Hősök, hazafiak, vagy éppen ellenkezőleg, háborús bűnösök-e a JSZK és Szerbia Hágában egy kivétellel súlyos börtönbüntetésre ítélt egykori politikai és katonai vezetői? Milutin Mrkonjić szocialista minisztert nem gyötrik kételyek. Szerinte az elmarasztaltak hazájuk szabadságát védelmezték, Slobodan Milošević a hősök hőse, s egyszer majd a történelem is méltányolja érdemeit.
Bár több párt erre felszólította, a kormány nem foglalt állást, hallgatásba burkolódzott. Ez nem meglepő, hiszen a szocialisták és a demokraták a közelmúltban elfogadták a megbékélési nyilatkozatot, amelyből nem deríthető ki, vajon ezzel fátylat kívántak-e borítani az emberi tragédiáktól, törvénysértésektől terhes időszakra. A közvélemény elvárta, hogy az okmány aláírása előtt a szocialisták megkövetik a lakosságot az uralmuk alatt elkövetett bűnökért. Boris Tadić államfő is adós maradt a válasszal, miként értelmezhető kijelentése, hogy mindkét párt átérzi vezetőinek halála miatti fájdalmat? Azt sem tudni, vajon Ivica Dačić továbbra is megalapozottnak tekinti-e a kiagyalt tömegsírok és az agyrém hűtőkocsik megfogalmazását.
A hágai törvényszék 1200 gépelt oldalnyi ítélete nem elalvás előtti olvasmány. Nem ajánlott irodalom 120 éven aluliaknak.
Nem terjedelme, hanem tartalma miatt: rémtörténetek gyűjteménye. A bíróság elfogadta az ügyészség vádjait, hogy a közös bűncselekmény elkövetésére szövetkezett bűnszervezet tagjai vétettek a háborús szokásjog ellen, háborús bűntetteket követtek el, noha tudomásuk volt róla, nem gátolták meg alárendeltjeiket fegyvertelen polgárok zaklatásában, bántalmazásában, meggyilkolásában, lányok, asszonyok megbecstelenítésében, települések kifosztásában, majd felperzselésében, több min 750 ezer személynek vagyonától, személyi okmányától való megfosztásában, a határon túlra való elűzésében azzal a céllal, hogy megváltoztassák Koszovó etnikai összetételét.
A bíróság nem adott hitelt a vádlottak védekezésének, hogy a lakosság tömegesen a NATO légicsapásai elől menekült. A törvényszék kimondta, hogy egyfelől a kényszerkilakoltatás egy héttel a külföldi beavatkozás előtt kezdődött, másfelől pedig a legkeményebben bombázott Belgrádból a polgárok nem távoztak lakhelyükről.
Az ítélet szerint azonos módon kitervelten támadást intéztek a települések ellen, amelyeket először a tüzérség vaktában lőtt, túlzott erőt alkalmazott, majd a hadsereg és a rendőrség harckocsizó és gyalogsági alakulatait vetették be, s követték el az előbbiekben felsorolt bűntetteket. Meglepő, hogy a csaknem 15 szerb és albán nevén felsorolt városok, falvak, települések jegyzékébe nem került be Račak. Feltehetően a bíróság nem tekintette feladatának annak kiderítését, mi is történt 1999 januárjának derekán e faluban.
A hazai hivatalos változat, a külföldi, a honi újságírók, a NATO egybehangzóan azt állítja, hogy fegyverek dörögtek, s sokan áldozatul estek. Miként és miért? Erről már eltérnek a vélemények. Tárgyilagosságra, elfogulatlanságra törekedve, fogalmazzunk úgy, a történtek óriási nemzetközi felháborodást keltettek, s utána döntött úgy a katonai szövetség, hogy légi erejével térdre kényszeríti Jugoszláviát.
A bíróság sem vádlottként, sem tanúként nem idézte be Goran Radosavljević Gurit, akkoriban a különleges rendőrosztag parancsnokát, napjainkban nyugalmazott csendőr altábornagyot. A BBC a koszovói eseményekről több filmet forgatott, számos személyt megszólaltatott, közöttük Gurit. Mintha vadászélményeit mesélné, mosolyogva ecsetelte, hogy osztaga zavartalanul miként közelítette meg, s kerítette be a falut. Könnyed, társalgó hangnemben elmondta, hogy a farkasordító hidegben még a kutyák is elhúzódtak meleg odúkba, nem ütköztek ellenállásba, s ellenőrzésük alá vonták a kis települést.
Ha ez így igaz, akkor miként eshetett áldozatul csaknem 50 személy, közöttük idősek, asszonyok és gyermekek? Az akkori belgrádi hivatalos közlemény – Gurival ellentétben – azt állította, hogy a fegyveres erők megütköztek a szakadárokkal, akik közül sokan elestek. William Walker, a nemzetközi ellenőrök vezetője a helyszínre sietett, s világgá kürtölte: Hallatlan bűncselekmény történt. Ez vérfürdő! Mindenfelé holtestek hevernek, az áldozatok polgári személyek.
Milošević halála meggátolta, hogy perében ítéletet hirdessenek. Hívei ezt úgy értelmezték, hogy nem bizonyították be bűnösségét, s ezért ártatlannak kell tekinteni. A nemzetközi törvényszék első ízben marasztalta el a néhai elnököt, mert irányította a hadsereg, a rendőrség, más fegyveres alakulatok hadműveleteinek összehangolására alapított közös parancsnokságot, amelynek tagjai adtak utasítást a bűncselekmények elkövetésére.
A Mrkonjić által élharcossá előléptetett Milošević elkerülte a hadműveleti övezeteket, még a kórházban ápolt sebesülteket sem látogatta meg, a terepi munkával, a felügyelettel az ítéletben legközelebbi munkatársának, bizalmi emberének nevezett Nikola Šainovićot bízta meg. Felhatalmazta, hogy nevében intézkedhet gyakori terepszemléje során. A bíróság szerint tudott a bűntettekről, de óriási befolyása ellenére semmit sem tett meggátolásukra.
Miért zárnánk ki, hogy Nebojša Pavković, Sreten Lukić, Vladimir Lazarević, Dragoljub Ojdanić azzal áltatta magát, hogy a hazáját védelmezte? A bíróság nem tért ki arra, hogy tiszti esküjüket miként egyeztették össze a rablással, fosztogatással, tömegek terrorizálásával, elűzésével, csecsemők, gyermekek, aggastyánok lemészárlásával, a nemi és más erőszakkal. Talán ezzel nem terhelték meg lelkiismeretüket, vagy mások életét a nullánál is kevesebbre értékelték.
Milan Milutinovićot felmentette a bíróság. Jogászok nyelvén ezt úgy fogalmazták meg, noha elnöki tisztséget töltött be, nem avatkozott be saját munkájába.
Hívei mélyen hallgatnak arról, hogy hazai bíróság már bűnösnek mondta ki Miloševićet. Mioljub Vitorović képviselte a vádat Ivan Stambolić brutális, szadista kivégzésének és a Vuk Drašković elleni budvai merényletkísérlet ügyében. Úgy fogalmazott, hogy nem csak a vádlottak, hanem Slobodan Milošević egész rendszere felett ítélkeztek, s e rendszer a bűnön, véren, hazugságon, félrevezetésen, álhazafiságon, orvgyilkosságokon alapult. Végkövetkeztetésként leszögezte, ha nem marasztalják el Slobodan Milošević bűnös rendszerét, akkor a történelem mond ítéletet.
Kétlem, hogy lenne olyan okos ember, aki ennél bölcsebbet mondhat.
