Tény, hogy Szerbiában a nyugdíjak jelentik az egyik legjelentősebb költségvetési kiadást. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) éppen ezért többek között a nyugdíjrendszer reformjához köti a Szerbia számára tavaly megítélt készenléti hitel harmadik részletét. Jovan Krkobabić kormányalelnök tegnap ismertette az IMF küldöttségével a nyugdíj- és rokkantbiztosítást szabályozó törvény tervezetét. A téma kapcsán lapunknak Zoran Popov közgazdász nyilatkozott.
Eddigi sajtóértesülések szerint a törvénytervezet a következő rendelkezéseket irányozza elő: a legalacsonyabb nyugdíjkorhatár 53-ról 58 évre való megemelését férfiak és nők esetében is, a munkaévek kedvezményezett elszámolásának megszigorítását, a nyugdíjazáshoz szükséges szolgálati évek emelését, valamint a családi nyugdíjakhoz kötött feltételek szigorítását. Ön szerint ezek az intézkedések valóban meghoznák a kívánt eredményt?
– Ezeket az intézkedéseket nem lehet reformnak nevezni. Egy reform során radikálisan kell átformálni a rendszert. A felsorolt intézkedések közül a munkaévek kedvezményezett elszámolásának megszigorítását tartom indokoltnak és szükségszerűnek.Korábban nagyon széleskörűen határozták meg azoknak a csoportját, akik jogot formálhattak a munkaévek kedvezményezett elszámolására, majd 2003-ban megtörtént az első idevágó szigorítás, ami még mindig nem volt elegendő. A minimális nyugdíjkorhatár emelését szintén jogosnak tartom. A mai ember sokkal magasabb átlagéletkort ér el, mint korábban, tehát teljesen természetes, ha hosszabb ideig kell dolgoznia. Nem olvastam a szóban forgó törvénytervezetet, biztos forrásokból azonban annyit még megtudtam, hogy bizonyos módosítások függvényében rendkívül romlani fog a jelenlegi és jövőbeni nyugdíjasok helyzete is, ugyanis a törvénytervezetben a nyugdíjak összegét az árak változásához kötik. Ez azt jelenti, hogy azok, akik 30–40 évig hozzájárultak ennek az államnak a gazdasági, szociális és bármilyen más fejlődéséhez, nem élvezhetik a jövőben várható gazdasági fejlődés gyümölcsét. Véleményem szerint sokkal előnyösebb lenne az úgynevezett svájci formulát alkalmazni, ennek az a lényege, hogy a nyugdíjak összegét 50 százalékban a bérek változásához, 50 százalékban pedig az árváltozáshoz kötik. Szerbia halántékán érzi az IMF pisztolyának csövét, ezért készül ilyen kártékony intézkedést végrehajtani. Más országokban a nyugdíjrendszer reformjakor ennél sokkal kevésbé kártékony intézkedések miatt utcára vonultak az emberek és megakadályozták azok végrehajtását. Szerbiában az a gond, hogy erkölcsi szempontból nem hiteles emberek állnak az államhatalom élén. Ezek az emberek az ország gazdasági stabilitásának fokozását két csoport, a nyugdíjasok és a földművesek terhelésével akarják elérni. A szerbiai politikum csak szónokolni szeret, és a médiumokban szerepelni, komoly munkát azonban nem vállal magára. Erre az a bizonyíték, hogy a nyugdíjrendszer reformjával kapcsoltban elfelejtik a fekete gazdaság problémáját. A hivatalos szerbiai bruttó nemzeti össztermék (GDP) 40 százalékát teszi ki a fekete gazdaság, ez a mutató a nyugat-európai országokban 10 százalék körül alakul. Továbbá azt sem szabad elfelejteni, hogy a magánszektorban az alkalmazottakat minimálbérre jelentik be, majd a vállalattulajdonos zsebből nagyobb bért fizet ki munkásainak. Ezzel nagyon megrövidül a nyugdíj- és rokkantbiztosítási alap. Ha az állam tenne valamit a feketegazdaság legalizálásának érdekében, ha tenne valamit annak érdekében, hogy a vállalattulajdonosok a teljes bérre jelentsék be munkásaikat, akkor számításaim szerint legalább egyharmaddal kevesebb összeggel kellene a nyugdíjakat a költségvetésből pénzelni. Erről senki sem beszél, pedig ezek az intézkedések jelentenék az igazi megtakarítást. Valamint még két tényt szeretnék kiemelni: napjainkban a szerbiai ipari termelés 50 százalékkal, a GDP pedig 60 százalékkal alacsonyabb mint 1986-ban. Ezek a gazdasági mutatók az eddigi kormányok tehetetlenségének folyományai. 10 évvel az úgynevezett demokratikus változások után legalább azt elvárhatnánk, hogy a polgárok életszínvonala megegyezzen az 1986-os életszínvonallal. Ehhez képest Szerbia 2030-ig még véletlenül sem érheti el az emlegetett évben jellemző életszínvonalat. Ezeknek a tényeknek az ismeretében nem lehet jól működő nyugdíjrendszert kiépíteni, hajtsanak végre akár száz álreformot, akkor sem fog sikerülni. Az én megállapításom szerint a kormány gyökeres reformja nélkül egyik terület reformját, hatékonyságának növekedését sem szabad remélni. Amíg ennek az országnak a gazdaságát a G17 Plusz tartja kezében, addig semmi sem fog történni. A hatalmi koalíció pártjai belekeveredtek minden nagyobb korrupciós botrányba, ennek ismeretében nem számíthatunk semmiféle fejlődésre.
