A Szerbiai Képviselőház heves vita és a Szerb Pravoszláv Egyház ellenvetéseinek ellenére tavaly március 26-án elfogadta a diszkrimináció-ellenes törvényt. A szóban forgó jogszabály értelmében folyó év március 1-jéig kellett volna megválasztani az egyenjogúsággal megbízott biztost. Az előírásoknak megfelelően az említett tisztségre csakis a parlamenti képviselői csoportok jelölhették a számukra legideálisabbnak vélt személyt. A törvényben megszabott határidőn belül három személyt jelöltek a képviselői csoportok, közülük csak Goran Miletić, a Liberális Demokrata Párt jelöltje felelt meg a diszkrimináció-ellenes törvényben előírt követelményeknek: elvégzett jogi tanulmányok, legalább tíz év tapasztalat az emberi jogok védelme területén, valamint erkölcsi és szakmai kiválóság.
A parlament az utolsó pillanatban egy újabb feltételt is meghatározott, ez pedig a rendkívüli tárgyalótermi tapasztalat volt. Ennek a feltételnek már Miletić sem felelt meg, végül a képviselőház alkotmányos kérdésekért illetékes bizottsága úgy döntött, hogy sikertelennek nyilvánítja a választást, és tovább keresi a megfelelő biztost. A hír hallatán felháborodottak körében elhangzott az a kijelentés, miszerint a parlament a független civil szférától való félelme miatt nem választotta meg Miletićet. Lapunk felkereste kérdéseivel a szóban forgó jogászt és emberi jogi aktivistát, aki egyedül a megválasztása körül kialakult zűrzavarral kapcsolatban nem volt hajlandó nyilatkozni, mert – mint mondta – a folyamat még nem zárult le.
A diszkrimináció-ellenes törvény előírásai alapján mi lenne az egyenjogúsággal megbízott biztos feladata?
– A diszkrimináció-ellenes törvény előirányozza egy új, független tisztség, az egyenjogúsággal megbízott biztos tisztségének életre hívását. A biztosnak elsősorban azoknak a polgároknak a panaszát kell felülvizsgálnia, akik hátrányos megkülönböztetés miatt érzik sértve emberi jogaikat. A biztos először az ügy békés rendezését indítványozza, vagyis a diszkrimináló és a diszkriminált fél megegyezésében próbál közvetíteni. Ha nem jár sikerrel, akkor elkészít egy jegyzőkönyvet, amelyben megállapítja a hátrányos megkülönböztetés esetének megtörténtét. Ezután ismét két lehetősége van: vagy csak nyilvánosságra hozza a jegyzőkönyvet, vagy – súlyosabb diszkrimináció esetén – az áldozat nevében az illetékes állami szerveknél vádat emel az elkövető ellen.
Az a tény, hogy az előírt határidőn belül nem sikerült kinevezni a biztost, Ön szerint arra mutat rá, hogy az illetékes állami szervek félvállról veszik a diszkrimináció-ellenes törvényt? Milyen üzenetet küld ezzel az állam a szerbiai polgárok, valamint a világ, Európa felé?
– Hasonlóan alakultak a történések, amikor a közhasznú információk biztosát és az ombudsmant kellett kinevezni. Az már szinte tény, hogy a független szervek megválasztásakor az illetékesek nem tartják tiszteletben a törvény által megszabott határidőket. A polgárokat illetően az állam még nem késik túlságosan sokat, csak 7 nap telt el a határidő lejárta óta. Ami a világot és Európát illeti, valószínűleg azt a következtetést vonták le a történtekből, hogy Szerbiában továbbra is a törvények alkalmazása a legkérdésesebb. Ezért ha a jövőben jelentéseket készítenek Szerbiáról, akkor talán nemcsak azt nézik, hogy mely törvényeket fogadták el országunkban, hanem hogy azokat mekkora sikerrel alkalmazzák.
Ha már a többi országnál tartunk, milyen a szomszédos országok tapasztalata a diszkrimináció-ellenes törvényt, illetve az egyenjogúsággal megbízott biztos intézményét illetően?
– Minden ország másként állt hozzá és másféleképp oldotta meg a szóban forgó kérdést. A volt Jugoszlávia tagállamai közül Koszovó volt az első állam, ahol meghozták a diszkrimináció-ellenes törvényt. Ezután következett Horvátország, ahol a Szerbiában tapasztalt ellenálláshoz hasonló elutasítással fogadták a jogszabályt. Horvátországban Koszovóhoz hasonlóan a biztos hatáskörét az ombudsmanra ruházták, bár itt a törvény értelmében kinevezték a nemek egyenjogúságáért felelős biztost is. Bosznia-Hercegovina valamivel Szerbia után hozta meg a törvényt. Itt a 3 nemzet miatt fennálló politikai gondok miatt nem sikerült kinevezni az egyenjogúsággal megbízott biztost, bár a közvélemény szerint szükség lenne rá. Boszniában az ombudsmant illetően is nagy gondokat okoz, hogy mind a 3 nemzetnek külön ombudsmanja van. A régióban legutóbb Albániában fogadták el a diszkrimináció-ellenes törvényt, ez nagyon hasonlít a szerbiaira. Macedóniában és Montenegróban még csak a törvénytervezet készült el.
Mint a téma és probléma ismerője, Ön szerint mennyire eleven a szerb társadalomban a diszkrimináció, majdnem egy évvel az erre vonatkozó törvény elfogadása után?
– A hátrányos megkülönböztetés jelen van, és továbbra is azoknak a csoportoknak kell szembenézniük ezzel a problémával, akiknek eddig. Remélem, soha többé nem kell megérnünk, hogy a szerb kormány egyik képviselője valamelyik európai ország fővárosában kijelenti, hogy Szerbiában nincs diszkrimináció. Ezen a kijelentésen minden jelenlevő nevetett, mivel még a legfejlettebb országokban is jelen van a hátrányos megkülönböztetés. Ez a betegség minden társadalmat megfertőzött, a kulcskérdés az, hogy hol milyen módon küzdenek ellene. Az erre vonatkozó szerbiai törvényt azért tartom jónak, mivel az alkotmánynál is széleskörűbben határozza meg a polgárok védelmét. A törvény többek között tiltja a fizikai és szellemi fogyatékkal élők, vagy bármilyen más betegségben szenvedő személyek, a különböző politikai nézeteket vallók, a különböző nemi irányultságúak, a nők, a nemzeti és a vallási kisebbségek diszkriminációját. A szóban forgó jogszabállyal a polgárok elsősorban azt kapták, hogy a jövőben az állami szervek egyetlen képviselője sem fordíthatja el fejét a hátrányos megkülönböztetés tényétől, mivel egy rendkívül részletes fogalomrendszer határozza meg, hogy mi számít diszkriminációnak. A polgárok és a közvélemény a biztos kinevezése után érzi majd leginkább a változást.
