Az utóbbi tíz-tizenöt évben alig volt olyan választás, amire a politikusoknak legalább egy része ne mondta volna azt, hogy sorsdöntő. Most is lépten-nyomon ezt a jelzőt lehet hallani, és annyi igazság azért mégis van a dologban, hogy a visszarendeződés réme még mindig kísért, különösen ha figyelembe vesszük, miért is oszlott fel a kormány idő előtt.
Kosovo kapcsán sajnos még mindig sok szólamot el lehet adni, s amíg van rá igény, hogy dörgedelmes szólamokat halljanak, addig a politikusok nem is fognak fukarkodni a szólamok tekintetében, még akkor sem, ha tudván tudják, a déli tartomány (most már sokak által elismert önálló ország) kérdésében aligha lehet az ellenkezésen kívül bármit is tenni. Egyedül az újbóli elszigetelődés lehet bizonyos. Országos szinten tehát erről fog szólni a döntés, és kétségtelen, hogy nagyon megfontolandó: eljátsszuk-e még egyszer az embargós szerepet, vagy nem, futunk-e még egy kört, hogy ugyanott kössünk ki, ahonnan elindultunk, vagy nem.
Helyi szinten természetesen nem erről szól a kampány, de kétségtelen, hogy az országos eredményeknek közvetve lesz hatásuk a helyi dolgok alakulására is. Ha netalán megtörténne a visszarendeződés, a nyugati donációk, a hitelek és a beruházások megcsappanásával szűkös lenne az államkassza, aligha jutna a községeknek és természetesen a tartománynak, ahonnan az utóbbi időben szép pénzeket kaptak a vajdasági községek. Persze folynak az ígérgetések, hogy „mi” ezt jobban tudnánk csinálni, mások lennének a prioritások. Kishegyesen például mindenki nagyobb hangsúlyt fektetne az utcák aszfaltozására, mások a szociális kérdések megoldására összpontosítanának jobban, de azt kevesen teszik hozzá, hogy ezekről a pénzekről nem községi, sőt gyakran még csak nem is tartományi szinten születnek a döntések.
A helyi választásokon szereplő pártok száma lényegesen nem változott, újdonságnak számít például, hogy helyi vonatkozásban is megjelent a Vajdasági Szociáldemokrata Liga, s annak ellenére, hogy röviddel a választási kampány előtt jött létre a szervezet, negyedikként adták át teljes (huszonöt jelöltes) listájukat. Ebből az adatból természetesen nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de szervezettség szempontjából korántsem tekinthető elhanyagolható tényezőnek. Újnak számíthat a Montenegróiak Pártja is, bár ők korábban a Krstaš Egyesület formájában már jelen voltak a politikai szintéren.Teljes listát állított még a Magyar Koalíció, a Demokrata Párt, a Szerbiai Szocialista Párt, a Montenegróiak Pártja és a Parasztszervezetek Szövetsége. Érdekes viszont, hogy a Szerb Demokrata Párt és Új-Szerbia koalíció helyi szervezetei mindössze 12 jelöltet állítottak, de e tekintetben nem jeleskedett a Szerb Radikális Párt sem 17 jelöltjével. A jelöltek tekintetében ezek a helyhatósági választások talán az eddigi legtömegesebbek, hiszen a pártok és csoportok nem kevesebb mint 220 jelöltet állítottak. Kétszer több a jelöltek száma mint a korábbi többségi választási rendszer esetében, hiszen akkor a 25 képviselői helyre 5 – 6 jelöltet állítottak, vagyis összesen mintegy száz név szerepelt a listákon. Választhat tehát a mintegy tíz és félezer választópolgár tetszése szerint.
Sokakban itt is felmerült, hogy a magyarok tömörülése nem váltja-e ki a szerbek és montenegróiak nemzeti alapon történő felzárkózását például a radikális lista mögé. Ennek a lehetősége természetesen fennáll, ha figyelembe vesszük a legutóbbi parlamenti választások eredményeit, amikor is a VMSZ 35,3 százalékos támogatottságát a radikálisok követték 20 százalékkal. A Demokrata Párt támogatottsága 15,1 százalék volt, a többiek közül pedig egyik sem érte el az öt százalékot. A Magyar Koalíció azonban Kishegyes esetében nem jelent olyan tömörülést, mint több más helyen, hiszen a községben nem működött sem a VMDK, sem pedig a VMDP, csak a VMSZ-nek vannak helyi szervezetei.
Az esélyeket latolgatva biztosra vehető, hogy a Magyar Koalíció kapja a legtöbb szavazatot, s bár lehet, hogy ezzel sokan vitába szállnának, ismerve a választók konzervatív beállítottságát, semmi sem enged arra következtetni, hogy a korábbi arányok lényegesen megváltozhatnak. Biztosra vehető, hogy bejut a képviselő-testületbe a Szerb Radikális Párt is és a Demokrata Párt is. A fenti támogatottsági mutatókat véve alapul a többieknek nem sok esélyük lenne, de helyhatósági választásokról lévén szó nem mindig érvényesül a köztársasági választásokra jellemző arány. A választásokkal foglalkozók kiszámították, hogy egy-egy listának a részvételi aránytól függően 400 – 500 szavazatot kell szereznie az első mandátumhoz, a további mandátumokhoz viszont már ettől jóval kevesebb szavazat is elég. Ezt a cenzust pedig a korábbi eredmények alapján elérheti a G17 plus, a liberális párt, Koštunica demokratái, a szocialista párt, de helyhez juthat a Liga és a Montenegróiak Pártja, sőt valószínűleg a parasztszervezetek is, annak ellenére, hogy abban most nem szerepelnek a bácsfeketehegyi Gazdakör jelöltjei.
Az igaz, hogy nemzeti szempontból két homogénnek nevezhető lista van, a Magyar Koalíció listája és a Montenegrói Párt listája, de ebből korántsem kell homogenizációra következtetni, annál inkább, mert a jelöltek névsorából ítélve több párt elsősorban a magyar szavazatokra számít.
