A kisbajmoki ócskapiac a hosszú évek során már-már Szabadka egyik jelképévé vált, és mindig is meghatározó szerepet töltött be a kereskedelemben. A romokban heverő gazdaság, az embargó, a háború, a szegénység mellett is élt és virágzott a csempészés. Ma már az anyacsavartól a számítógép-alkatrészekig minden megtalálható itt, s bár a piacunk sok vihart átvészelt már, az árusok többsége jelenleg cseppet sem bizakodó a jövőt illetően.
A kilencvenes évek elején sok szabadkainak ez volt az egyetlen lehetősége, hogy némi keresetre tegyen szert, s a mai napig vannak olyan árusok, akik több mint tíz éve ebből élnek, ki jól, ki rosszabbul. Tény, hogy míg egyesek így gazdagodtak meg, sokan belebuktak, de bárhonnan is nézzük, az ócskapiac jelenleg is több ezer embernek ad munkát. Ugyanakkor a pesti kínai piacon dolgozó árusok forgalmát is növeli, és azoknak is kenyeret ad, akik zsákszámra vásárolják meg itt az árut, amit azután darabonként eladnak drágábban az ország más részeiben. Az évek során jól működő rendszer alakult ki így, és aki állandó vevőkörrel rendelkezik, az hosszútávon megmaradhat a piacon.
Az embereket mindig is csábította az olcsó, de még elfogadható minőségű áru, ezért sokan a mai napig itt szerzik be ruhatáruk nagy részét, az élelmiszereket, vagy a mosóport, ágyneműt. Néhány évvel ezelőtt újabb csarnokokkal bővült a piac, és tömegével jelent meg az olcsó „magyar áru” is, amely nem csak a helyieknek, időként a Magyarországról érkező vásárlóknak is olcsóbb volt. Jelen pillanatban is az a tapasztalat, hogy a bevásárlóközpontok alacsony áraihoz képest a piacon beszerezhető termékek jóval olcsóbbak, legalábbis a helyieknek mindenképp. Az árusok viszont, akik az áfát visszaigényelve valósítják meg a hasznot, arról panaszkodnak, hogy hiába olcsóbb a piac, az embereknek nincs pénzük, és a forgalom a tavalyi évhez képest ötven százalékkal visszaesett. Bár január és február mindig is holtszezon a piac életében, a közelgő húsvéti ünnepek sem lendítettek a forgalmon. A kispénzű emberek, nyugdíjasok még oda járnak vásárolni, főleg a húsféléket szerzik be itt, de a legtöbben, ha nem muszáj, nem ott végzik a bevásárlást. Pedig ezzel sokat lehetne spórolni. Azok sincsenek könnyű helyzetben, akik nem a Magyarországról hozott élelmiszerrel kereskednek, hanem ruházati cikkeket árulnak. A piacon működő kínai üzletek is egyre szélesebb áruválasztékkal rendelkeznek, a városközpontban is több üzletet nyitottak, így ezekbe a boltokba betérő emberek a piacig már nem mennek el. A szabadkai piacnak újabban konkurenciája is akadt, méghozzá a pancsovai piac. Valamennyivel drágább ott az áru, de akik Szerbia délebbi területeiről éveken keresztül Szabadkára jártak vásárolni, és jóvoltukból hatalmas pénzek fordultak meg itt, most a közelebb eső Pancsovára járnak. A másik ilyen kereskedelmi központ Belgrádban van, az úgynevezett 70-es blokk, ahol az eddigi olcsó kínai behozatali, de bóvli termékek mellett azok a minőségesebb termékek is megjelentek, amelyek eddig csak a szabadkai ócskapiacon voltak beszerezhetők. Joggal félnek tehát a helyi kereskedők, hogy a piacból már nem lehet úgy megélni, mint régen. Sok vevőjüket elveszítették, és a felügyelőség is több ízben megkeserítette az életüket.A piac soha nem a törvényes kereskedelemről szólt. Nincs vámfizetés, kiállított számla, hivatalosan bejegyzett cég, a termékek nincsenek hivatalosan bevizsgálva, és nincs adózás sem. Időközben néhányan legalizálták vállalkozásukat, így az asztal költségei mellé újabbakat is vállaltak, adóznak a forgalom után, bejelentett munkásaik vannak, és még a tv-adót is fizetik. Akik nem jegyeztették be piaci vállalkozásukat, azok költségei alacsonyabbak ugyan, de a felügyelőség váratlan felbukkanása állandó félelemben tartja őket.
A piacon nemcsak hétközben tapasztalható pangás, a hétvégék is gyengébbek a megszokottnál. Kisebb a tumultus, és kisebb a forgalom is, a nagybani vásárlás is lecsökkent. Természetesen a mostani nehéz időkben is vannak árusok, akik bizakodóak, és nem félnek az előttük álló időszaktól. Szerintük a sikerük titka abban áll, hogy olyan termékeket kínálnak, amelyek kielégítik a vásárlók igényeit, emellett pedig állandó vevőkörrel rendelkeznek, akik nagy tételben vásárolnak, így a befektetett pénz megtérül és hasznot termel. Ha ők nem lennének, a darabonként való eladásban gyorsan tönkremennének. Egyes számítások szerint, figyelembe véve az euró árfolyamát és a befektetett összeget, nagyjából napi harminc euró bevételt kell megvalósítani, hogy a hónap végére a költségek megtérüljenek. Minden efölötti összeg már profitnak számít. Sokaknak azonban ez is elérhetetlen eredmény, napok is eltelhetnek úgy, hogy egy darabot sem adnak el, míg olyan költségek, mint a reggeli, a parkolódíj, vagy csak egy forró tea a hidegben, mindennaposak. Tény, hogy a piac az utóbbi időben sokat veszített népszerűségéből, és azt rebesgetik, hamarosan akár több százan is felmondják az asztalt, mert tartalékaikat felélték, viszont képtelenek saját erejükből fenntartani magukat. Ők már csak abban reménykednek, hogy a forgalom valamelyest fellendül, és mint régen, Magyarországról és az ország más városaiból is tömött buszokkal özönlenek ide hétvégénként, amint egy kicsit jobbra fordul az időjárás. Egyelőre nem lehet tudni, mi a lesz a piac sorsa. Bizonyosan nem fogja bezárni kapuit, és a csempészés félig-meddig legális körülmények között is folyni fog, de ha a negatív tendenciák hosszú távon megmaradnak, még azoknak sem lesz könnyű, akik ma bizakodóak.
