Radovan Jelašić lemondása váratlanul érte a közvéleményt, de úgy tűnik, hogy még az államhatalmat is. A jegybank kormányzójának döntéséről, annak hátteréről, Szerbia monetáris politikáját és a pénzügyi piacot érhető változásokról Miša Brkić gazdasági szakújságírót, a Politika szerb nyelvű napilap gazdasági rovatának szerkesztőjét kérdeztük.
Mi volt az első gondolata, amikor értesült a jegybank kormányzójának lemondási szándékáról?
– Mindenkit meglepett a hír. Bár el kell ismernem, hogy az utóbbi napokban megfordult a fejemben, hogy a bankkormányzó lemondhat. Azért gondolkodtam ilyen irányban, mivel nagyon erős nyomásgyakorlás volt érezhető ebben az irányban. Véleményem szerint a jegybank kormányzójából kiprovokálták a lemondást.
Ki provokálta ki?
– Különböző irányból érkezett ez a provokáció: az üzleti világból, a politikum irányából. Jelašić monetáris politikáját talán csak kollégái, a közgazdászok védték. Emlékezzünk, a jegybank kormányzóját monetáris politikája miatt már tavaly év végén nyilvánosan támadták üzleti körökből. Kezdetben a kormány még Jelašić mögé állt, az utóbbi időben azonban már ebből a rétegből is elhangzottak kritikák.
A központi bank kormányzója azt állítja, hogy döntésében nem befolyásolta politikai nyomásgyakorlás. Kívülállóként, de gazdasági szakértőként valósnak véli ezt az állítást?
– Ezt egyedül ő tudja, bár én nem vagyok biztos abban, hogy nem történt politikai nyomásgyakorlás. A szerb kormány számos lépése távol áll attól, amit Jelašić helyesnek vélt és amiért ő küzdött. A jegybank kormányzója már számos alkalommal lemondhatott volna, ha nem tetszett neki a szerb kormány politikája. Mondjuk akkor, amikor a Nemzetközi Valutaalap küldöttsége legutóbb Szerbiában járt. Már akkor észre lehetett venni, hogy a kormányzó és a kormány igencsak eltérően látja a dolgokat. Meg vagyok róla győződve, hogy a személyes okok csomagolás mögött valójában a kormány és a bankkormányzó közötti nézetkülönbségek rejlenek.
Mire számíthatunk a monetáris politikát, a dinár értékének alakulását és a szerbiai pénzügyi piacot illetően?
– A pénzügyi piac stabilitása nem egy személytől, hanem egy ország gazdasági politikájának egészétől függ. Előfordulhat, hogy a monetáris politika változik, bár a hazai valuta árfolyamának alakítására vonatkozó modellt nem lehet olyan könnyen megváltoztatni. Az ellenőrzött-lebegő árfolyamról való áttérés a stabil árfolyamra nem csak a jegybank kormányzójának döntése, még ha a nyilvánosság ezt is gondolja. A hazai valuta árfolyama pedig mindig egy ország gazdaságának az egészségére mutat rá, és nem arra, hogy ki áll éppen a központi bank élén, tehát a dinár értéke a jövőben is gyöngülni fog, és kétlem, hogy bármelyik új kormányzó kész lenne olyan mértékben megvédeni értékét, hogy más irányú változás tanúi lehessünk.
A jegybank kormányzója tegnap kijelentette, hogy hosszú ideig, 9 évig volt az intézményben, és úgy érzi, hogy a központi banknak jót tesz a vezetőcsere. Egyetért ezzel a magállapítással?
– A kijelentéssel semmi esetre sem értek egyet. Mit jelent ez? Talán azt, hogy kilenc évig itt volt és most már megunta? Meghatározott mandátumra választották meg, a kilenc év és a hosszú idő csak egy frázis, ami mögött Jelašić el akar bújni. Ha lejárt volna mandátuma és ismét meg akarták volna választani, és akkor mondta volna, hogy elég, annak lett volna értelme. Hogy jót tesz-e a vezetőcsere, azt nem tudhatom. Annyi azonban biztos, hogy változásokra kell számítani, hiszen a monetáris politika alkotójának pecsétjét viseli.
Győztesként, vagy vesztesként hagyja el Jelašić az SZNB kormányzói tisztségét?
– Ezt ilyen egyértelműen nem határoznám meg. Az biztos, hogy a kormányzó egy hadszíntérről vonul vissza, méghozzá sértődötten. Ilyen érzéseknek nem lenne szabad teret adni a politikában. Persze, a kormányzónak joga van ezekre az érzésekre, ugyanakkor ha már 9 évig itt volt és megszokta a különböző ütéseket, támadásokat, akkor nem értem, hogy mi vezetett ahhoz a mély sértődöttséghez, megbántottsághoz, ami miatt benyújtotta lemondását. Erős ütés kellett, hogy legyen, vagy másként mondva, magasról kellett érkeznie annak az ütésnek, ami ezt a lépést kényszerítette ki. Az is előfordulhat, hogy Jelašić úgy látta, monetáris politikájával már nem tudott volna semmit sem tenni ezért az országért. Vagy arra szeretett volna rámutatni, hogy amit most tesznek Szerbiában, az nagyon nem jó. Lemondását személyes hangú figyelmeztetésként is fel lehet fogni: Szerbiának végre ki kell józanodnia.
Akkor nekünk nem marad más hátra, mint reménykedni, hogy Szerbia kijózanodik...
– Természetesen: nem fog.
