegyzőkönyvet, és távoztak. Igencsak meglepődtünk, amikor egy hét múlva öt felügyelő jött el. Olyan nincs, hogy egy magánzónál miden rendben legyen, Belgrádból újra kiküldték őket, valamit találniuk kellett.
Sokféle péksütemény készül
Akkoriban építettük a réteskészítő részleget. A számlákon szereplő ajtókat, ablakokat is külön-külön meg kellett mutatni nekik, hogy melyik az, és hova van beépítve. Mivel másba nem tudtak belekötni, a kenyérszállításra használt műanyag ládákat, rekeszeket vették elő. A ládákat alapeszközként tartottuk nyilván, és visszaigényeltük a rájuk kirótt forgalmi adót. A felügyelők szerint azonban a ládákat fogyóeszköznek kell tekinteni, annak ellenére, hogy több éven át használjuk őket. Kiszámították, hogy mennyi adót nem fizettem be, és még jó vastagon meg is büntetettek, ez volt a lényege az egész inspekciónak.
Régebben történt egy érdekes eset, a felügyelők akkor sem találtak hiányosságokat. Mit ad isten, az egyik számlán naposcsibékre akadtak, ami igencsak felkeltette az érdeklődésüket. Anyósomnak vettem annak idején a csibéket, a számla a pedig a pékség többi irata közé keveredett. Akkoriban a sógorom volt a könyvelő, elkönyvelte őket a pékség többi kiadásaival együtt. A felügyelők kérdőre vontak, én meg azt a válaszoltam, hogy kenyérhulladékon felneveltem a csirkéket, és megetettem őket a munkásokkal.
A vállalkozó hozzá tud-e jutni kedvező hitelekhez, amelyekből modernizálni lehet a termelést?
– Mindig is arra törekedtünk, hogy ha kicsit is, de minden évben végezzünk valamilyen beruházást, fektessünk be a termelésbe, még ha a beruházás megtérüléséig 5-6 évet kell dolgozni, és a keresetet a hitelrészletek törlesztésére kell is fordítani. Legutóbb egy tíz méter hosszú hűtőházat építettünk. Tavaly komolyabb szándékaink is voltak, szerettünk volna egy vendéglőt nyitni Zentán, de a gazdasági helyzet miatt a terv megvalósítása késik, csakúgy, mint a malom megépítése is, pedig a projektumot már jóváhagyta az illetékes hatóság – mondta Árok Jolánka, a cég pénzügyese.
– Az energia rohamos drágulása miatt a sütésére használt földgáz olcsóbb energiahordozóra való cseréjére gondoltunk. A havi gázszámlánk meghaladja a 300 000 dinárt, energiatakarékosabb megoldás kellene. Létezik már gazdaságos fűtési eljárás, fel lehetne váltani a drága földgázt. Egy cseh cég olyan berendezést gyárt, amellyel minimális a hőveszteség: a legkülönfélébb fűtőanyagok – mezőgazdasági hulladék, szalma, kukoricaszár, gally, fűrészpor stb. – felhasználásával gazdaságosan és automata vezérléssel fűti a kemencéket. Még arra is gondoltak, hogy a füst és a kisütött kenyér melegét visszavezessék a rendszerbe.
Az alternatív fűtési lehetőség igen csábító, az átállás, a berendezések ára viszont elgondolkodtató, ahhoz ugyanis mintegy 200 000 eurót kellene befektetni. El is mentem a fejlesztési bankba, hogy érdeklődjek a hitellehetőségek iránt, de azt a választ kaptam, hogy nem vagyunk rentábilisak. Ez igazán meglepő, hiszen soha egyetlen napra sem volt zárolva a pékség folyószámlája, nincsenek adóságaink, a korábbi hiteleket rendre visszafizettük a bankoknak.
Az automata kemencékből frissen sült kenyerek gördülnek ki
Az egyik neves külföldi pénzintézet képviselője viszont kéretlenül is kedvező hitelfeltételeket kínált, mivel a bank politikájában az alternatív energiafelhasználásra irányuló beruházásokat külön kedvezményes kölcsönökkel támogatják.
A tapasztalt pékmester szerint mi a jó kenyér titka?
– A hagyományos kenyérnek semmilyen titka sincs, csak jó minőségű liszt, víz, só és élesztő kell hozzá. Valamikor édesanyám is sütötte a kenyeret, szép nagy, három-négykilós cipókat – mondta árok Árok József díjazott pékmester.
