December 21-én, azaz ma kezdődik a csillagászati tél az északi féltekén. Egészen pontosan 22:47-kor kezdődik a naptári tél. Ezen a napon lesz a leghosszabb az éjszaka és a legrövidebb a nappal. Mindez azt jelenti, hogy minden nap hosszabbak lesznek a nappalok, tehát szép lassan ki is lábalunk majd a télből.
A napforduló csillagászati kifejezés, mellyel a Napnak a Föld egyenlítőjéhez való helyzetét fejezzük ki. A napforduló az a pillanat, amikor a Föld forgástengelye a legnagyobb szögben hajlik el a Nap sugaraitól.
Számos hagyomány kapcsolódik ehhez az időszakhoz. Hajdanában a téli napforduló beköszöntekor gyümölcsökkel teli nagy tányérokat helyeztek az asztalokra, abban a reményben, hogy az elkövetkező év is bővelkedik majd gyümölcsökben.
A görögök ilyenkor a bor istenét ünnepelték, Dionüszoszt. Tiszteletére misztériumjátékokat rendeztek, ezekből fejlődött ki a görög dráma.
A rómaiak december 17-én ülték meg Saturnus isten tiszteletére a Saturnalia ünnepét. A féktelen karneváli vidámsággal megült ünnepen úr és szolga szerepet cserélt, az emberek megajándékozták egymást.
Nyitókép: Illusztráció/Pexels