2024. december 22., vasárnap

Folyamatos a munka

A bácsfeketehegyi általános iskolában több diákra számítanak ősztől – Az MNT támogatásaiból újul a tanintézmény

A Nikola Đurković Általános Iskola tantermei kiürültek, a diákok élvezik a szünidőt, de a munka ekkor sem áll le az iskolában. Az aktuális dolgokról Kanyó István iskolaigazgatóval beszélgettünk, aki elsőként arról számolt be lapunknak, hogy az előző iskolaév lezárása jól sikerült, és ősztől több diákra számítanak, mint ahányan az idei tanévben voltak.

– A ballagás a hagyományos módon zajlott iskolánkban, a diákok végig járták az osztálytermeket, megtartottuk a búcsúztatót és átadtuk a legjobb diákoknak a diplomákat. Az ilyenkor szokásos fogadást a kultúrotthonban tartottuk meg. A kisérettségi írásával is minden rendben volt, az első nap anyanyelvből, a második nap matematikából, a harmadik nap pedig a választott tantárgyból vizsgáztak a tanulók. Az eredményekről elmondható, hogy teljesen átlagosak voltak, megegyeztek a községi és a köztársasági átlaggal. Ami a diákok létszámának alakulását illeti, 44 tanulónk ballagott el, ebből 23-an a szerb és 20-an a magyar tagozatból, valamint volt egy diákunk a speciális tagozaton. Az elsősök várható létszáma nagyobb lesz, mint ami az idén volt. A magyar tagozatra 18 diák iratkozott be, a szerb tagozatra pedig 27-en. Augusztus folyamán ez a szám még változik, végleges számot csak szeptember elsején tudunk mondani. Annyit azonban a mostani adatok alapján is megállapíthatunk, hogy ősztől több diákunk lesz – mondta el Kanyó István, majd hozzáfűzte, a több éves átlagot nézve a magyar tannyelvű elsősök száma stagnál. Általában 16 és 20 között mozog a számuk, mindössze egy nemzedék van, amelyben több magyar diák van. A következő tanévtől 26 magyar nyelvű tanuló kezdi el az ötödik osztályt az iskolában, ezért ebben a generációban két osztályt alakítottak ki.

A bácsfeketehegyi iskolában sikerült egy komolyabb beruházás véghezvinni az elmúlt időszakban, de számos tervük van még – számolt be az iskolaigazgató.

– A Magyar Nemzeti Tanácstól kaptunk egy komolyabb összeget, amelyből sikerült körbekerítenünk kerítéssel az iskolát. Ezek a munkálatok júniusban fejeződtek be, de emellett a nemzeti tanácstól kapott összegből még maradt egy rész. Ebből a keretből szeretnénk tovább folytatni az ablakok cseréjét. A szünidőben tervezzük elvégezni a szokásos karbantartási munkálatokat, például a tantermek meszelését, takarítását, külső felületek átfestését. Ezeket a munkákat saját költségvetésből szoktuk megvalósítani – tudtuk meg Kanyó Istvántól, aki arról is szólt, hogy a Magyar Nemzeti Tanácsnál sikeresen pályáztak eszközbeszerzésre is. Az elnyert 100 ezer dináros összegből interaktív táblát vásárolnak, amelynek nagy hasznát látják az oktatás során – fogalmazott az igazgató.

Kanyó István iskolaigazgató (Lakatos János felvétele)

Kanyó István iskolaigazgató (Lakatos János felvétele)

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Az MNT támogatásából épült új kerítés az iskola köré (Lakatos János felvétele)