Az utóbbi hetekben ismét Mile Jerkovićtól hangos a sajtó. Most a zentai Mezőgazdasági Rt.-vel kapcsolatban került rivaldafénybe. Mint ismeretes, Jerković parancsára a múlt héten a vállalat dolgozói blokád alá vették Zenta központját, megakadályozták, hogy bárki bejuthasson a városháza épületébe, sőt ő és a leghűségesebb emberei még az állami földekre kiírt árverést is meghiúsították – tették mindezt a rendőrség jelenlétében.
Mégis, ki ez az ember? Kinek lehet akkor hatalma, hogy több százakat az utcára vezényeljen, megbolygassa egy város nyugodt mindennapjait, bejusson egy olyan föld árverezésére, melyről kitiltotta a mezőgazdasági minisztérium, cirkuszt csináljon ott, és közben a rendőrség tétlenül nézze a történéseket?
Mile Jerković üzleti ténykedései még a kilencvenes években kezdődtek, igaz, korábban, a nyolcvanas években, Topolyán már különféle üzleteket meg éttermeket nyitott, de azok többnyire veszteségesek voltak. Az állítólag mindössze hat elemit kijárt üzletember „karrierje” akkor indult el, amikor Arkan harcosaként gazdag szlavóniai falvakat szabadított fel és meg lakosságától, és Arkan szárnyai alatt cigaretta- és olajcsempészésben utazott. Ez akkora hasznot hozott a konyhájára, hogy ripsz-ropsz megtollasodott. Az országban bekövetkezett privatizációt aztán mintha csak neki találták volna ki, a vajdasági privatizáció győzteseként szokták emlegetni. Igaz, viszonylag későn, csak 2006-ban kapcsolódott be a magánosításba, de röpke másfél év alatt 17 ezer hektár termőföldet és 30 vállalatot vásárolt fel, köztük főleg mezőgazdasági birtokokat és szállítmányozó cégeket. Nem mindet a saját nevére íratta, némelyiket lánya, Višnja vagy felesége, Mirjana nevében vette meg hatéves kölcsönökre. Így került a kezébe a mitrovicai Sremekspress, a zombori Severtrans, a šabaci Autosaobraćaj 7. Jul, a topolyai Topolatrans, a nagybecskereki Autobanat, de ebben az időszakban vásárolta meg a sziváci Bácskát, a bácsi Agrobačkát, a zentai Mezőgazdaság Rt.-t, a szondi Mali Boracot, a sári (Aleksa Šantić) mezőgazdasági kombinátot, a szépligeti (Gajdobra) Jedinstvót, a gádori (Gakovo) Graničart, az osečinai Krušik Plastika elnevezésű vállalatot, a hódsági (Odžaci) Poljostrojt és a topolyai Grmeč elnevezésű céget is. Mindenütt sokat ígért, fejlődést, beruházást, aztán a felét sem tudta, vagy akarta valóra váltani.
Sikertelen gazdálkodásának egyik ékes példája a sári mezőgazdasági kombinát tönkretétele. Amikor megvásárolta a vállalatot, annak tizenháromezer marhája volt, másfél évvel később üresen álltak az istállók, tönkrement a géppark és jelzálog terhelte az épületeket és a földet. A sziváci Bácskában „elfelejtette” felépíteni a beharangozott biodízelt előállító gyárat, a tönk szélére juttatta a szondi Mladi borac nevű mezőgazdasági vállalatot, eladósította a Topolatransot és az Autobanatot, és még sorolhatnánk.
Adósságai miatt a Privatizációs Ügynökség 2008-ban és 2009-ban több adásvételi szerződést meg is semmisített. Egyik alkalommal, amikor 2009-ben közölték vele, hogy hat vállalatot elvesznek tőle, állítólag öngyilkosságot kísérelt meg. Az akkori hírek szerint ki akarta vetni magát a hatodik emeletről, és ebben lánya akadályozta meg.
A valamikori cigarettacsempészésért jogerősen háromévnyi börtönbüntetésre ítélték, de a mai napig nem idézték be a fogházba. Sőt, amióta a neve Darko Šarićtyal kapcsolatban is felmerült, és állítólag ő az egyik legfontosabb tanú a kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított üzletember elleni nyomozásban, éjjel-nappal őrzik.
De nem kell messzire mennünk sikertelen gazdálkodásának példáiért, itt van nekünk a zentai eset. A Mezőgazdaság Rt.-t 2007 februárjában 195 millió dinárért vette meg, akkor a részvények 42,97%-a került a birtokába, a kisrészvényeseké maradt a részvények 48%-a, a maradék 8% pedig ún. passzív részvény volt. Ennek a 8%-nak a fejében a magánosítást követő első év végén köteles volt beruházni a vállalatba, és ezt a vállalat igazgatója szerint meg is tette. Dragan Bukvić igazgató korábban azt nyilatkozta napilapunknak, hogy 50 millió dinárt ruháztak be, és erről igazolásuk is van a Privatizációs Ügynökségtől, ezért a 8%-ot adásvételi beruházásként a Mezőgazdaság Rt. nevén vezetik. A kisrészvényeseknek persze erről a beruházásról egész más a véleményük, de valamiért senki sem áll ki mellettük. 2009-ben arról cikkeztünk, hogy blokkolva volt a Mezőgazdaság Rt. folyószámlája, hogy hónapokat késett a munkások kifizetésével, hogy óriási adósság gyülemlett fel, hogy nem fizették az államtól bérelt földterületek bérleti díját. Akkoriban szó volt arról is, hogy ha a Jerković vezette konzorcium nem tesz eleget a vásárlás alkalmával kötött szerződésben foglaltaknak, akkor a Privatizációs Ügynökség hatályon kívül helyezi a vásárlásról szóló szerződést. Persze erre sem került sor.
Most ismét a Mezőgazdaság Rt. tartozásainak behajtása és az állami földek bérbeadása körüli hercehurca a téma. Jerković azt mondja, az emberek megélhetéséért harcol, nem a saját érdekei vezérlik, de a mezőgazdasági minisztérium állítólag már nem hisz neki, legalábbis erre utal azon határozatuk, mely kimondja, a Mezőgazdaság Rt. a felhalmozott adósságok miatt nem élhet a licitáció nélküli elsőbbségi jogával, sőt nem is vehet részt az árverésen. Jerković szájából a múlt héten az hangzott el, hogy a zentai önkormányzat a cukorgyár kezére akarja játszani a földeket, de ők ezt nem fogják hagyni, a tények mellettük állnak.
Hogy ebből a cirkuszból mi lesz a kiút, az megjósolhatatlan. Az a legnagyobb probléma, hogy a Mezőgazdaság Rt. ügye 250 család megélhetését jelenti. Persze Jerković ezzel nem takarózhat élete végéig, de az biztos, hogy olyan megoldást kell találni, amely után ezek az emberek nem válnak munkanélkülivé.
És a végén újra megkérdezhetem: kicsoda akkor Jerković? Földesúr, üzletember, vagy talán bűnöző, akinek mindenhová elér a keze? Én nem tudom a választ.
