Hogyan hat ki a drágulási hullám az Ön családi költségvetésére?
- Fogalmam sincs, hogyan fogunk megélni 53.9%
- Összébb kell húzni a nadrágszíjat 40.2%
- Nem hat ki lényegesen 5.9%
Ahogy heti körkérdésünkből kiderül, az emberek nagy részének fogalma sincs arról, hogy fog megélni az elkövetkezőkben, vagy azt tartja az egyetlen lehetséges útnak, hogy összébb húzza a nadrágszíjat.
Én már nem is tudom követni az árak alakulását, képtelen vagyok megjegyezni, mi mennyibe kerül, hiszen szinte minden vásárlásnál újabb kiírásokkal találkozom. Amit sikerült regisztrálnom, az a cukor árának drasztikus emelkedése. Mivel igencsak édesszájúak vagyunk, cukrot hetente veszek. Már a nyolcvan dináros kilónkénti árat is sokalltam érte, hát majd elszédültem, amikor megláttam, hogy már száz dinárnál is többe kerül. Aztán rövidesen a drágításra is magyarázatot kaptunk, a zentai cukorgyár igazgatója ugyanis megosztotta velünk azt a titkot, hogy ezentúl a cukornak csak az előállítása kerül nyolcvan dinárba, vagyis ha a kereskedő még hasznot is akar látni, legalább egy százasért kell árulnia.
Ami még nagyon tud bosszantani, az a villanyáram árának az alakulása. Tisztában vagyok vele, hogy még nem drágult meg, de már az is idegesít, hogy a szolgáltató folyton azt veri a fejünkhöz, milyen olcsón kapjuk az áramot az Európai Unió országaihoz képest. Hát vegyünk már vissza a tempóból! Lehet, hogy az EU-ban többet fizetnek érte, de ott a fizetések is magasabbak. Talán az unió helyett többet kellene foglalkozni a dél-szerbiai fogyasztók tartozásának behajtásával... Persze az áram árának emelésére sem kell már sokat várnunk, hamarosan azt is bele kell kalkulálni a nadrágszíj-összehúzási projektbe.
Felment a hús, a kenyér, meg az olaj ára is, de fogalmam sincs mennyivel, no meg az az igazság, hogy nem is érdekel. Teljesen mindegy, mi mennyivel lett drágább, a lényeg, hogy a fizetésünk egy vassal sem emelkedik. Éveken át nézegettem, mi az olcsóbb, mi a drágább, három- vagy hatkilós mosóport érdemes-e venni, másfél- vagy félliteres mosogatószert emeljek-e le a polcról. Úgy néz ki, ezzel a jövőben már nem kell sokat foglalkozni, mert lehet, hogy csak az egykilós mosóporra meg a félliteres mosogatószerre futja majd.
Egy ideje már belefáradtam abba, hogy az árakon mérgelődjek, hogy a pénztelenségen dühöngjek. Nem akarok folyton ezen rágódni. Majd lesz valahogy. Való igaz, máról holnapra élünk, egyre több kenyeret, egyre kevesebb húst, zöldséget és gyümölcsöt eszünk, de mégis: mi a fenét csinálhatnék?!
Nemrég az állatorvos azt tanácsolta, adjunk több húst a kutyánknak, mert szerinte egy kicsit sovány. Erre nem sok mindent tudtam mondani, csak annyit, hogy jó, és kijöttem a rendelőből. A húst emlegetve rögtön eszembe ötlött, hogy még a nekünk szánt csirkéket sem fizettem ki, de már a kutya húsadagja is a nyakunkon van. Egy kissé bepánikoltam ettől a sok fizetni való hústól, de aztán azzal nyugtattam meg magam, hogy valószínűleg a kutya sem fog éhen halni, ha nem kap ma azonnal húst. Ahogy mi, úgy ő is kivárja majd a fizetést. Ez a kutya-dolog különben éppen jó példa az elszegényedésünkre. Ha kevés a pénzünk, mi emberek hízunk, mert folyton kenyeret és tésztát eszünk, a kutyánk meg fordítva, ő a kenyértől nem hízni fog, hanem soványodni.
