A legtermészetesebb – és nélkülözhetetlen – földi kincsre, a vízre figyel a világ minden március 22-én, immár 17 éve. Ekkor van ugyanis a víz világnapja, amely ha másra nem is jó, arra mindenképpen, hogy az ilyenkor rendre napvilágot látó, riasztó adatsorokkal sokkolják a környezetért és az utókorért aggódó, jóérzésű embereket.
Az ENSZ 1994-ben nyilvánítottak ezt a napot a víz világnapjává, és azóta e természeti kincsünkre minden évben más és más összefüggésben igyekeznek felhívni a közvélemény figyelmét. 2011-ben a rendezvénysorozat jelmondata: Víz a városokért – városok a vízért!
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kimutatása szerint a világon évente hárommilliónál is többen halnak meg olyan betegségben, amely megfelelő vízellátással és higiénével megelőzhető lett volna – Afrikában a víz több ember haláláért felelős, mint a malária, az AIDS és a háborúk együttvéve. Becslések szerint 2025-ig az emberiség kétharmada fog szembesülni vízhiánnyal.
A világ számos országában a legfontosabb mezőgazdasági és környezeti veszélyt is a vízhiány jelenti. A túlzott mértékű kitermelés, a szennyezés, az egyenetlen elosztás a különböző ágazatok között vízhasználati konfliktusokhoz vezet. A helyzet ráadásul egyre romlik: miközben a vízigény növekszik, a rendelkezésre álló vízkészlet csökken.
Az elmúlt 35 évben az aszályos időszakok száma és intenzitása jelentős mértékben nőtt az Európai Unió tagállamaiban is. Ebben az időszakban az aszálykáros területek nagysága és az érintett lakosok száma mintegy 20 százalékkal lett nagyobb, az aszály okozta károkat pedig több mint 100 milliárd euróra becsülik. Mivel az éghajlatváltozás következtében a helyzet még tovább romolhat, az EU számára is magas prioritású ügy lett egy hatékony vízhiány- és aszálykockázat-kezelési stratégia kidolgozása, ezért a 2000-es évtized elején a szárazföldi és tengerparti vizek védelme mellett a jelentős károkat okozó európai árvizek és aszályok ügyével bővült az EU vízpolitikája. A szakemberek felismerték: a vízkészlet védelmét csak a különböző politikák, stratégiák és fejlesztési tervek egyidejű figyelembevételével lehet megoldani, ugyanis a vizekre hatással lévő és a vízgazdálkodást érintő kérdések jelentős része nem a vízgazdálkodási szektoron belül keletkezik, ezért megoldására is másutt kell keresni a választ.
Szerbiában ettől a felismeréstől és a probléma ilyen jellegű komplex kezelésétől egyelőre sajnos meglehetősen messze vagyunk, pedig lenne mivel gazdálkodnunk: egy 180 országot felsoroló listán a 47. helyet foglaljuk el a rendelkezésünkre álló vízforrásokat illetően, de a tiszta források száma – elsősorban a mértéktelen erdei fakivágásoknak köszönhetően – egyre kevesebb. A még meglévő vízforrásokhoz a lakosság 75 százalékának van hozzáférése, de amíg a városokban ez az arány meghaladja a 90 szűzalékot, addig vidéken a népesség legfeljebb 60sázaléka számára biztosított megbízható vízforrás.
A víz minőségét illetően a szerbiai közegészségügyi intézet, a Batut végzett a közelmúltban egy elemzést, eszerint a belgrádi ivóvíz minősége a többi európai fővároséhoz viszonyítva kiváló, Vajdaságban pedig közismerten kritikus a helyzet. Egy több mint 10 éves kutatómunka eredménye szerint ivóvizünk gyakran zavaros, és a határértéket meghaladó vas-, mangán-, arzén- és nitrittartalommal rendelkezik.
Az ipari létesítmények zöme lakóövezeten kívül, folyók mellett helyezkedik el, szennyvizük – sokszor tisztítás nélkül – a folyók vizébe kerül, míg a lakott területen lévő gyárak általában a csatornarendszerbe vezetik el mocskos vizüket. Szerbiában csupán a községek 20 százaléka rendelkezik szennyvíztisztítóval – még az olyan nagyvárosok, mint Belgrád vagy Újvidék is híján vannak ennek a megoldásnak. Szerbiában a szennyvíznek csupán a 4százalékát tisztítják – ezzel az „eredménnyel” az ország a kontinens egyik sereghajtójának számít.
Az USA környezetvédelmi szervezete, az USEPA szerint egyetlen liter fáradt motorolaj egymillió liter víz megszennyeződését okozza. Mivel Szerbiában nincs kidolgozott rendszer a fáradt olaj kezelésére, újrahasznosítás helyett az összeset kiöntjük. A felszín alatti vizeket gyakran a műtrágyák és a rendezetlen szemétlerakók is szennyezik – ezekért a gondatlanságokért, az elöregedett technológiákért és a felelőtlen emberi magatartásért néhány év múlva mindannyian nagy árat fizethetünk.
Az ENSZ is kongatja a vészharangot, jelentése szerint a lakosság lélekszámának az emelkedése, a klímaváltozás és a környezetszennyezés miatt egyre kevesebb lesz a vízforrás, és az elkövetkező húsz évben a rendelkezésre álló víz mennyisége átlagosan harmadával fog csökkeni. Manapság az ivóvíz legnagyobb részét öntözésre és élelmiszer-előállításra használják – ennek a víznek a nagy részét megspórolhatnánk, ha például az öntözőrendszerek tisztított szennyvízzel működnének.
A görögök vízi istenségei, a naiaszok oly szorosan kötődnek az általuk gondozott forráshoz, hogy ha a vizet elhagyják, és testük megszárad, meghalnak. A vízi nimfák által gondozott tiszta víz megújító erejére ma óriási szüksége van a világnak, de csak akkor óvhatjuk meg vizeink tisztaságát, ha összefogunk. A harmadik évezredben csak azok az országok lehetnek sikeresek, amelyek jól tudnak gazdálkodni erőforrásaikkal.
Védjük és spóroljuk hát vizeinket. Minden nap, mindenhol.
