Az Európai Unióban jelenleg 30 másodpercenként válik el egy házaspár, de a Távol-Keletről sincsenek jobb híreink, hiszen az utóbbi években ott már a nyugdíjasok is tömegesen válnak. Szociológusok a jelenséget a „nyugdíjba vonult férj szindrómával” magyarázzák, Japánban ugyanis rengeteg férfi csak a munkára koncentrálva tölti aktív évtizedeit, ezért sok esetben a házaspárok alig ismerik egymást.
Magyarország is rosszabbul áll, mint húsz évvel ezelőtt: nő a válások száma (az elmúlt 50 évben öt-hatszorosára nőtt az elváltak száma és napjainkban minden tizedik magyar felnőtt elvált házastársától), a fiatalok pedig „csak úgy” összeköltöznek: 10 év alatt megduplázódott az élettársi kapcsolatok száma, és a 25 év alatti fiatalok egyötöde élettársi kapcsolatban él. 1970-ben minden ötvenedik, napjainkban minden tizedik kapcsolatot nem hivatalosítanak anyakönyvvezető előtt – az élettársi kapcsolatok elfogadottsága sokat változott.
Mind többen tesznek apasági nyilatkozatot, vagyis nő a házasságon kívül született gyerekek száma is: az 1990-es években 13 százalék volt az arányuk, ez 2006-ban 36 százalékra emelkedett – ma minden harmadik gyerek így jön a világra. Kitolódott a fiatalkor és a családalapítás ideje is: a munka világába való átmenet nehézségei a fiatalkort kitolják egészen a 30–35 éves korig, ugyanakkor a szülői háztól való elköltözés, illetve a gyerekvállalás és a megházasodás is későbbi korban történik meg. A biztonságos anyagiak megteremtése a fontosabb, csak ezt követően gondolnak a családalapításra a fiatalok.
A házasság visszaszorulása gazdasági tényezőkkel is összefüggésbe hozható: a társadalom egyik végpontján azok állnak, akik egy keresetből is fenn tudnak tartani egy elfogadható életszínvonalat, nem szorulnak a házasság nyújtotta anyagi biztonságra, miközben a másik társadalmi végponton, az elszegényedő rétegeknél a családalapítás önálló kereset nélkül a bizonytalan jövőbe tolódik. A házassággal szemben valóságos alternatíva a tudatosan vállalt egyedülálló státus is: a fiatal nők egy részének ez választás és nem kényszer eredménye.
És mi a helyzet Szerbiában? Ma 60%-kal kevesebben kötnek házasságot, mint húsz évvel ezelőtt, és a házasságok száma évről évre csökken. A Statisztikai Hivatal legutóbbi kimutatása szerint nálunk átlagosan 12,5 évig tartanak a házasságok, és minden ötödik válással végződik, ami kétszer több, mint 50 évvel ezelőtt. Dr. Zoran Milivojević pszichoterapeuta szerint a házasság válsága a második világháború utáni mentalitás megváltozásával magyarázható: az emberek ekkortól már anyagi biztonságban éltek, és élvezni akarták az életet. De az élvezetekre alapozott kapcsolat nem lehet tartós, mert az emberek nem tudják minden szükségletüket kielégíteni a házasságban. A kilenvenes évek, illetve a NATO-bombázások is rányomták bélyegüket erre a jelenségre: miközben ezekben a válságos években kevesebb volt a válás, manapság leggyakrabban éppen az ekkoriban kötött házasságok bomlanak fel – szociológusok szerint azért, mert ez a felborult erkölcsi rend kora, amikor a fiatalokat nem foglalkoztatta különösképpen a jövő, inkább az volt fontos, legyen mellettük valaki, és amint stabilizálódott a helyzet, az így kötött házasságok jelentős része megingott. A jóslatok szerint a mostani válság elmúltával – egyesek szerint már idéntől – ismét emelkedni fog a válások száma. Hogy ez nem lesz drámai mértékű, részben annak köszönhető, hogy Szerbiában még sok nő nem rendelkezik önálló egzisztenciával.
Hosszú ideig jellemzően 10–14 év után döntöttek a házasság felbontása mellett az emberek, az utóbbi években azonban a legtöbben 20 év házasság után akarnak új életet kezdeni, vagy a házasság első és negyedik éve között, a kijózanodás és az alkalmazkodás időszakában. A pszichológusok szerint a házasságkötést követő két-három év a szerelem időszaka. Az első gyermek érkezésével mintegy „újrakötik”, megerősítik kapcsolatukat a házastársak. A hetedik-nyolcadik évben szokott a leggyakrabban „kifulladni” a kapcsolat: gyakori, hogy ekkor már két gyermek is van a családban, nincsenek látványos események, a házastársak úgy érzik, kimerült a kapcsolatuk és eltávolodtak egymástól. Sokszor ilyenkor keresnek a felek új kapcsolatot, és meg sem próbálják a régit feltölteni. Szakemberek szerint az életminták közé beépült, hogy a válás megoldása lehet a kiüresedett kapcsolatnak. A válással végződő házasságok háromnegyed részében gyerekek is vannak, tehát a közös gyerek léte nem gátolja meg az embereket abban, hogy házasságukat felbontsák. A társadalmi megítélés és a nemi szerepek változása is közrejátszik abban, hogy egyre többen döntenek a válás mellett, a nők ugyanis gyakran egymaguk is el tudják tartani a gyermekeket. A tapasztalatok szerint a válások mintegy 70 százalékát éppen a nők kezdeményezik. Gyakori válóok a férj hűtlensége vagy alkoholizmusa, de ügyvéd ismerősöm elmondása szerint a nők leginkább a kapcsolat kihűlésére, az együtt töltött idő és a kommunikáció hiányára panaszkodnak. A férfiak általában értetlenül állnak az ilyen indoklás előtt, szerintük ugyanis a közös esti tévézés kimeríti a tartalmas együttlét fogalmát. Ők általában valamilyen konkrét ok (pl. megcsalás) miatt adják be a válókeresetet vagy azért, mert az asszony „lelépett”. Az ügyvédnő sarkosan fogalmaz: „Az első két évben kifejezetten megtiltanám a válást: saját tapasztalatból állítom, ez az időszak az összecsiszolódásé.”
Elválni közös megegyezéssel a legegyszerűbb, de a feleség terhessége alatt és a gyermek egyéves koráig erre egyáltalán nincs lehetőség. A vagyonmegosztási és a gyermekelhelyezési perek gyakran magánál a válásnál is sokkal hosszabb, fájdalmasabb folyamatok: a felek megosztoznak egymással a könyvtárukon, sőt még az arany mandzsettagombokon is. Megegyezés híján árverezést rendel el a bíróság, ami anyagilag a legrosszabb forgatókönyv. A válást és a vele járó változásokat legnehezebben mégis a gyermekek élik meg, pszichológusok szerint akár két évig is eltarthat, míg feldolgozzák a traumát. A szakemberek azt javasolják: őszintén, a koruknak megfelelő módon kell a szülőknek közösen elmondaniuk, hogy mi és miért történik.
Ugyan nincs recept a sikeres házasságra, de azt mondják, azzal kössük össze az életünket, akivel öregségünkig tudunk majd beszélgetni. Hogy ez a „szövetség” addig fennmaradjon, folyamatos ápolást, befektetést igényel.
