Nem lehetett egy buta ember, aki arra oktatott bennünket, hogy nem tudhatjuk, mire ébredünk. Bölcsességét saját esetemmel támaszthatom alá. Este makkegészségesen feküdtem le, és hajnalban úgy éreztem, mintha enyhe áramütés ért volna. Mire megvirradt, úgy megduzzadt a lábam, mintha egész életemben rakodómunkás lettem volna.
Ma már tudjuk, hogy az enyémmel azonos baj gyötörte Radnóti Miklóst is. Az erőltetett menet következtében bedagadt a lába. Megrázó erejű költeményében ezt így fogalmazta meg:
,,[...] fölkél és újra lépked,
s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet[...]”
Nem kell az orvostudomány doktorának lenni annak kiderítéséhez, hogy a vérrögök keltek útra Radnóti ereiben, hol itt, hol ott zárták el a vér útját, s ez okozta a vándorló fájdalmat.
Távol áll tőlem a szándék, hogy bárkit is egészségi állapotommal untassak. A talán túl hosszúra kerekedett bevezetőben azt szerettem volna közhírré tenni, hogy 2000 első hónapjában huzamosabb időre ágyba kényszerültem. A soha véget nem érőnek tűnő szürke napok alatt azt kellett tapasztalnom, hogy a világtörténelemben példa nélküli merényletsorozat rázkódtatja meg Szerbiát. Kezdődött azzal, hogy 12 évvel ezelőtt, január 15-én bombahírként robbant, hogy likvidálták Arkant. Viszonylag rövid idő alatt gyilkos merénylet végzett Pavle Bulatović véderőminiszterrel, Branislav Lainović Lajavi gárdaparancsnokból lett üzletemberrel, Boško Perošević tartományi kormányfővel, az ingatlanok gyűjtésének nagymesterével és más neves személyiséggel.
Likvidálása előtt Arkan kerülte a közszereplést. Illegalitásba vonult. Utoljára meggyilkolt kebelbarátjának és bajtársának, Radovan Stojičić Badžának, a szerbiai rendőrség vezérezredesi rangú tábornokának, megbízott belügyminiszternek a temetésén készült róla fénykép. Akkoriban már a hágai ügyészség körözte, s sürgette kiszolgáltatását. Slobodan Milošević elnöki minőségében azt válaszolta Carla del Ponte főügyésznek, hogy aranytálcán adnák ki, de lássa be, noha teljes erőbevetéssel kutatják rejtekhelyét, eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. A főügyész erre tolta Milošević elé a gyászszertartáson készült fényképet, amely közvetlenül a háta mögött álló Arkant is megörökítette.
Ez a hidegvérű tömeggyilkos könnyeivel küszködött. Tudatában lehetett, ha egy rendőrtábornokot kinyírnak, az ő sorsa is megpecsételődött.
Nem ült ölbe tett kézzel. Megkísérelte menteni a bőrét. Felvette a kapcsolatot a hágai törvényszék belgrádi irodájának nyomozóival. Mit vallhatott? Feltehetően ezt azok tudják, akik lehallgatták. Annyi kiszivárgott, hogy adatokkal szolgált a horvátországi, boszniai háborúról és a főkolomposok tetteiről. Ez okozhatta vesztét. Ezt a túl sokat tudó tanút el kellett némítani.
Úgy, ahogy mondom. El kellett hallgattatni. Ezt erősítette meg Radmilo Bogdanovićnak, Milošević belügyminiszterének a közelmúltban adott nyilatkozata is. Szerinte egy rendőrgyakornok annak kiderítésével kezdte volna a vizsgálatot, ki adott parancsot, hogy Arkan nem szállítható kórházba, amíg életjelt ad.
Ez a végtelenül bonyolult, több szálon futó, számos egyént gyanúba keverő gyilkosság nem kerek évfordulóját az időszerűsítette, hogy a dél-afrikai Fokvárosban lebukott Dobrosav Gavrić, a rendőrből lett gengszter, aki a fegyházból szökött meg, mielőtt a bíróság 35 év börtönbüntetésre ítélte volna Arkanra és két testőrére leadott gyilkos sorozat vádjával.
Megszökött, vagy szökni hagyták.
Két évig is elhúzódhat, amíg döntés születik, hogy kiadják-e Szerbiának. Nem a magamfajta íródeáktól várják el a kezességet biztonságáért. Előbb vagy utóbb azok sorsára juthat, akiket az Arkan hagyatékáért vívott küzdelem áldozatainak tekintenek.
Még az ítélet kihirdetése előtt ugyanis egy belgrádi kávéházban likvidálták Dalibor Mateovićot. Mivel gyilkosait nem fogták el, két változat kering meggyilkolásának okáról. Az egyik szerint a maffia ezzel figyelmeztette fivérét, Zvonko Mateovićot, hogy nem kell annyira megbíznia emlékezőtehetségében. Zvonko ugyanis – mint testőr – az Arkan elleni merénylők közül megsebesítette és felismerte Gavrićot, s ezt a bírósági tárgyaláson meg is erősítette.
Gyilkosok végeztek Vojislav Jekićtyel, Loznica nyugalmazott rendőrfőnökével is. Az Arkan gyilkosai elleni perben a koronatanú szerepét töltötte be. A bérgyilkosok megnevezésén kívül azt vallotta, hogy Arkan likvidálását Andrija Drašković bűnöző, egyben az állambiztonsági szolgálat munkatársa szervezte meg Rade Markovićnak, a titkosrendőrség akkori vezetőjének utasítására. Súlyosan terhelt több magas rangú rendőrtisztet is.
A kemény vádak ellenére a megnevezettek ügyében nem indult vizsgálat.
Megalapozott tehát a gyanú, hogy felsőbb utasításra az Arkan elleni merényletet Andrija Drašković szervezte meg. Az összes gengszterrel ellentétben rendezett családi körülmények között nőtt fel, nem az utca és a börtön edzette kemény fickóvá. Az annyi ne kérdezd, ki voltam sikerember közül az egyetlen, aki befejezte a közgazdasági egyetemet.
Egy értelmiségi gengszter. A gengszter azonban gengszter marad, attól függetlenül, hogy művelt vagy primitív, a pandúr is pandúr, a rabló pedig rabló marad, még ha olykor el is mosódik közöttük a határ.
Még napjainkba is.
