Hegedűs János Nyékincán, elődei házában él nyugdíjba vonulása óta. Azt mondják róla, magányos farkas, de azt is, hogy ő a nyékincaiak összetartója (Ótos András felvételei)
Nem véletlenül nevezte magányos farkasnak egyik falubelije Hegedűs Jánost, a nyékincai (nikinci) Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület elnökét, hiszen rászolgált erre a jelzőre. De hogy magában ez a jelző nem állja meg a helyét, bizonyítja az is, hogy évek óta sikeresen vezeti az egyesületet, napi szinten kapcsolatban áll a tagsággal, vagyis a helybeli magyarokkal. Akkor hát hogy is van ez?
Magányos farkas, aki összefogta és egybetartja a nyékincei magyarokat? Talán így is mondható, de ha tévedünk is, egy biztos: Hegedűs János nagy áldozatot vállalt a helybeli, sőt a szélesebb értelemben vett szórványmagyarságért, a szerémségiekért. Ezt az igyekezetét a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség idén plakettel hálálta meg, melyet az elmúlt hétvégén vehetett át Zentán.
Amikor Hegedűs János idestova hetvenhárom évvel ezelőtt napvilágot látott, Nyékincán még szép napjait élte a magyar művelődési élet, az anyanyelvű oktatás, melyet akkoriban a református iskolában szerveztek meg. Itt szívta magába az alapvető tudnivalókat Hegedűs János is, a későbbi tanárember. Szerencséje volt, mert gimnáziumi tanulmányait is magyarul, Újvidéken végezhette. Mint ő maga is gyakran hangsúlyozza, falubelijeivel ellentétben neki megadatott az anyanyelvi tanulás lehetősége, ennek köszönhetően beszéli ma is szinte egyetlenként Nyékincán csaknem sértetlen hangsúllyal a magyar nyelvet, és vezeti eredményesen az egyesületet. Mint annyian mások, Hegedűs is hagyhatta volna veszni anyanyelvtudását, hiszen a középiskola befejezése után Újvidéken szerb nyelven szerezte meg egyetemi diplomáját testnevelés és biológia szakon, majd tornatanárként elhelyezkedett Laćarakon és Mitrovicán, ahol hamarosan közkedvelt tanáremberré vált. Amikor nyugdíjaztatása nyomán, 1996-ban visszatért szülei földjére, Nyékincára, a faluban már az anyanyelvápolás is rég megszűnt, magyar nyelvű tagozatok pedig több mint harminc éve nem működtek. A teljes magyar nyelvű oktatás ugyanis a hatvanas évek elején – idestova 50 éve –, az anyanyelvápolás pedig a nyolcvanas évek elején szűnt meg. Nem volt rá igény. Nem tevékenykedett a művelődési egyesület, s a különféle szakcsoportok sem. Egy emberöltő elég volt ahhoz – ha ezt Hegedűs Jánosével mérjük –, hogy a virágzó kulturális élet teljes mértékben leépüljön.
Felújították a nyékincaiak a Petőfi nevét viselő egyesületüket
– Ezt a rombolást talán sohasem heveri ki a nyékincai magyarság, mi már csak enyhíteni tudtunk ezen az állapoton – véli a falu lakosai részéről szemlátomást őszinte tiszteletet élvező Hegedűs. – Mert azért valamit csak sikerült elérni. Épp tíz évvel ezelőtt, 2002-ben alapítottuk meg az egyesületet, székházat, próbatermet, közösségi teret alakítottunk ki az egykori református egyházközösség tulajdonában levő épületben. Mindent mi magunk teremtettünk meg, önkéntes munkával. Ezért is hangsúlyozom, hogy egyedül semmit sem érhettem volna el Gudeljević Annuska alelnök, a helybeli Galambos Laci, valamint Csábi Sanyi, Novák Évi, Rumán Erzsike, Vivód Katica és a többiek munkája nélkül. Az ő odaadásuk kellett ahhoz, hogy valamit elérjünk. Anyanyelvápolásra most is több tíz gyerek jár az egyesületünk által felkarolt Nyékince, Herkóca és Platics helységekben. Jovanović Edit tanítja a mi gyerekeinket is, akár a rumaiakat és mitrovicaiakat. Szép eredménynek számít, hogy az idén Nyékincán 22, Herkócán 14-15, Platicson pedig 10 gyerek tanulja a magyar nyelvet. Be kell vallani, hogy ez kicsit az oktatási támogatásnak is köszönhető. Megkíséreltük, majd elálltunk attól a szándékunktól, hogy az anyanyelvápolást bevigyük az iskolába. Itt a gyerekeket sajnos csúfolják a társaik, ha anyanyelvápolásra járnak, ezért jobb ettől megóvni őket, elvagyunk az egyesületben is nagyon jól.
A heti egy anyanyelvápolási óra persze kevés, de a szerémségi egyesületek – így a legdélebbi is a hét szerémségi magyar művelődési egyesület közül –, többet nem tudnak biztosítani. A gyerekeket ezen felül igyekeznek táborokba küldeni, kirándulásra vinni, a tánccsoportba irányítani, hogy minél gyakrabban és sokoldalúbban találkozzanak a magyar nyelvvel. Jelenleg két korosztályba sorolva dolgoznak a táncosokkal, csaknem 14-15 taggal csoportonként.
– Ez nem kevés, sőt nagyon büszkék vagyunk, hogy tavaly felsős néptánccsoport kategóriában a Csicsóka táncegyüttes bronz oklevelet érdemelt ki a Kőketánc vetélkedőn. A díj jelentőségét növeli, hogy szórványban működő egyesületnek még nem sikerült díjat szereznie ezen a rendezvényen – mondja a tanáremberre jellemző érces hangerővel bíró Hegedűs János.
Az egyesület legnagyobb termében csaknem leszakadt a mennyezet, ennek most már nyoma sincs, nyugodtan tarthatnak órákat, rendezvényeket
Mindezen kívül nagyon fontos a nyékincaiak életében, hogy a környékbeli, tehát a dél-bácskai és a szerémségi egyesületekkel szorosan tartják a kapcsolatot, rendszeresen részt vesznek egymás rendezvényein, közösen kirándulnak, bátorítják, segítik egymást. Valamennyiüket vendégül fogják látni őszre, egyesületük 10. évfordulójának megünneplésén. Minderre nagy szükség van, mint ahogyan a Hegedűs János-féle emberekre is, akik mindig ott teremnek, ahol a közösségnek szüksége van rájuk, még akkor is, ha esetleg szívesebben töltenék idejüket kedvenc erdejükben, a méhkaptáraik mellett.
Tévé van, magyar műsor nincs |
