Kisded fekszik a jászolban. Mellette szerető anyja, felette óvó apja. A friss szalma illata puhán és melegen körbeölel mindenkit, a földből kitörő fűszálon a harmat cseppje csillagként töri meg a fényt és a békés csendet szárnycsapdosások simogatják meg. A juhok szorosan egymáshoz simulnak, a pásztorok lélegzete elakad és egyszerre hatalmas világosság támad: Ne féljetek, íme nagy örömet adok hírül nektek...
Karácsony csodája a születés, ami által a szeretetet ünnepeljük, hiszen abban a betlehemi kőbölcsőben nem más látott napvilágot, mint az a szelídség, amely engedelmességre bírta a világot. Ez a mozzanat a teremtéssel egyenrangú, hiszen mindkét esemény valami kezdete, de míg a világ létrehozása olyan nagyszabású, mint az ősrobbanás, hiszen egy növekvő, folyamatosan táguló folyamatról beszélünk, addig a karácsony nagysága ezzel ellentétes: az ember számára megfoghatatlan, leírhatatlan és határtalan Isten megtestesült és csecsemőként csodálkozott rá a mindenségre. Ez a legnagyobb ajándék, amit a teremtett világnak adhatott, hiszen megtestesülni annyit jelent, mint jelen lenni. Az emberek számára pedig ez a legfontosabb, vagyis, hogy az általa szeretett másik odafigyeljen és ezáltal időt áldozzon rá.
A karácsony azonban mit sem ér azon apró mozzanatok, hangulatok és illatok nélkül, amelyek lecsendesítik a lelket és arra ösztönöznek bennünket, hogy odaforduljunk a másikhoz. Ne pompával ünnepeljünk hát, hanem odaadó szeretettel.
Illusztráció/Pexels
Ezekkel a gondolatokkal kíván áldott karácsonyt a szenteste napján a 78 éves Magyar Szó.
Nyitókép: Illusztráció/Pexels
