Legyen béke, szabadság és egyetértés – mondta március 15-i ünnepi beszédében Orbán Viktor. A Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság sajtóosztálya úgy becsüli: nagyjából tízezer ember hallgatta meg a kormányfő szónoklatát a Nemzeti Múzeum előtt.
Mintegy tízezer ember tapsolt, amikor a miniszterelnök arról beszélt: nem engedünk a ’48-ból. „Nem tűrtük el 48-ban, hogy Bécsből diktáljanak nekünk, nem tűrtük el 56-ban és 1990-ben sem, hogy Moszkvából diktáljanak. Most sem hagyjuk, hogy Brüsszelből, vagy bárhonnan, bárki is diktáljon nekünk”.
Valóban szép gondolat ez, méltó a szabadság ünnepéhez, méltó nemzetünk legfényesebb napjairól való emlékezéshez.
Az első pillanatban. Tértől és időtől, valamint kontextustól függetlenül.
Mert rögtön utána eszünkbe kell, hogy jusson: egy miniszterelnök nem beszél tértől és időtől, legfőképpen pedig nem beszél kontextustól függetlenül. Nem kell ahhoz politológusnak lenni, hogy bevillanjon: Orbán Viktor amellett, hogy Magyarország kormányfője, az Európai Néppárt alelnöke, pillanatnyilag (2011 első félévében) az Európai Unió soros elnöke. Aki egyébként, az EU szintjén az unió erősítését szorgalmazza. Márpedig az EU egészként csak a tagállamok rovására növelheti integritását, az egységes monetáris politika, az egységes külpolitika, az egységes migrációs politika csak az egyes tagállamok ilyen irányú tevékenységének részbeni beolvasztásával, feladásával valósítható meg. Vannak persze eszközök, szép számban, amelyek lehetővé teszik, hogy a többség ne kényszeríthesse rá egyszerűen akaratát azokra, akiknek véleménye kisebbségben marad, vannak az ilyen-olyan különutak, de attól még a törekvés az egységesülés irányába mutat.
Magyarország sokat, nagyon sokat tett annak érdekében, hogy csatlakozhasson az Európai Unióhoz. Törvényeket módosított, újakat alkotott, átalakította gazdasági rendszerét, új intézményeket hozott létre, régieket szüntetett meg – jobb- és baloldali kormányzati ciklusokon átívelve kőkeményen dolgozott azért, hogy 2004 májusában kimondassék: immár teljes jogú EU-tagállammá vált.
Ezt megelőzte egy népszavazás, ahol a polgárok négyötöde, 83,76 százaléka voksolt igennel a csatlakozási szándékot firtató kérdésre.
Magyarország azóta is nehezményezi, ha a „régi” EU-tagok nem bánnak vele egyenrangú félként, ha állampolgárainak jogait korlátozzák, például a szabad munkavállalás esetében.
Az állam önként csatlakozott az EU-hoz. És ez nem elhanyagolható különbség ahhoz viszonyítva, hogy a második világháború végén a szovjet csapatok megszállták Magyarországot. Utóbbi esetben a diktátum a nyers erőfölényre támaszkodik, az előbbiben pedig javarészt alkalmazkodásról, konszenzuskeresésről és megállapodásról van szó. Ha valaki önként csatlakozik egy szövetséghez, azért teszi, mert azt reméli, hogy jobb neki belül, mint kívül. Különben miért igyekezne annyira eleget tenni a többiek elvárásainak?
Persze, egy csatlakozás nem azt jelenti, hogy megszűnik egy állam szuverenitása. Rövid idő alatt kiderült, hogy az EU nem a tejjel-mézzel folyó Kánaán, hogy a bürokrácia, meg az uborka elhajlásának szöge fontos dolog, hogy a pénzügyi alapokból sem csak úgy magától dől a lé, és hogy néha az egyenlőek között is vannak egy picit egyenlőbbek. Igaza van a magyar kormányfőnek, amikor azt követeli „mindenkitől, hogy Magyarországnak és a magyaroknak megadja a kijáró tiszteletet”. Csakhogy nem szabad elfelejteni: a tisztelet sem csak úgy magától jön, azt ki kell érdemelni, azért meg kell küzdeni. Érdekérvényesítéssel, de dacoskodás nélkül, határozottsággal, de nem konoksággal, őszinteséggel, következetességgel, kellő időben véghezvitt tettekkel, megfelelő pillanatban elhangzó megfelelő mondatokkal.
„A 48-asok kiálltak Magyarországért, és egyetlen határozott mozdulattal eltörölték a cenzúrát, megteremtették a sajtószabadságot, elfogadták a 12 pontot. Ez a kiállás erőt adott, és szembeszálltak a Habsburg-birodalommal” – figyelmeztetett a miniszterelnök.
És mi csak ismételni tudjuk szavait. Ahogyan azon gondolatait is, amelyekkel ünnepi beszédét zárta, s amelyekben arról beszélt: csak szabad emberek alkothatnak szabad társadalmat. „Ha a lélek zavaros, akkor zavaros az érzékelés. Ha zavaros az érzékelés, zavaros lesz a gondolkodás. A zavaros gondolkodás hibás döntéseket szül, azok pedig rossz tettekben végződnek”.
Jó lenne ezeket a mondatokat szem előtt tartani. Hogy Magyarország valóban a béke, a szabadság és az egyetértés országa legyen.
