A szerbiai közvélemény hajlamos azt gondolni, hogy csakis Szerbiára gyakorol folyamatos nyomást a Nyugat, a koszovói albánokat viszont a tenyerén hordozza. Nekünk feltételeket szabnak, és hiába teljesítjük mindeniket, új föltételek következnek, a beígért jutalom meg sehol; bezzeg az albánokat csak jutalmazzák, függetlenséget kapnak, pénzt, paripát, fegyvert, pedig semmit se tesznek, amivel mindezt kiérdemelnék, hangoztatják sokan.
A történet persze ennél jóval bonyolultabb és árnyaltabb. A szövetséges nyugati államok sem elsősorban a koszovói albánok iránti határtalan szimpátiájuk miatt ismerték el a kikiáltott függetlenséget, hanem azért, mert a térség stabilitása és saját geostratégiai érdekeik szempontjából ez mutatkozott számukra jobb megoldásnak. És Hashim Thaçira sem nehezedik kisebb nemzetközi és belföldi nyomás, mint Boris Tadićra. Gyomrozzák rendesen a legjobb barátainak tartott németek és amerikaiak, hogy egyezzen meg Szerbiával, mert különben búcsút mondhat kormányfői pozíciójának, és esetleg a szervkereskedelemre vonatkozó vádakat is komolyabban elő lehet majd venni. Csakhogy Thaçi hatalmon maradását egy esetleges megegyezés is veszélyezteti, hiszen az utcát mozgósítani képes ellenzéke bizonyára árulást kiált majd, zavargások törhetnek ki. (Szerbiában is kiabálni fognak egyesek, de a zavargások elég valószínűtlen forgatókönyv.)
Hogy végül hogyan végződnek Brüsszelben a Koszovó regionális képviseletéről folyó szerb–albán tárgyalások, azt talán már akkor tudni fogjuk, amikor ez a portré megjelenik. Mindenesetre a kompromisszumos megoldás megszületése felé mutat, és a kölcsönös nyomásgyakorlás részét képezi mind a szerbiai államfő kinyilatkoztatott pesszimizmusa a tárgyalások kimenetelét illetően, mind a koszovói kormányfő előremenekülő kijelentése, hogy Szerbia ma el fogja ismerni Koszovó függetlenségét.
Hashim Thaçi 1968-ban született a koszovói Broćnában. A Koszovói Demokrata Párt elnöke, 2008. január 9-étől Koszovó Autonóm Tartomány, 2008. március 1-jétől pedig a kikiáltott Koszovói Köztársaság miniszterelnöke.
A Prishtinai Egyetemen tanult filozófia és történelem szakon, 1991-ben az albán egyetemisták szövetségének elnökévé választották. Két évvel később csatlakozott a Svájcban élő koszovói albán politikai emigránsokhoz, ott is tanult, beiratkozott a Zürichi Egyetem történelem és politológia szakára. Közben megalakította a Nagy Albánia megteremtéséért küzdő Emberek Koszovói Mozgalmát, amely egy marxista-leninista politikai szervezet volt, erőteljes nacionalista beütéssel.
Nem sokkal később hazatért, és a szerveződő Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UÇK) vezetője lett. A szervezetnek anyagi forrást és fegyvereket biztosított, egyes források szerint kétes üzletemberek bevonásával és maffiakapcsolatok révén. Thaçiék első „harci cselekménye” 1993. május 25-re tehető, amikor a Koszovó szívében található Glogovacnál lévő vasúti csomópontnál négy társával megöltek négy szerb rendőrt, és hármat súlyosan megsebesítettek. 1996. június 17-én ismét lecsapott az UÇK, amikor Észak-Koszovóban tüzet nyitott egy rendőrautóra. Pár évvel később a vučitrni szerb katonai bázisra dobtak kézigránátokat.
1997 júliusában távollétében a Prištinai Kerületi Bíróság 10 év börtönbüntetésre ítélte terrorista merényletekért. Thaçi ekkor már híveivel együtt az erdőségekben bujkált és szervezkedett.
1999 elején ő vezette a koszovói delegációt a rambouillet-i tárgyalásokra, amelyek sikertelenül végződtek és a NATO intervenciójához vezettek.
A koszovói nemzetközi protektorátus bevezetését követően teljesen felhagyott gerilla múltjával, és megalakította a Koszovói Demokrata Pártot. 2003-ban Budapestre érkezve a Ferihegyen letartóztatták, mert a ’97-es ítélete alapján az Interpol is körözte, de az UNMIK közbenjárására elengedték.
2007-ben pártja megnyerte a választásokat, és a koszovói elnök őt kérte fel kormányalakításra.
Hashim Thaçi nős, egy fiúgyermek apja. Beszél németül és angolul.
