A sikeresként elkönyvelt októberi 5-ei forradalom után a vakok azt hitték, ismét látnak, a bénák eldobták mankóikat, az óvatosabbak azonban tudták, hogy a demokratikus változások nagy kuruzslói nem fogják egykönnyen kigyógyítani társadalmunkat, és hogy nem minden arany, ami fénylik. Gondoltak erre az Ellenállás (Otpor) mozgalomban is, azonban mégis az a nézet kerekedett felül körükben, hogy feladatukat elvégezték, elzavarták a zsarnokot, és hogy mostantól minden jobb lesz. Nem így történt. Kilőtték a kormányfőt, az idő múlásával a déli tartomány kérdése mit sem veszített időszerűségéből, a tévéhíradókban egyre gyakrabban hangzik el az „elszigeteltség” kifejezés. Világossá vált, hogy ismét össze kell szedni a csapatot, és hogy újra pályára kell lépni. Az egy évtizede alapított Otpor a múlt hónapban - sokéves szünet után - Újvidéken szervezett nyilvános akciót, nyolc évvel ezelőtt ez a város képezte a ellenállás magját, várható is volt, hogy a mozgalom itt éled újjá. A főtéri megmozdulásra egy vödör hamut hoztak magukkal, ezzel jelképesen azt érzékeltették, hogy az elmúlt évek „demokratikus változásai” csupán porhintés volt az emberek szemébe, és hogy lényegében semmi sem változott.
A múlt évezred utolsó éveiben az Ellenállás mozgalom aktivistáinak három fő célja az volt, hogy szabad választásokat eszközöljenek ki, megdöntsék Milošević uralmát, és hogy Szerbiából „normális” országot faragjanak. A polgárok egy új erőt láttak a főként fiatalokból álló, új mozgalomban. Az Ellenállás egy frontba tömörítette az elnyomás ellen küzdő erőket, egyetlen, közös ökölcsapással szerettek volna véget vetni a diktatúrának. A mozgalom jele is ezt a törekvést szimbolizálja, az ökölben egymás mellé szoruló, egyenként gyenge ujjak - együttesen - hatalmas csapást képesek mérni. Nenad Šeguljev, az újjáélesztett mozgalom aktivistája most úgy véli, hogy annak idején az Ellenállás túl nagy lelkesedéssel és energiával, túlzott vehemenciával vágott bele az emberek felvillanyozásába, az októberi fordulat után viszont nem látták világosan, hogy milyen irányban kell folytatniuk tevékenységeiket. Próbálkoztak ugyan különböző kampányokkal - ilyen volt például a Figyelünk benneteket! elnevezésű is -, de a lendület, az energiaszint gyorsan leapadt, egyre többen léptek ki, ami nagy hiba volt. Az Otpor népmozgalom túl magasan szállt, ezért túl nagyot zuhant. Egyszerűen pihenni tért, és pár éven belül törölték is a politikai szervezetek listájáról.
Az újjáélesztés ötlete Šeguljev fejében villant fel egy hónappal ezelőtt, miután találkozott és beszélgetett egyik dél-szerbiai ismerősével, valamikori ellenállóval. Megpróbálták felkutatni a szervezet egykori tagjait. A nyolc év alatt sok ellenálló elment az országból, munkába állt, most pártokban és más szervezetekben tisztségeket töltenek be, pozíciójuk nem engedi meg, hogy aktívan és nyilvánosan részt vegyenek a mozgalom tevékenységeiben. Ettől függetlenül megjelennek az Otpor-akciókon, a távolból figyelik őket, és pozitívan értékelik az újjászületést. A különböző internetes fórumokból, beszélgetésekből stb. világosan kiderül, hogy a polgárok többsége is támogatja az újrakezdés ötletét, még akkor is, ha az akciókon - egyelőre - közel sem jelennek meg annyian, mint 2000-ben. Egyre több visszajelzést kapnak más vajdasági és szerbiai városokból, tehát az újraindításnak van jövője.
Az Ellenállunk Európáig! új jelmondat alatt futó régi-új mozgalom most nem hordozza sem a népi sem az egyetemista előtagokat, nem számít sem nemkormányzati, sem politikai szervezetnek, egyelőre be sincs jelentve, „illegálisan” tevékenykednek. Akcióik - lényegükben - preventív jellegűek, megpróbálják kinyitni a szavazópolgárok szemét, ugyanis úgy ítélték meg, hogy veszélyben vagyunk, és hogy az előttünk álló választásokon ismét valakik ellen voksolunk majd, nem pedig - szabad meggyőződésből - a legtöbbet ígérő politikai opcióra.
- 2000-ben túl sokat vártunk a fordulattól. Bizonyos változások történtek ugyan, de berlini utam előtt még mindig Belgrádba kell mennem vízumért. Most attól kell tartanom, hogy a valamikori forradalom főfigurája - új Miloševićként - a választások után éppen azokkal lép majd koalícióra, akik ellen annak idején közösen küzdöttünk, azokkal a pártokkal paktál, amelyeket annak idején ki kellett volna zárni Szerbia politikai életéből. Azok az emberek, akikről azt gondoltuk, hogy többé nem sétálnak majd szabadon városaink utcáin, most politikailag aktívak. Tíz évvel ezelőtt azt terveztem, hogy megszököm az országból, a visszaesést látván a gondolat ismét megfordult a fejemben. Harmincéves vagyok, itt szeretnék családot alapítani, de ehhez - sajnos - még mindig nem teremtődtek meg a feltételek. Most sokkal jobban rettegek a vörös-fekete típusú, káoszt és őrületet jelentő politikai rezsim hatalomra kerülésétől, mint annak idején attól, hogy nem sikerül majd elzavarni őket, és hogy tovább kínoznak bennünket - mondta az elkeseredett ellenálló. - Szerbiában a teljes visszazuhanás veszélye fenyeget, a május 11-ei választások ismét sorsdöntőek lesznek.
Bakaidőm alatt bozóttüzet oltottam Montenegróban. A Podgorica melletti, nehezen megközelíthető, sziklás hegyoldalon vasseprűkkel csapkodtuk a lángokat, a vizet a hátunkon cipelt húsz, harminc literes gumitömlőkből locsoltuk. Mindannyiunk meglepetésére a tüzeket könnyen eloltottuk, diadalittasan vonultunk a hűvösbe pihenni. Fél óra sem telt el, a perzselő nap elpárologtatta azt a pár csepp vizet, amelyet szerény készleteinkből szétpermeteztünk, és az átforrósodott kövek ismét lángra lobbantották a hegyoldalt. A sziszifuszi meló során mindannyian vért izzadtunk, de a tüzet csak a naplemente, a forróság mérsékelődése után sikerült végleg eloltanunk...
A szerbiai bozóttűz mindaddig újra és újra fellángol majd, ameddig kősziklás társadalmunk évtizedeken keresztül hevülő köveit nem hűtik le végérvényesen a környezetünkben végbemenő, uniformizáló változások. A pillanatnyi forró klíma megkönnyíti ugyan a tüzek fellobbanását, a hőhullám azonban nem tarthat örökké, az Otpor tűzoltóbrigádja meggyorsíthatja a hűtési folyamatot.