Már néhány éve hallani a kijelentéseket, hogy a szerbiai nyugdíjrendszernek egy helyett hárompilléresnek kellene lennie, vagyis az állami- és a magánnyugdíjpénztárakra, valamint az önkéntes nyugdíjpénztárakra kellene épülnie. Országunk esetében hatékonynak tartaná ennek a rendszernek a bevezetését?
– Főleg az angolszász és esetleg bizonyos nyugat-európai országokban működik sikeresen ez a rendszer. Liberális közgazdászok csoportja Szerbiában először 2003-ban ajánlotta az említett rendszernek a bevezetését. A Világbank ehhez kapcsolódó véleménye azonban az ötlet fázisánál már meg is állította a kezdeményezést. A Világbank szerint egy Szerbiához hasonlóan szegény és fejletlen országban nem lehet alkalmazni ezt a rendszert. Ezzel egyet is értek. Ha valaki 300 eurót keres, akkor nehezen tud havonta akár 200 eurót is elérő összeget elkülöníteni a magánnyugdíjpénztárba. Ehhez egyszerűen túl alacsonyak a bérek. És azt is akadálynak tartom a hárompilléres nyugdíjrendszert illetően, hogy Szerbiában a korrupció szinte legális. Véleményem szerint a magánnyugdíjpénztárakba érkező összegeket a politikusok a mágnásokkal együtt ellopnák. Önkéntes nyugdíjpénztárak nálunk is léteznek, viszont csak azok számára, akiknek van pénze. Akiknek pedig van pénze, azoknak mindig is lesz, és teljesen mindegy számukra, hogy egyszer mekkora lesz a nyugdíjuk. Szerbiában is azt kell nézni, mint a legtöbb európai országban: hogyan lehet az első pillérre támaszkodva eltartani az ország nyugdíjasait.
Jurij Bajec, a szerb kormányfő gazdasági tanácsadója kijelentette, hogy amennyiben Szerbiának ebben az évben sikerül 1,5 százaléknál nagyobb gazdasági növekedést elérnie, akkor még idén feloldják a befagyasztott nyugdíjakat és béreket a közszférában. Mekkora esélyt lát erre?
– Nagyon könnyű 1,5 százaléknál nagyobb gazdasági növekedést elérni. Ha az állam venné a fáradtságot, és felszámolná a fekete gazdaságot, akkor legalább 3 százalékkal emelkedhetne a gazdasági növekedés. Szerbiában a GDP a mezőgazdaság és az ipari termelés függvényében növekedhet a legjelentősebben. Ezért a kormánynak életre kellene keltenie a szinte teljesen megsemmisült ipart, és támogatnia a földműveseket. Mivel azonban semmi jel sem utal ara, hogy az államvezetés e téren bármit is tenni készül, ezért csakis a világgazdaság globális fellendülése, illetve friss külföldi tőke beáramlása esetén növekedhetne nálunk is a GDP. Egyébként véleményem szerint az IMF fogja legjobban akadályozni a szerbiai GDP növekedését. Az IMF kártékonysága miatt van az, hogy egyes államvezetők az IMF felszámolását, vagy átszervezését követelik, ezért tiltakoznak bizonyos országokban az emberek az utcákon a pénzügyi szervezet ellen.
